← Vissza

parlament.bsdnet.hu

T/566 – A Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló 2025. évi LXIX. törvény módosításáról

kormány (pénzügyminiszter) · 08/31/2026 · tárgysorozatban
Magyarország Kormánya T/566. számú TÖRVÉNYJAVASLAT MAGYARORSZÁG 2026. ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 2025. ÉVI LXIX. TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL Előadó: Kármán András pénzügyminiszter Budapest, 2026. augusztus A TÖRVÉNYJAVASLAT A TÖRVÉNYJAVASLAT MELLÉKLETEI AZ ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS A RÉSZLETES INDOKOLÁS AZ INDOKOLÁS MELLÉKLETEI 2026. évi …. törvény a Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló 2025. évi LXIX. törvény módosításáról [1] A 2026-os költségvetést az előző Országgyűlés 3,7 százalékos GDP-arányos hiánnyal fogadta el. Az új kormány által elvégzett átvilágítás megállapítása szerint azonban kormányváltás nélkül a hiány a GDP 8,3 százaléka lett volna. Az Európai Unióval kötött megállapodás és az új kormány felelős közpénzügyi gazdálkodása révén a hiánycélt a GDP 7,5 százalékára sikerül mérsékelni. A Kormány a költségvetés átláthatóságának és az új hiánycél biztosításának az érdekében nyújtotta be a 2026-os költségvetés módosítását. [2] A fenti célokra tekintettel az Országgyűlés a következő törvényt alkotja: 1. § A Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló 2025. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) preambuluma helyébe a következő preambulum lép: „[1] A valóság költségvetése [2] Magyarország választópolgárai 2026. április 12-én a rendszerváltás óta mért legmagasabb részvétel mellett választottak Országgyűlést, amelyben az új kormány kétharmados felhatalmazást kapott. A magyar emberek ezzel egy olyan korszakra is egyértelmű nemet mondtak, amelyben a költségvetési fegyelem rendszeresen alárendelődött a politikai érdekeknek. Az egyik legsürgetőbb feladat annak megállapítása volt, hogy milyen állapotban van az ország költségvetése. A 2026. évi központi költségvetést az előző Országgyűlés 2025 nyarán fogadta el, olyan feltételezések mellett, amelyek már akkor sem voltak köszönőviszonyban a reális várakozásokkal, és amelyeket az azóta eltelt időszak gazdasági folyamatai egyáltalán nem igazoltak vissza. Ráadásul az előző kormány a politikai kampány oltárán a saját terveit is feláldozta, számos intézkedésével felülírta az elfogadott költségvetést, így az teljesen elszakadt a valóságtól. [3] Egy költségvetési törvény akkor tölti be a rendeltetését, ha a valóságot képezi le, és stabil horgonyként tud szolgálni, azaz nem esik át tucatnyi, sok esetben még a tárgyévet megelőzően végrehajtott módosításon. Ezzel szemben az elmúlt években a költségvetés elvesztette iránytű szerepét és komolyan vehetőségét, mert a tényleges folyamatok számottevően eltértek a tervezettől anélkül, hogy ezeket a változásokat a kormány átlátható módon, a költségvetési törvények módosításával bemutatta volna az Országgyűlésnek és a nyilvánosságnak. Az éves költségvetések megbízhatatlansága a gazdaságpolitika egészének hitelességét ásta alá. A tizenhat év végére odáig jutott Magyarország, hogy az elfogadott költségvetés egyre kevésbé a valóságot, egyre inkább az aktuális politikai célokat tükrözte. Ennek árát a teljes nemzetgazdaság és Magyarország minden polgára megfizette: Magyarország GDP-arányos állami kamatkiadása az Európai Unióban az elmúlt időszakban a legmagasabbra emelkedett. 1 [4] A módosítás célja, hogy a költségvetési törvény a tényleges gazdasági és államháztartási folyamatokat tükrözze, és egyúttal erősítse a közpénzügyi gazdálkodás átláthatóságát, kiszámíthatóságát és hitelességét. [5] A 2026-os költségvetés 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulált. Ehhez képest a 2026-os GDP-növekedés ennek kevesebb, mint a fele lehet, hasonlóan a 2025- ös növekedéshez, ami szintén 2 százalékponttal alacsonyabb lett az eredetileg tervezettnél. A két év során összességében így jelentősen eltérő, annál jóval negatívabb gazdasági környezet alakult ki, mint amellyel a költségvetés megtervezésre került. [6] A Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló 2025. évi LXIX. törvényt az Országgyűlés a bruttó hazai termék 3,7 százalékának megfelelő hiánnyal fogadta el. A Pénzügyminisztérium által elvégzett és 2026 júliusában nyilvánosságra hozott átvilágítás alapján azonban a kormányváltás és a kormányzati intézkedések nélkül a 2026. évi hiány elérte volna a GDP 8,3 százalékát. A papíron szereplő 3,7 százalék és a feltárt 8,3 százalék közötti különbség mutatja meg a legvilágosabban, milyen állapotban adta át az előző kormány az ország pénzügyeit. [7] A korábbi kormány által hátrahagyott költségvetés tarthatatlanságát támasztják alá a tényadatok is: 2026 első negyedévében az Európai Unióban az egyik legmagasabb, 9 százalék volt a magyar költségvetés eredményszemléletű hiánya. Ekkora eltérés mellett a hatályos törvény előirányzatai nem alkalmasak a költségvetés iránytű szerepének ellátására, ezért a törvény módosítása nem politikai mérlegelés kérdése, hanem a felelős államháztartási gazdálkodás követelménye. [8] A költségvetés átvilágítása tételesen is feltárta az eltérés okait. A kormányváltást követő átadás-átvétel során megismert belső előrejelzés is már 6,8 százalékos hiányt jelzett előre. A GDP-arányos 3,1 százalékpontos eltérés kialakulásában döntő szerepet játszottak az előző kormány kampánykiadásai, az állam számára előnytelen szerződések, a kontrollálatlan, pazarló kiadások, a jogszabályellenes adóintézkedéseket eltörlő uniós bírósági döntések és azok következményei, valamint a tervezettnél számottevően gyengébb gazdasági pálya. A részletes átvilágítás további, a GDP 0,4 százalékának megfelelő hiánynövelő tételt tárt fel: az önkormányzati egyenleg nagyobb hiányát, az N7 állami védelmi ipari céggel és egy űrkutatási szolgáltatási szerződéssel kapcsolatos be nem tervezett kiadást, az M49-es útfejlesztések többletkiadását, valamint az egészségügyi kiadások további emelkedését kellett számba venni. Ezeken felül, a költségvetés a GDP 1,1 százalékát kitevő összegben számolt olyan európai uniós forrással, amelyet az előző kormányzat a jogállamisági és antikorrupciós szupermérföldkövek teljesítésének hiányában nem tudott volna lehívni a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből (RRF). Ezekre a forrásokra már a tervezés pillanatában sem volt esély, mivel a mérföldkövek teljesítésére a politikai szándék teljes mértékben hiányzott, így az előző kormány a szükséges jogállamisági és antikorrupciós szupermérföldköveket nem teljesítette. Vagyis olyan európai uniós bevételeket írtak be a magyar költségvetésbe, amelyek mögött a szükséges feltételek teljesítése hiányában nem állt ténylegesen lehívható forrás. Ennek következményeit már az új kormánynak kellett kezelnie. A valós örökséget ezért az e bevételek nélkül számított hiány jelenti. 2 [9] Az új kormány a hivatalba lépése után néhány hónap alatt érdemben javította az örökölt 2026. évi hiányt. Az előző kormány által elveszített források ügyében megállapodást kötött az uniós intézményekkel, ami 0,5 százalékponttal, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (KEKVA) kör átalakítása 0,2 százalékponttal, a forint erősödése, az állampapírhozamok és a kamattámogatott termékek kiadásának csökkenése további 0,1 százalékponttal javítja az egyenleget. Az új kormány első intézkedései és az Európai Unióval történt megállapodás hatására a júliusi költségvetési leltár már az örökölt 8,3 százalékos hiánypályánál kedvezőbb, 7,5 százalékos várható hiánnyal kalkulált – további intézkedések nélkül. [10] A módosított költségvetés a leltárral megegyező, GDP-arányosan 7,5 százalékos ESA-hiányt tartalmaz. A számos ponton terhelt örökség, továbbá az aszály és az energiaválság miatt szükséges egy 500 milliárd forintos Havária Alap létrehozása. Ennek a hatását azonban a pazarlást és a közpénzek eltulajdonítását felváltó felelős gazdálkodás ellensúlyozni tudja. Miközben az Orbán-kormány rengeteg pénzt költött ésszerűtlenül és kevesek gazdagodását szolgálva, számos szükséges beruházás nem valósult meg az elmúlt években. Ezért az örökségnek nemcsak a magas hiány és a növekvő államadósság a része, hanem az elavult, sebezhető energetikai, közlekedési, vízgazdálkodási infrastruktúra is, amire szükséges költeni. [11] Az országot sújtó rendkívüli aszályhelyzet és az örökölt energiakrízis kezelésére, valamint egyéb előre nem látható kiadásokra a kormány létrehozza a Havária Alapot 500 milliárd forintos összeggel. Az Alap rendeltetése, hogy egyrészt elkülönített fedezetet biztosítson két, egymást erősítő hatás költségvetési következményeinek a kezelésére. Az idei szárazság az ország csaknem teljes területét érinti, és ez a vízhiány az energiaellátásban is közvetlenül megjelenik. Az előirányzat elkülönítése az átlátható költségvetési tervezést szolgálja. Emellett a Havária Alap egyéb, külső körülmények miatt felmerülő nem tervezett kiadások fedezetéül is szolgál. [12] A felelős közpénzügyi gazdálkodás megerősítése ugyanakkor folytatódik a túlárazott, pazarló és nem hatékony kiadások felszámolásával. A közpénzek felhasználásában az állam mindenekelőtt magát kötelezi takarékosságra. Az új kormány alapelvei a közpénzügyek terén a felelős gazdálkodás, a hatékonyság és a korrupcióval szembeni zéró tolerancia. Az elmúlt években ennek éppen az ellenkezője valósult meg: a kivételezettek magánérdeke megelőzte a közérdeket, szükségtelen, pazarló és nem hatékony kiadások valósultak meg, és mindezek révén közpénzek vándoroltak magánzsebekbe. Ennek a korszaknak vége: a magyar emberek pénze újra a magyar állam működését és a magyar emberek érdekeit fogja szolgálni. [13] A felelős gazdálkodás már eddig is érzékelhető javulást eredményezett a költségvetésben. Az új kormány megalakulása óta a tárcák elkezdték felülvizsgálni a korábbi szerződéseket és kötelezettségvállalásokat, és folyamatos a visszásságok feltárása. A 2026-os költségvetés módosítása mintegy 400 milliárd forint értékben tartalmaz konkrét, már meghozott hiányjavító lépéseket. Ezek a lépések a túlárazás letöréséhez, a pazarlás megszüntetéséhez, az előző kormányhoz köthető üzleti köröknek adott támogatások és a propagandakiadások felszámolásához, az államigazgatás saját működésének az ésszerűsítéséhez és a beruházások rangsorolásához kapcsolódnak. Ilyen intézkedések a kormánytagok és képviselők fizetéscsökkentése, a Mohácsi Duna- híd költségeinek mérséklése, valamint a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése. 3 Szintén érezhető már a hiteles gazdaságpolitikának az adósságfinanszírozás költségeire gyakorolt kedvező hatása: az állampapír hozamok a kormányváltás óta 1,1-1,3 százalékponttal csökkentek. [14] A módosított költségvetés a május óta tartó felelős gazdálkodásra épül, ami várhatóan mintegy 300 milliárd forint további megtakarítást hoz a túlárazott, pazarló és indokolatlan kiadások megszüntetésével. A túlárazás és a pazarlás felszámolása, a közpénz magáncélra való felhasználásának megakadályozása, a felelős gazdálkodás nem csak az idei hiány csökkentését szolgálja, hanem a 2027-es hiánycsökkentést is megalapozza. [15] A költségvetés módosítása emellett tartalmazza az új kormány által hozott szociális intézkedések hatását is. A kormány 100 ezer forintos támogatást biztosít több mint 400 ezer rászoruló gyermek számára az iskolakezdéshez, a vényköteles gyógyszerek áfamentessé válnak, míg a tűzifa áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra csökken. A szociális tűzifa keretét, ami már az év első felében szinte teljes egészében elfogyott, a költségvetésben a duplájára emeljük. [16] A kormány elkötelezett az államadósság-ráta csökkentése iránt. Az örökölt magas költségvetési hiány és a költségvetési törvényben szereplőtől lényegesen elmaradó 2026-os nominális GDP miatt ugyanakkor az államadósság-ráta 2026-ban átmenetileg emelkedni fog: a tavaly év végi 74,6 százalékról 77,5 százalékra nőhet. A GDP-arányos államadósság csökkenése 2026 után tud újra indulni. [17] Az örökölt hiány csökkentése fontos lépés a Kormány azon céljának eléréséhez, hogy Magyarország 2030-ra megteremtse az euró bevezetésének gazdasági és költségvetési feltételeit. Ez a módosítás az első lépés afelé, hogy Magyarország költségvetése visszanyerje hitelességét, kiszámítható, átlátható és a hazai, valamint az európai uniós adósság- és hiányszabályokkal összhangban álló legyen, megteremtve az euróbevezetés feltételeit. Az ország pénzügyi helyzetének helyreállítása több évet vesz igénybe; ennek a munkának az őszinte számvetés a kezdete. [18] Áprilisban a magyar emberek soha nem látott határozottsággal döntöttek a felelőtlen helyett egy felelősen működő kormány és ezzel a költségvetési fegyelem mellett is. Az április óta eltelt időszak államháztartási eredményei megerősítik a választói felhatalmazást: idén áprilisig a hiány elérte a 3850 milliárd forintot, amely 919 milliárd forinttal magasabb az egy évvel korábbinál. Ezzel szemben a május-július hónapokban többlettel zárt a költségvetés, összesen közel 1000 milliárd forint összegben, mely 848 milliárd forinttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Fordulat történt tehát a költségvetési fegyelemben, a takarékosabb állami működés, a pazarlás megszüntetése és a közpénzek védelme kezd megmutatkozni a számokban. Ezzel együtt az igaz, hogy az említett kedvező számoknak csak egy része épül be tartósan az éves egyenlegbe, és a hiány egész évre várható értéke továbbra is egyértelműen mutatja az előző rendszer nehéz örökségét. [19] Mindezekre tekintettel az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről a következő törvényt alkotja:” 4 2. § A Kvtv. 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „1. § Az Országgyűlés az államháztartás központi alrendszerének (a továbbiakban: központi alrendszer) 2026. évi a) kiadási főösszegét 49 025 644,9 millió forintban, b) bevételi főösszegét 41 915 521,8 millió forintban, c) hiányát 7 110 123,1 millió forintban állapítja meg.” 3. § A Kvtv. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „3. § (1) A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 4. § (1) bekezdése alapján, a Gst. 2. §-a szerint számított államadósság-mutató 2026. december 31-ére tervezett mértéke 77,5%. (2) Az Országgyűlés megállapítja, hogy az államadósság-mutató (1) bekezdés szerinti mértéke a 2025. év utolsó napján fennálló 74,6%-hoz képest az Alaptörvény 36. cikk (5) bekezdésében meghatározott követelményének – figyelemmel az Alaptörvény 36. cikk (6) bekezdésében foglaltakra – eleget tesz.” 4. § A Kvtv. 4. §-a következő (11) és (12) bekezdéssel egészül ki: „(11) A XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 46. cím, 5. Havária Alap alcím biztosít fedezetet a rendkívüli időjárási viszonyok, az energiakrízis vagy egyéb, előre nem látható ok miatti kiadási többletekre. (12) A (11) bekezdés szerinti előirányzatról a Kormány az Áht. 33. § (2) bekezdése szerint, nyilvános határozatban átcsoportosíthat.” 5. § A Kvtv. 11. §-a a következő (9)–(16) bekezdéssel egészül ki: „(9) A Honvédelmi Minisztérium a 2026. évben 1414,7 millió forintot az eredeti bevételi előirányzatain felüli bevételeiből köteles befizetni a központi költségvetés részére legkésőbb 2026. december 10-ig. (10) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési fejezetek 300 000 millió forintot kötelesek befizetni a Magyar Államkincstár „Költségvetési befizetési kötelezettségek” megnevezésű, 10032000-01200021-09060018 számú számla javára 2026. október 31-ig. (11) A (10) bekezdésben meghatározott befizetési kötelezettség költségvetési fejezetekre, vagy – indokolt esetben – a fejezeteken belüli előirányzatokra történő felosztásáról a Kormány 2026. október 15-ig dönt. (12) A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény 23. § (1) bekezdése értelmében amerikai dollárban meghatározott járandóságokon a 5 tervezési árfolyamhoz viszonyított, a kedvezőbb árfolyam miatti megtakarításokat a XVIII. Külügyminisztérium fejezet köteles befizetni 2026. évben a központi költségvetés javára. A befizetési kötelezettség mértékét a tárgyév negyedik negyedévének november hónapjára vonatkozó kimutatás eredménye figyelembevételével kell meghatározni és pénzügyileg teljesíteni. A befizetés teljesítésének esedékessége 2026. december 15-e. (13) A Külügyminisztérium fejezet 4200,0 millió forintot köteles befizetni a 2026. évben a központi költségvetés javára, amely befizetés esedékessége 2026. december 10- e. (14) A Gazdasági és Energetikai Minisztérium a 2026. évben az 1+1 KKV Beruházás- élénkítő Támogatási Programon meghiúsulás miatt keletkező előirányzat-maradványból 1000,0 millió forintot köteles befizetni a központi költségvetés részére legkésőbb 2026. december 10-ig. (15) A Tudományos és Technológiai Minisztérium igazgatása a 2026. évben 115,0 millió forintot köteles befizetni a központi költségvetés részére legkésőbb 2026. december 10-ig. (16) A költségvetési hiány csökkentése érdekében egyes támogatások fel nem használt részének visszafizetése miatt a 2026. évben az Élő Környezetért Felelős Minisztérium a víziközművekkel és vízgazdálkodással összefüggő térségi fejlesztések visszafolyó, felhasználásra nem kerülő támogatásaihoz kapcsolódóan 4769,6 millió forintot köteles befizetni a központi költségvetés részére 2026. november 30-ig.” 6. § A Kvtv. 24. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „24. § (1) A XXII. Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium fejezetet irányító szerv vezetője a XXII. Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium fejezet, 20. cím, 5. Nemzetpolitikai tevékenységek és határon túli magyarok támogatása alcím terhére átcsoportosíthat a XXII. Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium fejezet, 1. Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium igazgatása cím javára. (2) A XI. Miniszterelnökség fejezetet irányító szerv vezetője a XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 1. alcím, 3. Kiemelt társadalmi kapcsolatok jogcímcsoport, és a 30. cím, 1. alcím, 17. Nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek forrásjuttatása jogcímcsoport terhére átcsoportosíthat a XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 1. alcím, 2. Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok jogcímcsoport javára. (3) A XVIII. Külügyminisztérium fejezetet irányító szerv vezetője a XVIII. Külügyminisztérium fejezet, 7. cím, 1. alcím, 16. Protokoll kiadások jogcímcsoport alá besorolt jogcímek között, továbbá a jogcímcsoport alá besorolt jogcímek terhére fejezeten belül más cím javára, illetve a II. Köztársasági Elnökség fejezet és a XI. Miniszterelnökség fejezet javára – az államháztartásért felelős miniszter utólagos tájékoztatása mellett – átcsoportosíthat, amennyiben az államfői, a kormányfői, és az egyéb kormányzati protokollal kapcsolatos feladatok ellátása érdekében szükséges. E bekezdés szerinti fejezetek közötti átcsoportosítás esetén az átcsoportosított előirányzat 6 terhére történő visszarendezésre az átcsoportosított előirányzatot átvevő fejezet irányító szervének vezetője jogosult. (4) A XI. Miniszterelnökség fejezetet irányító szerv vezetője a XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnökség igazgatása cím terhére a XVIII. Külügyminisztérium fejezet javára átcsoportosíthat, ha az a kormányfői protokollal kapcsolatos feladatok ellátása érdekében szükséges. Az átcsoportosított előirányzat terhére történő visszarendezésre a XVIII. Külügyminisztérium fejezetet irányító szerv vezetője jogosult.” 7. § A Kvtv. 28. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: „28. § (1) A XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet, 20. cím, 46. Turisztikai fejlesztési feladatok alcím tartalmazza a turizmusfejlesztési hozzájárulásból származó bevétel mértékének megfelelő támogatást. Amennyiben e hozzájárulás 2026. évben pénzforgalmilag teljesülő bevétele meghaladja a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 2. cím, 7. Turizmusfejlesztési hozzájárulás alcím eredeti költségvetési bevételi előirányzat időarányosan számított részét, akkor a XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet, 20. cím, 46. Turisztikai fejlesztési feladatok alcím kiadási előirányzat megnövelését a Kormány engedélyezheti minden hónapban a 2026. január 1. és a tárgyhónap utolsó napja közötti időszakban pénzforgalmilag teljesült turizmusfejlesztési hozzájárulás és a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 2. cím, 7. Turizmusfejlesztési hozzájárulás alcím eredeti költségvetési bevételi előirányzat tárgyhónap utolsó napjáig időarányosan számított összegének különbségével, amelyből levonásra kerül az ezen bekezdés alapján a Turisztikai fejlesztési feladatok alcímen korábban végrehajtott keretemelések összege. (2) Amennyiben az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás 2026. december 16-ig pénzforgalmilag teljesült bevétel mértéke meghaladja a XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet, 20. cím, 46. Turisztikai fejlesztési feladatok alcím kiadási előirányzatán az (1) bekezdés szerinti jogcímen rendelkezésre bocsátott összeget, az államháztartásért felelős miniszter legkésőbb 2026. december 18-ig megnövelheti a XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet, 20. cím, 46. Turisztikai fejlesztési feladatok alcím kiadási előirányzatát a pénzforgalmilag teljesült bevétel és a XLII. A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 2. cím, 7. Turizmusfejlesztési hozzájárulás alcím eredeti költségvetési bevételi előirányzatának az (1) bekezdés szerinti jogcímen rendelkezésre bocsátott összeggel növelt mértéke különbségének megfelelő összeggel.” 8. § A Kvtv. 47. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) A XXII. Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium fejezet, 20. cím, 6. Társadalmi felzárkóztatást segítő programok alcím szerinti pályázati támogatások tekintetében a nemzetiségpolitikáért felelős miniszter a Roma Nemzetiségi Támogatási Bizottság támogatási összeg felosztására tett javaslata alapján dönt.” 7 9. § (1) A Kvtv. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) A Kvtv. 2. melléklete a 2. melléklet szerint módosul. (3) A Kvtv. 4. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. (4) A Kvtv. 9. melléklete a 4. melléklet szerint módosul. 10. § A Kvtv. 1. 4. § (4) bekezdésében a „XVI. Építési és Közlekedési Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XVI. Közlekedési és Beruházási Minisztérium fejezet” szöveg, 2. 4. § (5) bekezdésében a „XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet” szöveg, 3. 4. § (8) bekezdésében a „Védelmi tartalék cím” szövegrész helyébe a „Gazdaságfejlesztési Keret cím” szöveg, 4. 11. § (2) bekezdésében az „Építési és Közlekedési Minisztérium” szövegrész helyébe a „Közlekedési és Beruházási Minisztérium” szöveg, 5. 15. § (10) bekezdésében a „XXIII. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XXIII. Pénzügyminisztérium fejezet” szöveg, 6. 20. § (4) bekezdés a) pontjában az „a XXIV. Szuverenitásvédelmi Hivatal fejezet” szövegrész helyébe az „a XXXVI. Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal fejezet” szöveg, 7. 20. § (4) bekezdés b) pontjában a „XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 1. alcím, 30. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások jogcímcsoport” szövegrész helyébe a „XXII. Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium fejezet, 20. cím, 2. Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím” szöveg, 8. 23. § (1) bekezdés c) pontjában a „XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XVIII. Külügyminisztérium fejezet” szöveg, 9. 23. § (2) bekezdésében a „XVIII. Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetet” szövegrész helyébe a „XVIII. Külügyminisztérium fejezetet” szöveg, 10. 25. § (1) bekezdésében a „XII. Agrárminisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XII. Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium fejezet” szöveg, 11. 25. § (2) bekezdésében a „XII. Agrárminisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XII. Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium fejezet” szöveg, 12. 27. § (1) bekezdésében a „XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet” szöveg, 13. 27. § (2) bekezdésében a „XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet” szöveg, 8 14. 27. § (3) bekezdésében a „XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet, 21. cím, 3. alcím, 1. Az EM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek jogcímcsoporton” szövegrész helyébe a „XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet, 21. cím, 3. alcím, 1. A GEM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek jogcímcsoporton” szöveg, 15. 27. § (5) bekezdés nyitó szövegrészében a „XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet” szöveg, 16. 27. § (5) bekezdés a) pontjában a „XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet” szöveg, 17. 27. § (8) bekezdésében a „XVII. Energiaügyi Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XVII. Gazdasági és Energetikai Minisztérium fejezet” szöveg, 18. 29. § (1) bekezdésében a „XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 21. Sport feladatokhoz kapcsolódó fejezeti kezelésű előirányzatok címhez tartozó alcímek” szövegrész helyébe a „XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 31. Sport feladatokhoz kapcsolódó fejezeti kezelésű előirányzatok alcímhez tartozó jogcímcsoportok” szöveg, 19. 29. § (2) bekezdésében a „XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 21. cím, 2. A Magyar Labdarúgó Szövetség feladatainak támogatása alcím költségvetési” szövegrész helyébe a „XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 31. alcím, 2. A Magyar Labdarúgó Szövetség feladatainak támogatása jogcímcsoport költségvetési” szöveg, 20. 29. § (2) bekezdésében a „XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 21. cím, 2. A Magyar Labdarúgó Szövetség feladatainak támogatása alcím eredeti” szövegrész helyébe a „XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 31. alcím, 2. A Magyar Labdarúgó Szövetség feladatainak támogatása jogcímcsoport eredeti” szöveg, 21. 29. § (2) bekezdésében a „XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XIV. Belügyminisztérium fejezet” szöveg, 22. 29. § (2) bekezdésében a „XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet, 21. cím, 2. A Magyar Labdarúgó Szövetség feladatainak támogatása alcím előirányzat” szövegrész helyébe a „XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 31. alcím, 2. A Magyar Labdarúgó Szövetség feladatainak támogatása jogcímcsoport előirányzat” szöveg, 23. 29. § (3) bekezdésében a „XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. cím, 33. alcím, 2. Egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása jogcímcsoport” szövegrész helyébe a „XXVII. Egészségügyi Minisztérium fejezet, 10. cím, 1. alcím, 2. Egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása jogcímcsoport” szöveg, 24. 29. § (4) bekezdésében a „XIV. Belügyminisztérium fejezetet irányító szerv vezetője” szövegrész helyébe a „XXVIII. Szociális és Családügyi Minisztérium fejezetet irányító szerv vezetője” szöveg, 9 25. 29. § (4) bekezdésében a „XIV. Belügyminisztérium fejezet, 3. cím, 1. Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és irányítás intézményei alcím” szövegrész helyébe a „XXVIII. Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet, 2. cím, 1. Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és irányítás intézményei alcím” szöveg, 26. 29. § (4) bekezdésében a „20. cím, 32. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport” szövegrész helyébe a „10. cím, 2. alcím, 1. Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása jogcímcsoport” szöveg, 27. 29. § (5) bekezdésében a „XIV. Belügyminisztérium fejezet, 3. cím, 1. Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és irányítás intézményei alcím” szövegrész helyébe a „XXVIII. Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet, 2. cím, 1. Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és irányítás intézményei alcím” szöveg, 28. 30. §-ában a „XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet, 20. cím, 14. Állami szakképző intézmények szakképzésről szóló törvény szerinti ingyenes képzéseinek kiegészítő finanszírozása alcím” szövegrész helyébe a „XXVI. Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium fejezet, 20. cím, 5. Állami szakképző intézmények szakképzésről szóló törvény szerinti ingyenes képzéseinek kiegészítő finanszírozása alcím” szöveg, 29. 30. §-ában a „XX. Kulturális és Innovációs Minisztérium fejezet, 6. Szakképzési Centrumok cím” szövegrész helyébe a „XXVI. Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium fejezet, 7. Szakképzési Centrumok cím” szöveg, 30. 34. § (2) bekezdésében a „XII. Agrárminisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XII. Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium fejezet” szöveg, 31. 34. § (3) bekezdésében a „XII. Agrárminisztérium fejezetet irányító szerv” szövegrész helyébe a „XII. Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium fejezetet irányító szerv” szöveg, 32. 34. § (3) bekezdésében a „XII. Agrárminisztérium fejezet, 21. cím, 2. Uniós programok kiegészítő támogatása alcím” szövegrész helyébe a „XII. Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium fejezet, 21. cím, 2. Uniós programok kiegészítő támogatása alcím” szöveg, 33. 34. § (3) bekezdésében a „XII. Agrárminisztérium fejezet, 1. Agrárminisztérium igazgatása cím” szövegrész helyébe a „XII. Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium fejezet, 1. Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium igazgatása cím” szöveg, 34. 35. § (3) bekezdésében az „a Kormány” szövegrész helyébe a „az államháztartásért felelős miniszter” szöveg, 35. 36. § (4) bekezdésében a „XXIII. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XXIII. Pénzügyminisztérium fejezet” szöveg, 10 36. 43. § (5) bekezdésében a „XXV. Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XXV. Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium fejezet” szöveg, 37. 46. § (5) bekezdésében a „XIV. Belügyminisztérium fejezet” szövegrész helyébe a „XXVIII. Szociális és Családügyi Minisztérium fejezet” szöveg, 38. 47. § (2) bekezdésében a „XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím, 1. alcím, 31. jogcímcsoport, 1. Nemzetiségi támogatások jogcím” szövegrész helyébe a „XXII. Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium fejezet, 20. cím, 3. alcím, 1. Nemzetiségi támogatások jogcímcsoport” szöveg, 39. 78. § (2) bekezdésében a „XIV. Belügyminisztérium fejezet, 21. cím, 7. Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlása és értékesítése alcím” szövegrész helyébe a „XXVII. Egészségügyi Minisztérium fejezet, 11. cím, 1. Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlása és értékesítése alcím” szöveg, 40. 3. melléklet I. részében foglalt táblázat 3. sorában a „34 460,5” szövegrész helyébe a „29 960,5” szöveg, 41. 3. melléklet I. részében foglalt táblázat 12. sorában az „5 000,0” szövegrész helyébe a „9 500,0” szöveg, 42. 9. melléklet 1.1.1. pontjában a „XI. Miniszterelnökség fejezetben rendelkezésre álló” szövegrész helyébe a „Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása” szöveg, 43. 9. melléklet 1.1.2. pontjában a „XIV. Belügyminisztérium fejezetben rendelkezésre álló” szövegrész helyébe a „Roma települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása” szöveg, 44. 9. melléklet 2.1.1. pontjában a „XI. Miniszterelnökség fejezetben rendelkezésre álló” szövegrész helyébe a „Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása” szöveg, 45. 9. melléklet 2.1.2. pontjában a „XIV. Belügyminisztérium fejezetben rendelkezésre álló” szövegrész helyébe a „Roma települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása” szöveg, 46. 9. melléklet 2.3.5. pontjában az „egyes fejezeteknél rendelkezésre álló előirányzatot” szövegrész helyébe az „előirányzatokat” szöveg, 47. 9. melléklet 4.1.1. pontjában az „A XI. Miniszterelnökség fejezetben rendelkezésre álló” szövegrész helyébe az „Az Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása” szöveg, és 48. 9. melléklet 4.1.2. pontjában a „XIV. Belügyminisztérium fejezetben rendelkezésre álló” szövegrész helyébe a „Magyarországi Romák Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása” szöveg lép. 11. § Hatályát veszti a Kvtv. 11 a) 3. melléklet I. részében foglalt táblázat 28., 31. és 32. sora, és b) 3. melléklet 22., 25. és 26. pontja. 12. § Ez a törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba. 12 1. melléklet a 2026. évi ... törvényhez Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat I Felhalmo- zási bevétel I. ORSZÁGGYŰLÉS Országgyűlés Hivatala 1 2 510,0 1 Országgyűlés hivatali szervei Működési költségvetés 1 56 292,9 Személyi juttatások 1 6 661,3 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 11 048,0 Dologi kiadások 3 342,1 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 60,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 2 338,7 Beruházások 6 1 755,7 Felújítások 7 5,0 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2 Működési költségvetés 1 1 156,4 Személyi juttatások 1 170,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 606,2 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 198,0 Beruházások 6 17,2 Felújítások 7 Országgyűlési Őrség 3 Működési költségvetés 1 5 525,0 Személyi juttatások 1 721,3 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 100,0 3 Az Országgyűlés elnökének közcélú felajánlásai, adományai 4 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 80,0 2 Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány támogatása 4 443,1 1 576,1 6 Képviselő-testület váltásával kapcsolatos kiadások 8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai 73,0 1 Schmitt Pál közcélú felajánlásai, adományai 73,0 3 Áder János közcélú felajánlásai, adományai 73,0 4 Novák Katalin közcélú felajánlásai, adományai 4 780,2 16 589,3 14 Steindl Imre program támogatása 22 475,0 2 515,0 92 205,5 1 - 4. cím összesen: Közbeszerzési Hatóság 5 2 194,0 1 Közbeszerzési Hatóság Működési költségvetés 1 2 183,6 Személyi juttatások 1 283,9 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 920,1 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 180,2 Beruházások 6 180,2 2 194,0 3 387,6 5. cím összesen: Pártok támogatása 8 13 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat I Felhalmo- zási bevétel 1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása 940,2 1 FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség 98,5 3 Jobbik Magyarországért Mozgalom 77,1 4 Momentum Mozgalom 76,4 5 Magyar Szocialista Párt 233,5 6 Mi Hazánk Mozgalom 159,8 7 Kereszténydemokrata Néppárt 56,6 8 Párbeszéd - a Zöldek Pártja 44,0 9 LMP - Magyarország Zöld Pártja 706,6 10 Tisztelet és Szabadság Párt 2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása 22,8 1 Magyar Kétfarkú Kutya Párt 9,0 2 Megoldás Mozgalom 124,3 3 Demokratikus Koalíció Pártalapítványok támogatása 9 1 411,1 1 Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány 185,1 2 Új Köztársaságért Alapítvány 139,9 3 Jobbik Magyarországért Alapítvány 96,6 4 Indítsuk Be Magyarországot Alapítvány 95,0 5 Táncsics Mihály Alapítvány 187,8 6 Mi Hazánk Alapítvány 78,8 7 Barankovics István Alapítvány 55,0 8 Megújuló Magyarországért Alapítvány 29,3 9 Ökopolisz Alapítvány 46,2 10 Savköpő Menyét Alapítvány 18,3 11 MEMO Alapítvány 887,3 13 Talpra Magyarok Alapítvány 4 000,0 Kampányköltségek 10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása 11 141 268,4 1 Közszolgálati hozzájárulás Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 21 1 Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Működési költségvetés 1 1 792,2 Személyi juttatások 1 237,9 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 384,4 Dologi kiadások 3 2 414,5 21. cím összesen: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 23 12 917,0 1 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Működési költségvetés 1 8 273,2 Személyi juttatások 1 1 131,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 858,3 Dologi kiadások 3 2 520,6 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 133,4 Beruházások 6 133,4 12 917,0 12 783,6 23. cím összesen: 14 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat I Felhalmo- zási bevétel Nemzeti Választási Iroda 24 1 Nemzeti Választási Iroda Működési költségvetés 1 1 134,6 Személyi juttatások 1 151,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 435,0 Dologi kiadások 3 4,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 50,0 Beruházások 6 2 Fejezeti kezelésű előirányzatok 910,9 1 Időközi és nemzetiségi választások lebonyolítása 7 198,6 300,0 2 A választási rendszerek működtetése 22 938,0 5 2026. évi országgyűlési képviselőválasztás lebonyolítása 350,0 32 772,8 24. cím összesen: Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala 25 1 Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala Működési költségvetés 1 1 121,1 Személyi juttatások 1 165,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 267,4 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 41,0 Beruházások 6 41,0 1 554,1 25. cím összesen: Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága 26 6 254,0 1 Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága Működési költségvetés 1 7 719,9 Személyi juttatások 1 830,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 5 050,7 Dologi kiadások 3 699,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 27,6 Beruházások 6 27,6 6 254,0 14 299,6 26. cím összesen: Országos Atomenergia Hivatal 27 3 180,3 1 Országos Atomenergia Hivatal Működési költségvetés 1 4 341,5 Személyi juttatások 1 564,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 531,8 Dologi kiadások 3 914,4 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 122,2 Beruházások 6 122,2 3 180,3 7 352,1 27. cím összesen: 15 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat I Felhalmo- zási bevétel I. ORSZÁGGYŰLÉS Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 341 146,8 27 060,3 -314 086,5 16 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat II Felhalmo- zási bevétel II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG Sándor-palota 1 Működési költségvetés 1 3 363,2 Személyi juttatások 1 437,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 151,8 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 163,1 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 2 Célelőirányzatok 693,1 1 Állami kitüntetések 100,0 2 Köztársasági elnök közcélú felajánlásai, adományai 3 Államfői Protokoll kiadásai 446,8 1 Államfői Protokoll kiadásai 540,0 4 Magyar Corvin-lánc Testület és Iroda működésének támogatása 66,3 4 Fejezeti tartalék II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 6 961,5 0,0 -6 961,5 17 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat III Felhalmo- zási bevétel III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG Alkotmánybíróság 1 Működési költségvetés 1 3 000,1 Személyi juttatások 1 447,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 628,1 Dologi kiadások 3 148,8 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 Felhalmozási költségvetés 2 102,5 Beruházások 6 III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 4 326,9 0,0 -4 326,9 18 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat IV Felhalmo- zási bevétel IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA Alapvető Jogok Biztosának Hivatala 1 Működési költségvetés 1 2 248,0 Személyi juttatások 1 315,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 712,0 Dologi kiadások 3 5,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 88,0 Beruházások 6 IV. ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 3 368,7 0,0 -3 368,7 19 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat V Felhalmo- zási bevétel V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 17,0 Állami Számvevőszék 1 3,0 Működési költségvetés 1 15 360,1 Személyi juttatások 1 2 235,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 233,0 Dologi kiadások 3 3,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 785,1 Beruházások 6 132,3 Felújítások 7 V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 19 748,5 20,0 -19 728,5 20 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat VI Felhalmo- zási bevétel VI. BÍRÓSÁGOK 3 066,1 Bíróságok 1 Működési költségvetés 1 150 994,6 Személyi juttatások 1 20 682,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 28 782,6 Dologi kiadások 3 71,4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 Felhalmozási költségvetés 2 1 396,2 Beruházások 6 266,0 Felújítások 7 3,0 Kúria 2 Működési költségvetés 1 8 788,2 Személyi juttatások 1 939,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 840,8 Dologi kiadások 3 2,2 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 440,3 Beruházások 6 Országos Bírói Tanács 3 Működési költségvetés 1 691,2 Személyi juttatások 1 89,9 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 202,4 Dologi kiadások 3 3,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 10,0 Beruházások 6 1,3 Felújítások 7 Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 1 Beruházás 2 437,8 2 Igazságszolgáltatás beruházásai 1 561,9 3 Igazságszolgáltatás működtetése 150,0 4 A polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel és ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségből és pervesztésből eredő kiadások célelőirányzata VI. BÍRÓSÁGOK Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 218 351,0 3 069,1 -215 281,9 21 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat VII Felhalmo- zási bevétel VII. INTEGRITÁS HATÓSÁG Integritás Hatóság 1 Működési költségvetés 1 4 534,8 Személyi juttatások 1 662,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 3 667,2 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 5 374,2 Beruházások 6 VII. INTEGRITÁS HATÓSÁG Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 14 238,2 0,0 -14 238,2 22 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat VIII Felhalmo- zási bevétel VIII. ÜGYÉSZSÉG 37,0 Ügyészségek 1 65,0 Működési költségvetés 1 76 700,7 Személyi juttatások 1 10 292,9 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 4 699,4 Dologi kiadások 3 6,8 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 600,9 Beruházások 6 1 872,0 Felújítások 7 70,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 Fejezeti kezelésű előirányzatok 3 30,0 4 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata VIII. ÜGYÉSZSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 94 272,7 102,0 -94 170,7 23 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat IX Felhalmo- zási bevétel IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI A települési önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása 1 347 464,7 1 A települési önkormányzatok működésének általános támogatása 403 996,5 2 A települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 322 200,4 3 A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 159 668,1 4 A települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása 22 680,8 5 A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása A helyi önkormányzatok működési célú kiegészítő támogatásai 2 1 A helyi önkormányzatok általános feladatainak működési célú kiegészítő támogatása 29 960,5 1 Polgármesteri illetményhez és költségtérítéshez nyújtott támogatás 12 000,0 2 A kötelezően ellátandó helyi közösségi közlekedési feladat támogatása 280,0 3 A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz ideiglenes begyűjtésére kijelölt közérdekű közszolgáltató meg nem térülő költségeinek támogatása 5 500,0 4 Önkormányzatok rendkívüli támogatása 9 824,0 5 Önkormányzati elszámolások 6 998,6 6 Vármegyei önkormányzatok feladatainak támogatása 2 A települési önkormányzatok köznevelési feladatainak működési célú kiegészítő támogatása 15 200,0 1 Az esélyteremtési illetményrész támogatása 3 A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak működési célú kiegészítő támogatása 9 500,0 1 A települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatása 32 227,5 2 Szociális ágazati összevont pótlék és egészségügyi kiegészítő pótlék 4 A települési önkormányzatok kulturális feladatainak működési célú kiegészítő támogatása 3 778,3 1 Vármegyei hatókörű városi múzeumok feladatainak támogatása 4 191,3 2 Vármegyei hatókörű városi könyvtárak feladatainak támogatása 1 238,1 3 A települési önkormányzatok muzeális intézményi feladatainak támogatása 426,4 4 Táncművészeti szervezetek támogatása 4 301,7 5 Zeneművészeti szervezetek támogatása 16 539,6 6 A települési önkormányzatok kulturális feladatainak bérjellegű támogatása 300,0 7 A települési önkormányzatok könyvtári célú érdekeltségnövelő támogatása 150,0 8 Zalaegerszegi Mindszentyneum működtetési támogatása A helyi önkormányzatok felhalmozási célú kiegészítő támogatásai 3 5 186,9 1 Vis maior támogatás 390,0 2 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 300,0 3 Ózdi martinsalak felhasználása miatt kárt szenvedett lakóépületek tulajdonosainak kártalanítása 400,0 4 A mohácsi csata 500 éves évfordulójáról történő méltó megemlékezés támogatása 79,0 6 Szenna Község Önkormányzata sportcsarnok felújításának támogatása 24 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat IX Felhalmo- zási bevétel 15,3 7 Nagykörű Községi Önkormányzat orvosi rendelő tetőzete felújításának támogatása 395 800,6 Önkormányzati szolidaritási hozzájárulás 4 IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 1 414 797,7 395 800,6 -1 018 997,1 25 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat X Felhalmo- zási bevétel X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 150,0 Igazságügyi Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 7 992,4 Személyi juttatások 1 1 106,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 8 071,8 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 162,5 Beruházások 6 40,0 Felújítások 7 10,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet 2 Működési költségvetés 1 726,9 Személyi juttatások 1 100,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 93,9 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 6,4 Beruházások 6 5 335,2 Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 3 3,8 Működési költségvetés 1 2 488,5 Személyi juttatások 1 363,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 2 034,3 Dologi kiadások 3 119,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 327,7 Beruházások 6 6,0 Felújítások 7 Fejezeti kezelésű előirányzatok 20 1 IM szakmai programok és egyéb kötelezettségek támogatása 169,0 1 IM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása 332,2 2 A jogászképzés színvonalának emelését célzó programok támogatása 195,2 3 Igazságszolgáltatási szervek részvétele a jogszabályelőkészítésben 45,9 4 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése 2 Igazságügyi miniszter feladatkörébe tartozó jogszabályok alapján teljesítendő fizetési kötelezettségek 150,0 1 A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 365,7 2 Jogi segítségnyújtás 2 544,5 4 Magán- és egyéb jogi személyek kártalanítása 100,0 5 Az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatti kártalanítás 725,0 6 Kirendelt védői díjak kifizetése 150,0 4 A jogi személyek egységes nyilvántartásával kapcsolatos feladatok támogatása 18 576,6 5 Az igazságügyi modernizációval összefüggő intézkedések X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 47 004,0 5 489,0 -41 515,0 26 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XI Felhalmo- zási bevétel XI. MINISZTERELNÖKSÉG Miniszterelnökség igazgatása 1 Működési költségvetés 1 23 729,2 Személyi juttatások 1 3 370,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 7 321,5 Dologi kiadások 3 138,9 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 43,7 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 736,3 Beruházások 6 Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviseletének igazgatása 2 Működési költségvetés 1 5 925,2 Személyi juttatások 1 543,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 265,0 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 64,7 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 30 1 Célelőirányzatok 16 144,9 1 Kormányzati szakpolitikák 39 470,0 2 Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok 11 000,0 3 Kiemelt társadalmi kapcsolatok 34 174,0 3 850,0 17 Nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek forrásjuttatása 100,6 2 Fejezeti általános tartalék Központi kezelésű előirányzatok 32 7 A Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 A Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 700,0 1 A Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok forrásjuttatásai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 33 0,8 1 Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2,4 Működési költségvetés 1 994,1 Személyi juttatások 1 129,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 96,6 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 1,8 Beruházások 6 1,8 0,8 1 220,2 33. cím összesen: 2,4 XI. MINISZTERELNÖKSÉG Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 149 800,2 3,2 -149 797,0 27 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XII Felhalmo- zási bevétel XII. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁGÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM 160,0 Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium igazgatása 1 6,0 Működési költségvetés 1 12 381,9 Személyi juttatások 1 1 743,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 2 832,5 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 12,4 Beruházások 6 2,9 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 4 850,0 Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2 Működési költségvetés 1 7 329,7 Személyi juttatások 1 1 081,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 5 002,5 Dologi kiadások 3 5 663,5 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 825,4 Beruházások 6 78,1 Felújítások 7 3 676,8 Ménesgazdaságok 4 33,3 Működési költségvetés 1 1 046,4 Személyi juttatások 1 155,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 3 281,0 Dologi kiadások 3 0,3 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 241,2 Beruházások 6 5 153,1 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei 6 5,5 Működési költségvetés 1 32 052,1 Személyi juttatások 1 4 081,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 3 774,7 Dologi kiadások 3 29,6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 Felhalmozási költségvetés 2 91,0 Beruházások 6 20,2 Felújítások 7 0,6 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 210,2 Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár 7 Működési költségvetés 1 771,1 Személyi juttatások 1 102,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 140,0 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 0,5 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 20 2 Földügyi, öntözési és erdészeti feladatok 235,0 1 Földügyi feladatok 80,4 3 434,5 2 Öntözés-igénybevétel fejlesztése 3 Erdő-, vad- és halgazdálkodási feladatok 28 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XII Felhalmo- zási bevétel 230,4 2 Vadgazdálkodás támogatása 170,3 3 Halgazdálkodás támogatása 3 Mezőgazdasági feladatok 1 Nemzeti agrártámogatások 62 572,6 1 Kiemelt ágazati támogatások 3 470,0 2 Egyéb mezőgazdasági támogatások 800,0 3 Eltérő végrehajtású programok 1 800,0 2 Tenyésztésszervezési feladatok 178,1 3 Mezei őrszolgálatok különleges támogatása 4 Mezőgazdasági szakmai feladatok 1 547,9 1 Agrárkutatás támogatása 1 105,2 2 Agrármarketing feladatok 2 346,6 3 Egyéb ágazati szakmai feladatok 116,6 4 Élelmiszergazdasági és élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok 5 Ágazati szakmai és társadalmi szervezetek támogatása 1 Szakmai és civil szervezetek támogatása 2 500,0 1 Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara közfeladatainak támogatása 181,1 2 Egyéb szervezetek támogatása 1 282,0 2 Határon átnyúló agrár- és vidékfejlesztési feladatok támogatása 654,9 3 Nemzetközi szervezetek tagsági díjai és nemzetközi együttműködések 1 005,9 4 Hungarikumok és a nemzeti értéktár megőrzésének, népszerűsítésének támogatása 656,4 5 Herman Ottó Intézet működésének és az általa ellátott közfeladatok támogatása 2 700,0 6 A közösségi bormarketing és a magyar bor egységes kommunikációjának támogatása 18 000,0 6 Állat-, növény- és GMO-kártalanítás 7 680,0 17 238,1 121,9 7 Nemzeti agrárkár-enyhítés 49,0 8 Peres ügyek 130,4 9 Fejezeti általános tartalék Központi kezelésű előirányzatok 21 18 000,0 2 Uniós programok kiegészítő támogatása 3 Az AÉM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos sport célú bevételek és kiadások 1 Az AÉM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos sport célú kiadások 2 044,4 100,0 1 Az AÉM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó sport célú társaságok forrásjuttatásai 100,0 9 Földügyi kompenzációs feladatok XII. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁGÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 225 593,5 21 774,9 -203 818,6 29 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIII Felhalmo- zási bevétel XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Honvédelmi Minisztérium 1 476,0 1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása Működési költségvetés 1 9 646,0 Személyi juttatások 1 1 219,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 3 505,8 Dologi kiadások 3 50,8 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 638,3 Beruházások 6 2 540,1 2 Egyéb HM szervezetek 1 824,9 Működési költségvetés 1 18 594,6 Személyi juttatások 1 2 314,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 12 299,6 Dologi kiadások 3 651,0 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 75,6 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 342,0 Felújítások 7 1 165,4 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 16 551,6 Magyar Honvédség 2 1 350,0 Működési költségvetés 1 330 972,4 Személyi juttatások 1 41 559,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 42 233,3 Dologi kiadások 3 75,1 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 2 450,8 Beruházások 6 350,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 685,0 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 3 115,0 Működési költségvetés 1 29 438,0 Személyi juttatások 1 3 840,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 16 873,9 Dologi kiadások 3 18,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 360,0 Beruházások 6 148,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 7 Működési költségvetés 1 1 852,3 Személyi juttatások 1 243,3 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 11,9 Dologi kiadások 3 Fejezeti kezelésű előirányzatok 8 1 Védelmi képességek fejlesztése és fenntartása 180 834,6 74 874,8 1 Légierő és légvédelmi képességek fejlesztése 130 414,5 258 085,5 2 Szárazföldi képességek fejlesztése 51 648,5 19 366,9 3 Egyéb katonai képességek fejlesztése 30 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIII Felhalmo- zási bevétel 180 959,2 11 506,5 4 Katonai képességek fenntartása és működtetése 12 426,5 49 624,2 5 Katonai infrastruktúra fejlesztése 145 266,9 13 781,7 6 Katonai infrastruktúra fenntartása és működtetése 2 Ágazati célelőirányzatok 100,0 1 NATO és EU felajánlás alapján kialakításra kerülő készenléti alegységek alkalmazásának kiadásai 3 174,4 20 824,4 2 Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 3 Nemzetközi tagdíjak és tagdíj jellegű hozzájárulások 1 220,3 1 Hozzájárulás a NATO Innovációs Alapjához 9 384,2 2 Hozzájárulás a NATO katonai működési költségvetéséhez 2 337,7 3 Hozzájárulás egyéb NATO védelmi együttműködésekhez és béketámogató műveletekhez 1 453,9 4 Hozzájárulás az EU katonai műveleteinek finanszírozását biztosító programokhoz 4 Civil, érdekképviseleti szervek, alapítványok, egyetemek, alapítványi fenntartású egyetemek, gazdasági társaságok és honvédet foglalkoztató szervezetek támogatása 2 121,0 1 Civil, érdekképviseleti szervek, alapítványok, egyetemek, alapítványi fenntartású egyetemek, nonprofit közhasznú gazdasági társaságok és gazdasági társoságok támogatása 30,0 2 Hadisírgondozással és hadisírkutatással kapcsolatos feladatokat ellátó szervezetek támogatása 5 Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása 7 137,0 450,0 1 HM Zrínyi Geoinformációs és Toborzástámogató Közhasznú Nonprofit Kft. feladatainak támogatása 283,4 35,0 2 Katonai Emlékpark Közhasznú Nonprofit Kft. működésének támogatása 4 083,9 6 Honvédelmi Sportszövetség támogatása 21 670,0 7 Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvény végrehajtásához 3 202,4 450,0 8 Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. támogatása 4 734,6 3 638,1 9 Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. támogatása 3 189,9 10 Védelmi felkészítés központi működési feltételeinek biztosítása 118 157,8 11 Honvédelmi szolgálati juttatások kiadásai 458 091,6 20 252,7 1 399 305,7 1 - 8. cím összesen: 3 289,9 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 1 857 397,3 23 542,6 -1 833 854,7 31 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIV Felhalmo- zási bevétel XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 41,1 Belügyminisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 15 609,9 Személyi juttatások 1 2 071,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 5 430,1 Dologi kiadások 3 4,0 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 1 150,6 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 28,4 Beruházások 6 Nemzeti Védelmi Szolgálat 2 Működési költségvetés 1 9 028,8 Személyi juttatások 1 1 209,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 178,9 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 146,0 Beruházások 6 150,0 Terrorelhárítási Központ 4 Működési költségvetés 1 21 548,1 Személyi juttatások 1 2 846,3 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 2 554,0 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 2 302,0 Beruházások 6 300,0 Felújítások 7 5 215,6 Büntetés-végrehajtás 5 Működési költségvetés 1 94 956,2 Személyi juttatások 1 11 125,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 26 973,2 Dologi kiadások 3 2,7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 747,6 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 44,0 Beruházások 6 157,7 Felújítások 7 113,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 6 134,4 Rendőrség 7 Működési költségvetés 1 388 953,8 Személyi juttatások 1 50 640,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 73 355,0 Dologi kiadások 3 5 814,6 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 11 242,8 Beruházások 6 459,7 Felújítások 7 105,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 600,0 Nemzeti Kommunikációs Hivatal 8 Működési költségvetés 1 32 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIV Felhalmo- zási bevétel 893,9 Személyi juttatások 1 127,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 588,4 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 23,6 Beruházások 6 2 067,6 BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 12 Működési költségvetés 1 94 621,8 Személyi juttatások 1 12 778,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 11 403,5 Dologi kiadások 3 18,4 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 3 056,8 Beruházások 6 606,7 Felújítások 7 18,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 454,4 Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság 13 Működési költségvetés 1 8 428,3 Személyi juttatások 1 1 132,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 2 394,6 Dologi kiadások 3 20,0 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 189,6 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 175,8 Beruházások 6 Sport intézmények 14 1 Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet Működési költségvetés 1 2 328,1 Személyi juttatások 1 304,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 616,9 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 92,4 Beruházások 6 4 266,1 2 Országos Sportegészségügyi Intézet Működési költségvetés 1 3 615,7 Személyi juttatások 1 470,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 426,0 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 40,0 Beruházások 6 Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok 17 27,4 1 Alkotmányvédelmi Hivatal 20,0 Működési költségvetés 1 20 820,4 Személyi juttatások 1 2 782,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 4 502,9 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 2 258,9 Beruházások 6 315,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 280,0 2 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 23,0 33 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIV Felhalmo- zási bevétel Működési költségvetés 1 40 097,5 Személyi juttatások 1 5 248,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 16 294,5 Dologi kiadások 3 0,4 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 4 560,9 Beruházások 6 43,9 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 3 Nemzeti Információs Központ Működési költségvetés 1 5 879,7 Személyi juttatások 1 774,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 2 720,8 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 253,3 Beruházások 6 Védelmi Igazgatási Hivatal 18 Működési költségvetés 1 947,8 Személyi juttatások 1 208,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 505,7 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 674,1 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 20 2 Alapítványok és társadalmi önszerveződések támogatása 2 Társadalmi önszerveződések támogatása 1 668,0 3 Országos Polgárőr Szövetség 1 109,0 225,0 11 Társadalmi szervezetek, alapítványok támogatása 5 Társadalmi felzárkózást segítő programok 994,0 120,0 3 Felzárkózáspolitikai és roma nemzetiségi feladatok támogatása 798,2 4 Esélyteremtő programok támogatása 4 776,7 10 Önkormányzati tűzoltóságok normatív támogatása 11 A hivatásos életpályával, valamint a hivatásos állomány lakhatásával kapcsolatos kiadások 12 900,3 1 Hivatásos életpályával összefüggő kiadások- teljesítményjuttatás 450,2 2 Hivatásos állomány szolgálatteljesítéssel összefüggő egészségügyi alkalmatlanná válásával kapcsolatos életjáradéka 34,8 4 Rendvédelmi szervek árvái kiegészítő támogatása 915,1 19 A Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia feladatrendszerének támogatása 15 000,0 21 Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások 500,0 22 A terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadások 2 000,0 27 Drogmentes Magyarország Program 31 Sport feladatokhoz kapcsolódó fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Versenysport és szakmai feladatok támogatása 200,0 1 Tarpa Nagyközség Önkormányzata sportkoncepciójának és sportinfrastruktúrájának támogatása 10 848,2 2 Versenysport, olimpiai, paralimpiai felkészülés és a nem olimpiai sportágak szakmai és működési támogatása 32 428,4 4 Utánpótlás-nevelési feladatok, sportiskolai program, államilag elismert sportakadémiák és kiemelt régiós alközpontok támogatása 34 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIV Felhalmo- zási bevétel 275,0 7 Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj Program 1 133,0 11 Sportköztestületek támogatása 839,9 15 Nemzetközi Sportszövetségek szakmai feladatainak és az azokkal összefüggő működési költségeinek támogatása 16 231,0 2 A Magyar Labdarúgó Szövetség feladatainak támogatása 3 Sporteredmények, sportszakmai tevékenységek, sportteljesítmények elismerése 11 054,2 1 Olimpiai és Nemzet Sportolója járadék 1 238,6 2 Gerevich-ösztöndíj és egyéb támogatások 1 353,6 3 Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése 4 Sportegészségügy, sporttudomány támogatása 620,0 1 Doppingellenes tevékenység sportszakmai feladatai 521,0 2 Sportegészségügyi ellátás, stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetésének támogatása 5 Sport népszerűsítéssel, diáksporttal és Sportoló Nemzet Programmal kapcsolatos támogatások 753,2 2 Diák- és hallgatói sport támogatása 606,6 3 Sport népszerűsítésével, Sportoló Nemzet Programmal összefüggő kiadások 6 Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása 24 625,5 1 Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása 2 068,6 2 Kiemelt Edző és Kiemelt Utánpótlás Edző Program támogatás 900,0 3 Hiszek Benned Sport Program támogatása 1 100,0 2 315,5 4 Sportlétesítmény-fejlesztések, állagmegóvások támogatása 16 710,0 7 Kiemelt sportegyesületek, működésének, sportlétesítmény fenntartásának és üzemeltetésének támogatása 608,0 9 Fogyatékosok sportja ernyőszervezeteinek támogatása 122,3 10 Kincstárt megillető díjak, befizetések és jutalékok elszámolása 19 959,3 23 308,2 11 A HUNGARORING Sport Zrt. és az autó-motorsport szakmai feladatainak támogatása 1 832,1 65,0 12 Aktív Magyarország Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 13 Aktív kikapcsolódást és egészségmegőrzést szolgáló feladatok, programok, beruházások 5 005,0 576,3 1 Aktív kikapcsolódást és egészségmegőrzést szolgáló feladatok, programok 505,0 5 000,0 2 Aktív kikapcsolódást és egészségmegőrzést szolgáló infrastruktúra-fejlesztések 200,0 1 800,0 3 Országos Horgászturisztikai Hálózati Program megvalósítása 14 Kerékpáros útvonalak fejlesztése, fenntartása, üzemeltetése 1 305,5 1 Kerékpáros útvonalak fejlesztése 1 500,0 2 Kerékpáros útvonalak fenntartása, üzemeltetése 500,0 15 Magyar Természetjáró Szövetség támogatása 2 386,8 36 Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása 37 A kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása 26 353,6 1 Kiemelt állami rendezvények 38 537,0 2 Kiemelt nemzetközi sportesemények Központi kezelésű előirányzatok 21 150,0 473,0 677,0 4 Európai Uniós és nemzetközi projektek/programok megvalósításához kapcsolódó kiadások 7 310,0 13 140,0 6 Belügyi Alapok 2021-2027 35 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIV Felhalmo- zási bevétel Sport feladatokhoz kapcsolódó központi kezelésű előirányzatok 22 1 A Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 A Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek 17 126,0 2 Bérleti és egyéb hasznosítási díj 2 A Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 9 762,3 1 Ingatlan beruházások, ingatlan és egyéb eszközök vásárlása 37 916,9 2 Ingatlanok fenntartása és üzemeltetése 183,7 3 Múzeumi tevékenység kiadásai 242,0 4 Egyéb vagyongazdálkodási kiadások 15 013,3 2 A Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség működésének támogatása 4 A Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 A Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 300,0 1 A Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok forrásjuttatásai XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 1 367 256,0 36 555,6 -1 330 700,4 36 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XVI Felhalmo- zási bevétel XVI. KÖZLEKEDÉSI ÉS BERUHÁZÁSI MINISZTÉRIUM 38 891,0 Közlekedési és Beruházási Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 20 204,0 Személyi juttatások 1 2 834,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 14 594,1 Dologi kiadások 3 0,4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 22 920,3 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 146,7 Beruházások 6 5,8 Felújítások 7 45,0 Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 2 Működési költségvetés 1 1 200,7 Személyi juttatások 1 156,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 966,6 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 305,9 Beruházások 6 79,6 Felújítások 7 Nemzeti Koncessziós Iroda 4 Működési költségvetés 1 172,6 Személyi juttatások 1 23,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 790,0 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 4,9 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 10 1 Közlekedési célú fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Közlekedési ágazati programok 2 000,0 107 500,0 1 Közúthálózat fenntartás és működtetés 3 338,0 3 318,0 20,0 2 Közúti közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi feladatok 7 154,0 3 Tengelysúlymérő-rendszer üzemeltetése 594,1 4 Légiközlekedési feladatok 600,1 5 Víziközlekedési feladatok 951,4 79,0 6 Közlekedési koordinációs és egyéb feladatok 2 Vasúti fejlesztések 12,0 21 385,8 1 Fenntarthatósági és modernizációs vasúti fejlesztések 11,0 109 500,0 2 Nemzetközi szerződésen alapuló vasúti fejlesztések 12,0 19 988,0 3 Országos közúthálózat felújítása 2 Települési és infrastrukturális fejlesztési feladatok 3 948,9 23 315,2 2 Víziközmű-fejlesztések 1 627,8 32 185,3 3 Ipari parki és térségi infrastruktúra fejlesztési feladatok 393,5 58,5 3 Építésügyi ágazati feladatok 4 Kulturális és örökségvédelmi feladatok 8 370,6 2 Budavári ingatlanok üzemeltetésének támogatása 11,8 3 630,0 3 Kulturális értékmegőrző beruházások 3,7 7 225,6 4 Mohács 500 emlékév és kapcsolódó fejlesztések 192,8 2 392,0 6 Kulturális értékmegőrző feladatok és programok 37 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XVI Felhalmo- zási bevétel 0,4 599,6 7 Visegrád 700 emlékév és kapcsolódó fejlesztések 3 800,0 5 Központosított társasági szolgáltatások támogatása 1 500,0 6 Fejezeti tartalék 100,2 100,0 8 Országos Beruházás Monitoring rendszer működtetése Központi kezelésű előirányzatok 11 1 A KBM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 A KBM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 647 637,4 1 A KBM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok forrásjuttatásai 1 352,8 3 A KBM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos egyéb kiadások 9,5 4 Nemzeti tervvagyonhoz kapcsolódó kiadások 2 A KBM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek 15 000,0 1 Koncessziós díjak 200,0 3 Nemzeti tervvagyonhoz kapcsolódó bevételek 3 Rendelkezésre állási díjak 386 000,0 1 Gyorsforgalmi úthálózat rendelkezésre állási díj 180 000,0 2 M5, M6 autópálya rendelkezésre állási díjak 4 Közlekedési közszolgáltatások költségtérítése 210 000,0 1 A vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése 307 000,0 2 Vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítése 40 500,0 3 Autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások költségtérítése 19 000,0 4 Elővárosi közösségi közlekedés költségtérítése 277 000,0 5 Autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások ellentételezése 34 000,0 6 Közlekedési közszolgáltatások energiaköltségének támogatása 5 Útdíj rendszerek működtetése 2 000,0 1 A Magyar Közút Nonprofit Zrt. - Útdíj Üzletág - tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 24 000,0 2 Útdíj rendszerek működtetésével összefüggő átfolyó költségek és adók 34 600,0 3 Útdíj rendszerek működtetésével összefüggő működési költségek 58 600,0 4 Útdíj rendszerek működési bevételei XVI. KÖZLEKEDÉSI ÉS BERUHÁZÁSI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 2 588 087,6 118 074,0 -2 470 013,6 38 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XVII Felhalmo- zási bevétel XVII. GAZDASÁGI ÉS ENERGETIKAI MINISZTÉRIUM 48 165,9 Gazdasági és Energetikai Minisztérium igazgatása 1 41,0 Működési költségvetés 1 15 318,1 Személyi juttatások 1 2 147,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 3 636,2 Dologi kiadások 3 45 880,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 33,7 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 20,1 Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság 3 Működési költségvetés 1 1 854,5 Személyi juttatások 1 255,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 174,7 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 530,0 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 20 96,2 96,2 30 Energiahatékonysági kötelezettségi rendszerrel összefüggő feladatok ellátása 309,8 31 Energia és klímapolitikai feladatok 2 501,1 128,9 32 Bányászati és tájrendezési feladatok 35 Energia- és klímapolitikai modernizációs rendszer 7 343,4 52 000,0 1 Gazdálkodó és egyéb szervezetek támogatási programjai 2 007,2 10 000,0 2 Lakossági támogatási programok 501,9 1 700,0 3 További energetikai és kibocsátáscsökkentési programok 36 Ágazati szakmai és társadalmi szervezetek feladatai 2 357,2 1 Nemzetközi kötelezettségek és ágazati feladatok 39 Térségi fejlesztési feladatok 45,3 74 967,3 2 Villamos energia és gázhálózat infrastruktúra-fejlesztés 69,1 4 022,2 3 Egyéb térségi fejlesztések 728,9 5 Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatok 43 Beruházás ösztönzési célelőirányzat 918,4 1 Működési kiadások 103 103,5 4 318,3 2 Általános beruházás ösztönzési támogatás 40 825,2 3 Ideiglenes válság- és átállási keret (Temporary Crisis and Transition Framework) 10 234,2 4 Gyármentő Program 756,8 5 Képzési támogatás 44 Vállalkozásfejlesztési feladatok 1 Vállalkozásfejlesztési programok 93 028,0 323 890,0 1 Széchenyi Kártya Programok 20 720,3 2 Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók 4 000,0 3 Intézményi kezességi díjtámogatások 500,0 4 MFB hitelprogramok 3 144,7 5 Divat- és kreatívipart érintő vállalkozásfejlesztési programok 5 306,0 2 Egyéb vállalkozásfejlesztési feladatok 1 148,0 45 Iparfejlesztési feladatok 36 617,3 52 001,8 46 Turisztikai fejlesztési feladatok 39 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XVII Felhalmo- zási bevétel 5 000,0 47 Az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás üzemeltetése 419,2 48 Fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatok 6 883,8 50 Budai Egészségközpont Zrt. beruházása Központi kezelésű előirányzatok 21 3 A GEM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 A GEM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek 2 125,9 1 Koncessziós díjak 210 000,0 2 Kibocsátási egységek értékesítéséből származó bevételek 250 000,0 4 Osztalékbevételek 2 A GEM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 14 725,0 1 Tőkealapok feletti tulajdonosi joggyakorláshoz kapcsolódó kiadások 645 611,4 4 Egyéb társaságok forrásjuttatásai 206 554,0 5 Paks II. Zrt. tőkeemelése 200,0 5 Uránbányászok és szénbányászok járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása 6 A Paks II. Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 A Paks II. Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 809,5 1 A Paks II. Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok forrásjuttatásai 6 051,0 7 Egyetemes postai szolgáltató méltánytalan többletterhének megtérítése 9 A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 2 A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 3 540,0 1 A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok forrásjutttatásai 35 800,0 14 Villamosenergia-termelés mint rendszerbiztonsági szolgáltatás ellentételezése 871 500,0 23 Lakossági Rezsivédelmi Alap 62 600,0 25 Januári rezsitöbblet átvállalása XVII. GAZDASÁGI ÉS ENERGETIKAI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 2 696 786,3 603 477,1 -2 093 309,2 40 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XVIII Felhalmo- zási bevétel XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM 188,6 Külügyminisztérium központi igazgatása 1 16,0 Működési költségvetés 1 16 349,6 Személyi juttatások 1 1 918,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 6 762,2 Dologi kiadások 3 31,0 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 Felhalmozási költségvetés 2 412,2 Beruházások 6 44,0 Felújítások 7 16,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 12 737,6 Külképviseletek igazgatása 2 110,0 Működési költségvetés 1 75 343,9 Személyi juttatások 1 6 103,3 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 28 496,3 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 7 192,0 Beruházások 6 1 581,5 Felújítások 7 145,6 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 180,0 Információs Hivatal 3 46,2 Működési költségvetés 1 14 294,6 Személyi juttatások 1 1 898,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 14 449,1 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 4 183,0 Beruházások 6 107,3 Felújítások 7 90,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 Fejezeti kezelésű előirányzatok 7 1 Célelőirányzatok 8 000,0 2 Kötött segélyhitelezés 3 Külügyi fejlesztési és kutatási programok 170,1 1 Európai Területi Társulások támogatása 1 765,5 2 Határon túli gazdaságfejlesztési, egyéb fejlesztési és kutatási programok támogatása 6 Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása 605,4 1 KüM felügyelete alá tartozó szervezetek és szakmai programok támogatása 508,2 2 Az egységes külképviseleti rendszer adminisztratív-technikai működésének, fenntartásának támogatása 883,3 36,0 3 Egyéb szervezetek működésének támogatása 2 021,6 4 A Magyar Külügyi Intézet Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság szakmai feladatainak ellátása 464,0 5 Kulturális intézetek szakmai kerete 16 Protokoll kiadások 294,6 1 Kormányfői Protokoll kiadásai 327,5 2 Államfői Protokoll kiadásai 175,0 3 Egyéb kormányzati protokoll kiadások 41 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XVIII Felhalmo- zási bevétel 41 970,0 33 Külügyi ösztöndíjas és egyéb képzési programok 1 494,0 2 Külgazdasági fejlesztési célú szervezeti támogatások 35 057,5 3 Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések 5,0 5 Peres ügyek 9 Hungary Helps Programhoz kapcsolódó feladatok 859,1 1 Hungary Helps Programhoz kapcsolódó támogatások 950,0 2 Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak 1 268,0 3 Hungary Helps Ügynökség Nonprofit Zrt. szakmai feladatainak ellátása 83,7 4 Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés Központi kezelésű előirányzatok 8 2 A KüM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 Tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos kiadások 495,6 348,4 2 A KüM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyéb gazdasági társaságok forrásjuttatásai XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 277 200,2 13 278,4 -263 921,8 42 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIX Felhalmo- zási bevétel XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK 6 854,9 Nemzeti Fejlesztési Központ 1 Működési költségvetés 1 22 835,5 Személyi juttatások 1 3 289,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 6 950,5 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 2 940,3 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 7 Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok 9 076,7 320,6 1 EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás 2 954,4 2 Fejezeti általános tartalék 8 Az alapok alapját végrehajtó szervezet díjazása 8 940,0 8 940,0 1 Az alapok alapját végrehajtó szervezet díjazása (GINOP) 250,0 250,0 2 Az alapok alapját végrehajtó szervezet díjazása (VEKOP) 18,7 18,7 3 Az alapok alapját végrehajtó szervezet díjazása (EFOP) 17 Alapok alapja pénzügyi eszközök 91 964,3 1 Alapok alapja GINOP pénzügyi eszközök 91 964,3 960,1 2 Alapok alapja VEKOP pénzügyi eszközök 960,1 103,6 3 Alapok alapja EFOP pénzügyi eszközök 103,6 154 174,0 4 Alapok alapja GINOP Plusz pénzügyi eszközök 154 174,0 24 140,0 5 Alapok alapja DIMOP Plusz pénzügyi eszközök 24 140,0 63 760,0 6 Alapok alapja KEHOP Plusz pénzügyi eszközök 63 760,0 8 641,2 8 Alapok alapja RRF pénzügyi eszközök 8 641,2 18 Kohéziós politikai operatív programok 2014-2020 183,0 1 Gazdaságfejlesztés és Innovációs OP (GINOP) 20,0 80,0 2 Versenyképes Közép-Magyarország OP (VEKOP) 60,0 240,0 3 Terület- és Településfejlesztési OP (TOP) 1 000,0 4 Integrált Közlekedésfejlesztési OP (IKOP) 1 000,0 5 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) 100,0 6 Emberi Erőforrás Fejlesztési OP (EFOP) Központi kezelésű előirányzatok 3 1 851,0 9 945,0 7 902,0 3 Európai Területi Együttműködés (2021-2027) 3 319,7 5 801,0 4 045,0 5 Svájci-Magyar Együttműködési Program II. 440,0 54 366,0 7 Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek 2021-2027 8 Vidékfejlesztési és halászati programok 120 000,0 1 Vidékfejlesztési Program 5 000,0 1 000,0 3 200,0 3 Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz 200 000,0 560 000,0 4 KAP Stratégiai Terv Vidékfejlesztési Intézkedései 5 000,0 9 Kohéziós politikai operatív programok 2021-2027 1 Gazdaságfejlesztési és Innovációs OP Plusz (GINOP Plusz) 1 500,0 13 405,0 158 863,9 1 GINOP Plusz 1. prioritás: Vállakozásfejlesztés 6 000,0 6 400,0 112 495,0 79 326,7 2 GINOP Plusz 2. prioritás: Kutatás, fejlesztés, innováció 1 600,0 4 000,0 51 000,0 5 800,0 3 GINOP Plusz 3. prioritás: Fenntartható munkaerőpiac 4 000,0 45 000,0 560,0 4 GINOP Plusz 4. prioritás: Ifjúsági garancia 3 500,0 49 427,6 5 560,0 5 GINOP Plusz 5. prioritás: Felsőoktatás, szakképzés 500,0 2 Integrált Közlekedésfejlesztés OP Plusz (IKOP Plusz) 43 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XIX Felhalmo- zási bevétel 153 817,8 1 IKOP Plusz 1. prioritás: Tiszta üzemű városi-elővárosi közlekedés erősítése 6 000,0 175 667,4 2 IKOP Plusz 2. prioritás: TEN-T vasúti és regionális intermodális közlekedés fejlesztése 6 000,0 15 200,0 3 IKOP Plusz 3. prioritás: Fenntarthatóbb és biztonságosabb közúti mobilitás fejlesztése 3 000,0 3 Emberi Erőforrás Fejlesztési OP Plusz (EFOP Plusz) 3 800,0 2 EFOP Plusz 2. prioritás: Pedagógus életpályamodell 50 830,0 3 EFOP Plusz 3. prioritás: Társadalmi felzárkózási fejlesztések 2 000,0 2 050,0 4 EFOP Plusz 4. prioritás: Szociális fejlesztések 14 600,0 5 EFOP Plusz 5. prioritás: Rászoruló személyek támogatása 500,0 4 500,0 6 EFOP Plusz 6. prioritás: Család- és ifjúságügyi fejlesztések 20 800,0 7 EFOP Plusz 7. prioritás: Felzárkózó települések – Társadalmi innovatív intézkedések 1 000,0 4 Terület- és Településfejlesztési OP Plusz (TOP Plusz) 10 000,0 90 000,0 1 TOP Plusz 1. prioritás: Élhető vármegye 10 000,0 300,0 2 700,0 2 TOP Plusz 2. prioritás: Klímabarát vármegye 40 000,0 45 000,0 3 TOP Plusz 3. prioritás: Gondoskodó vármegye 5 000,0 300,0 9 000,0 4 TOP Plusz 4. prioritás: Budapest infrastrukturális fejlesztések 3 000,0 4 000,0 5 TOP Plusz 5. prioritás: Budapest humán fejlesztések 6 000,0 85 000,0 6 TOP Plusz 6. prioritás: Versenyképes vármegye 5 000,0 5 Környezeti és Energiahatékonysági OP Plusz (KEHOP Plusz) 27 280,0 1 KEHOP Plusz 1. prioritás: Vízgazdálkodás és katasztrófakockázat csökkentés 1 000,0 76 738,8 2 KEHOP Plusz 2. prioritás: Körforgásos gazdasági rendszerek és fenntarthatóság 1 000,0 5 466,0 3 KEHOP Plusz 3. prioritás: Környezet- és természetvédelem 123 848,8 4 KEHOP Plusz 4. prioritás: Megújuló energiagazdaság 6 000,0 11 397,9 5 KEHOP Plusz 5. prioritás: Igazságos Átmenet Alap 6 Digitális Megújulás OP Plusz (DIMOP Plusz) 3 000,0 69 134,8 22 255,2 1 DIMOP Plusz 1. prioritás: Intelligensebb Magyarország 500,0 24 366,8 2 DIMOP Plusz 2. prioritás: High-tech és zöld átállás 500,0 21 832,8 3 DIMOP Plusz 3. prioritás: Magyarország csatlakoztatva 2 000,0 69 201,1 4 DIMOP Plusz 4. prioritás: Digitális készségek 29 774,7 2 398,2 8 Végrehajtás OP Plusz (VOP Plusz) 10 Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) 593,8 25 781,8 1 RRF "A" komponens - Demográfia és Köznevelés 2 000,0 8 400,0 2 RRF "B" komponens - Magasan képzett, versenyképes munkaerő 700,0 3 RRF "C" komponens - Felzárkózó települések 1 772,3 4 RRF "D" komponens - Vízgazdálkodás 58 800,0 5 RRF "E" komponens - Fenntartható zöld közlekedés 364 981,9 6 RRF "F" komponens - Energetika (zöld átállás) 4 000,0 23 400,0 7 RRF "G" komponens - Átállás a körforgásos gazdaságra 3 350,1 8 RRF "H" komponens - Egészségügy 2 000,0 228 830,9 9 RRF "I" komponens - Állam- és Közigazgatás 383,0 2 668,5 6,5 12 Transznacionális és Interregionális Együttműködés (2021-2027) 2,0 650,4 11 304,7 13 Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) hitel intézkedései XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 3 843 640,4 463 362,5 -3 380 277,9 44 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XX Felhalmo- zási bevétel XX. TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM 645,5 Tudományos és Technológiai Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 7 452,0 Személyi juttatások 1 989,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 4 072,7 Dologi kiadások 3 252,9 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 81,3 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 20 6 Infokommunikációs feladatok 1 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások 21 962,4 1 Alkalmazásüzemeltetési feladatok ellátása 2 831,9 2 Alkalmazásfejlesztési feladatok ellátása 59 867,6 3 Infrastruktúraüzemeltetési feladatok ellátása 1 517,2 4 Infrastruktúrafejlesztési feladatok ellátása 41 626,1 5 Egyéb szakmai feladatok ellátása 574,0 7 Technológia fejlesztési feladatok 8 Nemzetközi kapcsolatok programjai 370,4 2 Határon túli és nemzetközi kulturális feladatok támogatása 25 500,0 19 Egyéb infokommunikációs szakmai feladatok ellátása 25 501,2 28 Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása 84 500,0 29 HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat támogatása 354,0 51 Fejezeti általános tartalék Központi kezelésű előirányzatok 21 2 Űriparfejlesztési és űrtechnológiai feladatok 100,0 2 Egyéb kiadások 3 A Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 A Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 5 000,0 1 A Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok forrásjuttatásai 4 Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv forrásainak közvetítése 350 000,0 1 Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) felhasználásával összefüggő kiadások XX. TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 632 553,2 645,5 -631 907,7 45 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXII Felhalmo- zási bevétel XXII. TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 350,0 Személyi juttatások 1 150,0 Dologi kiadások 3 Nemzetstratégiai Kutatóintézet 2 Működési költségvetés 1 914,7 Személyi juttatások 1 148,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 292,9 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 31,7 Beruházások 6 225,0 Nemzeti Örökség Intézete 3 Működési költségvetés 1 1 074,3 Személyi juttatások 1 148,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 024,3 Dologi kiadások 3 0,5 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 75,0 Beruházások 6 154,5 Felújítások 7 417,0 Egyéb kulturális intézmények 4 Működési költségvetés 1 2 084,8 Személyi juttatások 1 291,9 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 995,9 Dologi kiadások 3 144,5 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 120,0 Beruházások 6 Egyéb történetkutató intézetek 5 1 VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár Működési költségvetés 1 423,4 Személyi juttatások 1 55,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 436,6 Dologi kiadások 3 6 014,6 Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ 6 0,5 Működési költségvetés 1 11 026,1 Személyi juttatások 1 1 461,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 12 690,6 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 280,2 Beruházások 6 65,1 Felújítások 7 4 802,5 Közgyűjtemények 7 5,0 Működési költségvetés 1 11 101,6 Személyi juttatások 1 1 465,9 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 46 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXII Felhalmo- zási bevétel 9 555,8 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 682,9 Beruházások 6 76,0 Felújítások 7 9 702,0 Művészeti intézmények 8 Működési költségvetés 1 19 638,5 Személyi juttatások 1 2 531,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 7 698,8 Dologi kiadások 3 4,5 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 631,6 Beruházások 6 115,0 Felújítások 7 Magyarságkutató Intézet 9 Működési költségvetés 1 723,4 Személyi juttatások 1 95,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 198,4 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 25,6 Beruházások 6 1 745,2 Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 10 Működési költségvetés 1 1 786,9 Személyi juttatások 1 181,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 667,2 Dologi kiadások 3 134,2 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 40,0 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 20 1 Célelőirányzatok 60,0 99,1 1 Nemzeti és történelmi emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok támogatása 25 619,3 908,0 2 Nonprofit, társadalmi, civil szervezetek és köztestületek támogatása 4 500,0 500,0 3 Városi Civil Alap 314,1 4 Vallásturisztikai támogatások 16 042,0 5 Nemzeti Együttműködési Alap 2 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások 2 657,0 61,0 1 Karitatív Tanács tagjai által koordinált feladatok támogatása 31 705,0 2 Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése 31 200,0 3 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék 4 386,6 4 Egyházi gyűjtemények és művelődési intézmények támogatása 7 337,3 5 Fakultatív hittanoktatás támogatása 14 964,3 6 Magyarországi egyházi személyek jövedelempótléka és zsidó örökség ápolása céltámogatás 840,0 7 Külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása 800,0 8 Kórházlelkészi szolgálat támogatása 500,0 9 A külhoni és diaszpórában élő magyarság hitéleti tevékenységének támogatása 47 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXII Felhalmo- zási bevétel 170,1 23 333,7 10 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása 959,8 133,7 11 Egyházi közösségi célú programok támogatása 241,6 220,3 12 Vallási közösségek támogatása 1,2 2 307,9 13 Határon túli egyházi intézmények fejlesztésének támogatása 200,0 14 Egyházi személyek eszközellátásának támogatása 300,0 15 Görögkatolikus Metropólia működésének és beruházásainak támogatása 279,2 15 181,0 16 Egyházi közfeladatellátási és közösségi célú beruházások támogatása 3 Nemzetiségi célú költségvetési támogatások 2 698,8 2 008,9 1 Nemzetiségi támogatások 2 453,3 2 Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása 2 072,9 3 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatása 145,4 1 215,7 4 Nemzetiségi intézmények támogatása beruházásra, felújításra, pályázati önrészre 300,0 1 340,0 5 A hazai nemzetiségi közösségek céljait szolgáló projektek támogatása 5 884,6 4 Közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány létesítéséhez, valamint részére pénzbeli vagyoni juttatás nyújtásához szükséges forrás biztosítása 4 333,3 5 Nemzetpolitikai tevékenységek és határon túli magyarok támogatása 6 Társadalmi felzárkoztatást segítő programok 27,0 1 Roma ösztöndíj programok 483,2 2 Magyarországi Romák Országos Önkormányzata működési és média támogatása 196,2 3 Magyarországi Romák Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 7 Kulturális örökségvédelmi feladatok 3 275,7 790,6 1 Kulturális örökségvédelmi feladatok támogatása 800,4 3 Történeti értékű kertörökség gondozása 1 349,0 8 Csángó-Magyar Együttműködési Program Támogatása 9 Kulturális feladatok és szervezetek támogatása 18,4 1 Emlékpont Központ támogatása 2 Közgyűjteményi, közművelődési szakmai feladatok 543,8 1 Kiemelt és/vagy közösségi nemzetközi és hazai kulturális fesztiválok és események támogatása 80,0 2 Múzeumi szakmai feladatok 606,0 3 Könyvtári és levéltári szakmai feladatok 2 667,6 4 Közösségi, művelődési szakmai feladatok 4 000,0 3 Csoóri Sándor Alap 4 Kulturális társadalmi, civil és nonprofit szervezetek támogatása 12 679,9 1 Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámogatása 9 042,0 4,2 2 Kulturális társadalmi, civil szervezetek, szövetségek, egyesületek és nonprofit szervezetek támogatása 10 Művészeti tevékenységek 1 Művészeti tevékenységek és egyéb feladatok támogatása 38 508,9 1 Előadó-művészeti tevékenység támogatása 360,5 2 Alkotóművészeti tevékenység támogatása 1 034,7 3 Előadó-művészeti törvény szerinti működési és művészeti pályázatok 22 149,3 4 Egyéb színházi támogatások 48 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXII Felhalmo- zási bevétel 2 Kulturális fejlesztések és művészeti nyugdíjsegélyek támogatása 1 438,6 1 Művészeti nyugdíjsegélyek megtérítése 67,0 8,0 2 Kulturális fejlesztések és beruházások támogatása 1 950,0 3 Fesztiválok megrendezésének támogatása 3 500,0 4 Lázár Ervin Program 10 444,2 11 Liget Budapest projekt működtetését szolgáló kiadások 12 000,0 12 Filmszakmai feladatok támogatása 1 000,0 13 Zsolnay Kulturális Negyed működésének támogatása Központi kezelésű előirányzatok 21 1 928,9 1 Roma települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása 2 651,3 2 Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása XXII. TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 433 676,2 22 911,8 -410 764,4 49 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXIII Felhalmo- zási bevétel XXIII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM 771,9 Pénzügyminisztérium igazgatása 1 20,0 Működési költségvetés 1 14 286,8 Személyi juttatások 1 2 110,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 816,1 Dologi kiadások 3 32,3 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 8,8 Beruházások 6 20,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 9 477,2 Nemzeti Adó- és Vámhivatal 4 192,1 Működési költségvetés 1 193 109,6 Személyi juttatások 1 25 440,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 60 496,3 Dologi kiadások 3 2,9 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 113,8 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 21 936,5 Beruházások 6 1 010,2 Felújítások 7 192,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 28 200,0 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 5 200,0 Működési költségvetés 1 15 124,9 Személyi juttatások 1 2 075,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 193 348,3 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 2 603,2 Beruházások 6 1 608,5 Felújítások 7 29 491,3 Magyar Államkincstár 6 50,0 Működési költségvetés 1 45 449,3 Személyi juttatások 1 6 647,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 17 330,0 Dologi kiadások 3 672,8 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 5 878,5 Beruházások 6 100,0 Felújítások 7 21,5 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 Fejezeti kezelésű előirányzatok 10 16 353,6 6 Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez 9 713,8 8 Nemzetközi tagdíjak 673,4 10 Társadalmi párbeszéddel kapcsolatos feladatok 1 203,2 11 Egyéb ágazati feladatok 300,0 12 Fejezeti általános tartalék 857,8 21 Egyes korábban kihelyezett támogatások elszámolása 857,8 50 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXIII Felhalmo- zási bevétel XXIII. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 640 538,0 69 260,3 -571 277,7 51 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXV Felhalmo- zási bevétel XXV. VIDÉK- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 4,5 Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 7 278,1 Személyi juttatások 1 1 045,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 145,7 Dologi kiadások 3 14,5 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 74,1 Beruházások 6 37 475,2 Kormányhivatalok 2 1,0 Működési költségvetés 1 251 522,1 Személyi juttatások 1 34 381,3 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 37 286,2 Dologi kiadások 3 1 682,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 2 991,4 Beruházások 6 2 290,9 Felújítások 7 1,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 34,4 Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete 4 Működési költségvetés 1 413,8 Személyi juttatások 1 56,9 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 142,5 Dologi kiadások 3 Fejezeti kezelésű előirányzatok 10 1 Területfejlesztési feladatok 825,0 5,0 1 Fejlesztési Tanácsok működési támogatása 83,0 137,0 2 Fejlesztési Tanácsok fejlesztési forrása 40,5 3 Lechner Tudásközpont 150,0 4 Egyéb források 4 111,3 3 Kormányhivatalok működésével kapcsolatos egyéb feladatok 138,1 4 Az államhatárral és az alapponthálózati pontokkal összefüggő geodéziai feladatok 10,0 5 Kormányhivatalok peres ügyei 79,8 6 Társadalmi szervezetek, alapítványok és köztestületek támogatása 99,5 7 Fejezeti általános tartalék 65 000,0 8 300,0 56 700,0 8 Területfejlesztési Alap 3 691,3 808,7 9 Közvetlen uniós programok támogatása 12,0 10 Önkormányzati szövetségek támogatása 1,0 11 Év közben jelentkező többletfeladatok 17 Magyar Falu Program 10 000,0 1 Falusi Útalap 25 300,0 2 MFP kistelepülési támogatások 6 700,0 3 MFP civil- és egyéb támogatások XXV. VIDÉK- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 457 518,5 102 515,1 -355 003,4 52 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXVI Felhalmo- zási bevétel XXVI. OKTATÁSI ÉS GYERMEKÜGYI MINISZTÉRIUM Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 350,0 Személyi juttatások 1 150,0 Dologi kiadások 3 1 427,0 Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2 Működési költségvetés 1 20 751,5 Személyi juttatások 1 2 786,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 12 201,1 Dologi kiadások 3 1 548,2 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 25,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 9 427,6 Beruházások 6 800,0 Oktatási Hivatal 4 Működési költségvetés 1 9 277,2 Személyi juttatások 1 1 113,3 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 3 010,8 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 212,8 Beruházások 6 2,9 Felújítások 7 8 046,6 Klebelsberg Központ 5 Működési költségvetés 1 972 143,9 Személyi juttatások 1 128 213,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 78 703,8 Dologi kiadások 3 1 478,6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 Felhalmozási költségvetés 2 4 483,8 Beruházások 6 169,2 Felújítások 7 40,4 Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 6 Működési költségvetés 1 1 657,8 Személyi juttatások 1 244,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 623,9 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 76,9 Beruházások 6 3 599,9 Szakképzési Centrumok 7 Működési költségvetés 1 235 625,0 Személyi juttatások 1 31 890,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 23 578,5 Dologi kiadások 3 725,7 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 Felhalmozási költségvetés 2 236,6 Beruházások 6 42,0 Felújítások 7 14 256,4 Egyetemek, főiskolák 8 34,8 53 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXVI Felhalmo- zási bevétel Működési költségvetés 1 37 502,8 Személyi juttatások 1 5 104,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 19 770,9 Dologi kiadások 3 8 079,6 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 87,6 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 582,3 Beruházások 6 577,0 Felújítások 7 30,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 890,0 Nemzeti Akkreditáló Hatóság 9 Működési költségvetés 1 652,1 Személyi juttatások 1 85,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 332,1 Dologi kiadások 3 12,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Fejezeti kezelésű előirányzatok 20 1 Köznevelési feladatok támogatása 620 113,7 1 Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás 28 942,4 2 Hit- és erkölcstanoktatás, hittanoktatás és tankönyvtámogatás 9 055,9 3 Köznevelés speciális feladatainak támogatása 1 637,2 4 Kis létszámú hit- és erkölcstanoktatás kiegészítő támogatása 19 040,0 5 Ingyenes tankönyvellátás támogatása 63,3 6 Oktatási társadalmi szervezetek támogatása 40,2 7 Nemzetközi és Európai Uniós oktatási és egyéb programok 2 322,6 8 Köznevelési szerződések 350,0 9 Határon túli köznevelési feladatok támogatása 150,0 10 Nemzeti Pedagógus Kar működtetésének támogatása 747,6 11 Nem önkormányzati fenntartású köznevelési és szakképző intézmények működési támogatása 2 Család- és ifjúságügyi célú központi költségvetési hozzájárulások 8 585,0 1 Nemzeti Tehetség Program 403,4 2 Waclaw Felczak Alap 58,3 3 Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása 1 300,0 4 Fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának támogatása 835,0 5 Fiatalok vezetői engedélyének megszerzésével összefüggő hozzájárulás 22,7 651,4 6 Hazai bölcsőde-, családi bölcsődefejlesztési program nem állami fenntartók részére 302,5 7 Ifjúságpolitikai programok 274,1 3 Kilátó Piarista Pályaorientációs és Munkaerőpiaci Fejlesztő, Módszertani Központ működtetése 4 Felsőoktatási feladatok 610 207,7 1 474,8 1 Nem állami felsőoktatási intézmények támogatása 7 626,7 2 Felsőoktatás speciális feladatai 3 Nemzetközi, európai uniós és határon túli felsőoktatási feladatok, programok támogatása 10 007,0 1 Pannónia Ösztöndíjprogrammal és más mobilitási programokkal kapcsolatos feladatok 850,0 2 Határon túli felsőoktatási feladatok támogatása 54 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXVI Felhalmo- zási bevétel 522,4 3 Európai Uniós és nemzetközi felsőoktatási, oktatási és képzési programok 172,3 4 Erasmus+ és Európai Szolidaritási Testület programokkal kapcsolatos feladatok 150,0 5 Nemzetközi megállapodáson alapuló oktatási csereprogramok, valamint tudományos élet és a felsőoktatás kapcsolatainak elmélyítésének támogatása 24 963,2 5 Állami szakképző intézmények szakképzésről szóló törvény szerinti ingyenes képzéseinek kiegészítő finanszírozása 1 320,8 6 Szakképzési feladatellátás támogatása 61,3 894,7 7 Szakképzési többletfeladatok Központi kezelésű előirányzatok 21 1 Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 2 Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek 10 000,0 1 Részesedésértékesítés XXVI. OKTATÁSI ÉS GYERMEKÜGYI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 2 966 713,7 39 095,1 -2 927 618,6 55 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXVII Felhalmo- zási bevétel XXVII. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM Egészségügyi Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 350,0 Személyi juttatások 1 150,0 Dologi kiadások 3 Gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei 2 2 139,1 1 Országos Kórházi Főigazgatóság Működési költségvetés 1 24 597,2 Személyi juttatások 1 1 574,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 7 179,2 Dologi kiadások 3 237,2 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 5 778,3 Beruházások 6 29,4 Felújítások 7 1 363 521,5 2 Gyógyító-megelőző ellátás intézetei 14,0 Működési költségvetés 1 895 155,9 Személyi juttatások 1 119 809,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 358 048,4 Dologi kiadások 3 72,5 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 77,4 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 6 100,6 Beruházások 6 1 309,0 Felújítások 7 33,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 89 354,1 Országos Mentőszolgálat 3 Működési költségvetés 1 68 362,0 Személyi juttatások 1 10 884,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 11 605,2 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 6 128,4 Beruházások 6 6 242,6 Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ 4 Működési költségvetés 1 10 289,2 Személyi juttatások 1 1 240,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 27 743,9 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 1 057,0 Beruházások 6 24,2 Felújítások 7 21 455,6 Országos Vérellátó Szolgálat 5 Működési költségvetés 1 12 068,1 Személyi juttatások 1 1 956,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 10 643,1 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 480,0 Beruházások 6 56 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXVII Felhalmo- zási bevétel 70,0 Felújítások 7 Fejezeti kezelésű előirányzatok 10 1 Egészségügyi ágazati előirányzatok 1 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok 4 771,0 1 Egyházi fenntartású egészségügyi intézmények kiegészítő és működési célú támogatásai 957,6 2 Egészségfejlesztési Irodák működésének támogatása 1 491,0 19,3 3 Egészségpolitikai szakmai feladatok és szakmai szervezetek támogatása 1 050,0 4 Kisforgalmú gyógyszertárak támogatása 1 772,8 5 Nővérszálló fejlesztés és egyéb egészségügyi ágazati fejlesztések 5 510,2 5 510,2 2 Egészségügyi intézmények fejlesztése és rendkívüli támogatása 844,2 150,0 3 Nemzeti Népegészségügyi Stratégiával összefüggő feladatok 284,1 4 Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása 47 200,0 5 Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért céljaira 1 066,6 2 Peres ügyek 8 765,3 3 Ágazati informatikai feladatok finanszírozása Központi kezelésű előirányzatok 11 250,0 1 Gyógyszertári tulajdoni hányad állami elővásárlása és értékesítése 1,0 XXVII. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 1 657 186,3 1 488 238,1 -168 948,2 57 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXVIII Felhalmo- zási bevétel XXVIII. SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM Szociális és Családügyi Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 350,0 Személyi juttatások 1 150,0 Dologi kiadások 3 Szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer 2 22 602,0 1 Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és irányítás intézményei Működési költségvetés 1 137 337,4 Személyi juttatások 1 17 258,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 26 301,2 Dologi kiadások 3 1 080,9 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 Felhalmozási költségvetés 2 1 034,4 Beruházások 6 1 017,9 Felújítások 7 352,6 2 Nemzeti Szociálpolitikai Intézet Működési költségvetés 1 1 066,7 Személyi juttatások 1 136,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 196,8 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 10,0 Beruházások 6 80,0 Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság 3 Működési költségvetés 1 1 519,5 Személyi juttatások 1 182,3 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 212,1 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 80,0 Beruházások 6 Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért 4 Működési költségvetés 1 510,0 Személyi juttatások 1 72,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 346,0 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 57,0 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 10 1 Társadalmi felzárkózást segítő programok 500,0 1 Társadalmi felzárkózást szolgáló gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása 696,0 2 Roma Szakkollégiumi Hálózat 3 628,3 3 Tanoda program 2 528,8 4 "Útravaló" ösztöndíj program 2 136,6 5 Biztos Kezdet Gyerekházak 2 Szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti és fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő célelőirányzatok 385 756,1 1 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása 58 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXVIII Felhalmo- zási bevétel 2 Egyéb szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások sajátos finanszírozása 2 313,3 1 Szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátási szerződésekkel történő finanszírozása 638,6 2 Hajléktalanokhoz kapcsolódó közfeladatok ellátása 30 792,5 3 Szociális humánszolgáltatók, köztestületi szociális intézmények részére biztosított szociális- és gyermekvédelmi ágazati pótlék, és egyéb ágazati bérrendezéssel összefüggő támogatások 4 Egyes szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti ágazati szakmai feladatok támogatása 681,1 1 Gyermekvédelmi és szociális ágazati programok, szakmai feladatok támogatása 1 043,7 2 Egyes szociális, gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok támogatása 2 700,0 3 Egyes karitatív szervezetek otthonteremtési célú szociális, segítő- szolgáltató tevékenységének támogatása 1 100,0 5 Gyermekvédelmi Lakás Alap 5 836,1 6 Fejlesztő foglalkoztatás támogatása 830,2 7 Karitatív tevékenységet végző szervezetek támogatása 8 Egyes fogyatékosságügyi és egyenlő esélyű hozzáférést szolgáló szakmai feladatok támogatása 741,0 1 Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása 1 251,0 2 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás és elemi látásrehabilitáció támogatása 1 135,5 3 Fogyatékosságügyi szakmai programok támogatása 1 732,2 4 Fogyatékossággal élők társadalmi és érdekvédelmi szervezeteinek támogatása 74 943,6 3 Megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának támogatása 4 Család- és ifjúságügyi célú központi költségvetési hozzájárulások 9 527,7 1 Erzsébet gyermek- és ifjúsági táborok támogatása 1 201,8 78,1 2 Gyermek és családügyi programok 540,0 4 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása 418,7 4,0 5 Esélyteremtő, önkéntes és kríziskezelő programok, valamint feladatok támogatása 271,5 20,0 6 Család-és ifjúságügyi társadalmi, civil és egyéb szervezetek továbbá közösségi és tehetségsegítő programok, feladatok támogatása 12 000,0 5 Minimálbér emeléshez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó támogatás 308,8 6 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése XXVIII. SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 735 274,0 23 034,6 -712 239,4 59 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXIX Felhalmo- zási bevétel XXIX. ÉLŐ KÖRNYEZETÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM Élő Környezetért Felelős Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 1 350,0 Személyi juttatások 1 150,0 Dologi kiadások 3 185,3 Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ 2 Működési költségvetés 1 860,6 Személyi juttatások 1 124,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 532,5 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 204,0 Beruházások 6 8 490,7 Nemzeti park igazgatóságok 3 17,0 Működési költségvetés 1 9 513,0 Személyi juttatások 1 1 250,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 3 262,5 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 2 690,7 Beruházások 6 50,0 Felújítások 7 4,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 3 280,7 Vízügyi Igazgatóságok 4 Működési költségvetés 1 32 942,8 Személyi juttatások 1 4 710,0 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 15 392,0 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 913,1 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 10 1 Természetvédelmi feladatok 938,3 305,2 1 Természeti értékek megőrzése 303,8 51,2 2 Állami génmegőrzési feladatok 587,3 370,0 2 Erdőgazdálkodás támogatása 265,4 4 Fenntarthatósági feladatok 2 000,0 5 Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás 2 887,9 6 Környezetvédelmi feladatok 3 706,0 15 047,7 7 Víziközművekkel és vízgazdálkodással összefüggő térségi fejlesztések 8 Vízügyi fejlesztési feladatok 1 524,2 3 995,7 1 Árvízvédelmi fejlesztések 4,0 6 746,0 2 Öntözésfejlesztések 2 750,0 9 Az állatvédelemmel kapcsolatos feladatok támogatása Központi kezelésű előirányzatok 11 1 Az ÉKFM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 Az ÉKFM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek 200,0 1 Osztalékbevételek 2 Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap 60 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXIX Felhalmo- zási bevétel 15 464,0 1 Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap bevételei 155 742,3 2 Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap kiadásai XXIX. ÉLŐ KÖRNYEZETÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 270 175,1 27 637,7 -242 537,4 61 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXX Felhalmo- zási bevétel XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL 75,0 Gazdasági Versenyhivatal igazgatása 1 Működési költségvetés 1 2 774,6 Személyi juttatások 1 363,6 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 291,6 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 95,0 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 12,1 206,3 1 OECD ROK 45,8 2 Fejezeti tartalék XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 4 776,9 87,1 -4 689,8 62 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXXI Felhalmo- zási bevétel XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 787,8 Központi Statisztikai Hivatal 1 27,9 Működési költségvetés 1 10 309,7 Személyi juttatások 1 1 514,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 2 286,7 Dologi kiadások 3 0,9 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 444,1 Beruházások 6 15,0 Egyéb felhalmozási célú kiadások 8 5,0 KSH Könyvtár 4 Működési költségvetés 1 220,4 Személyi juttatások 1 30,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 52,0 Dologi kiadások 3 0,4 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 2,0 Beruházások 6 8,0 KSH Népességtudományi Kutató Intézet 5 Működési költségvetés 1 111,2 Személyi juttatások 1 14,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 30,4 Dologi kiadások 3 0,1 Egyéb működési célú kiadások 5 Fejezeti kezelésű előirányzatok 6 1 544,4 1 Statisztikai Elemző Központ Korlátolt Felelősségű Társaság támogatása 1 040,6 2 Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Korlátolt Felelősségű Társaság támogatása XXXI. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 17 617,9 828,7 -16 789,2 63 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXXII Felhalmo- zási bevétel XXXII. EURÓPAI TÁMOGATÁSOKAT AUDITÁLÓ FŐIGAZGATÓSÁG 286,8 Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság 1 Működési költségvetés 1 3 335,6 Személyi juttatások 1 466,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 344,7 Dologi kiadások 3 XXXII. EURÓPAI TÁMOGATÁSOKAT AUDITÁLÓ FŐIGAZGATÓSÁG Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 5 147,0 286,8 -4 860,2 64 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXXIII Felhalmo- zási bevétel XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 77,6 MTA Titkárság Igazgatása, tiszteletdíjak 1 4,6 Működési költségvetés 1 8 081,9 Személyi juttatások 1 811,8 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 454,3 Dologi kiadások 3 42,0 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 Felhalmozási költségvetés 2 79,9 Beruházások 6 8 015,5 MTA Könyvtár és Információs Központ 2 Működési költségvetés 1 873,7 Személyi juttatások 1 132,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 8 870,6 Dologi kiadások 3 23,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 18,0 Beruházások 6 MTA egyéb intézmények 5 2 611,2 1 MTA Létesítménygazdálkodási Központ 1,0 Működési költségvetés 1 1 122,9 Személyi juttatások 1 171,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 990,6 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 26,0 Beruházások 6 63,5 Felújítások 7 634,5 2 MTA Jóléti intézmények Működési költségvetés 1 648,1 Személyi juttatások 1 100,5 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 508,3 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 14,0 Beruházások 6 84,1 3 MTA Területi Akadémiai Bizottságok Titkársága Működési költségvetés 1 323,0 Személyi juttatások 1 50,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 93,7 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 6,3 Beruházások 6 2,0 4 Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Titkársága Működési költségvetés 1 25,6 Személyi juttatások 1 3,4 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 8,2 Dologi kiadások 3 Fejezeti kezelésű előirányzatok 6 80,9 1 Társadalmi szervezetek és alapítványok támogatása (tudományos társaságok, Nagy Imre Alapítvány, Bolyai Műhely Alapítvány) 65 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXXIII Felhalmo- zási bevétel 410,3 2 Nemzetközi, európai uniós és határon túli feladatok, programok támogatása 937,5 3 Szakmai feladatok támogatása 3 000,0 4 Nemzeti Programok 3 941,3 6 Lendület Program XXXIII. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 32 912,7 11 430,5 -21 482,2 66 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXXIV Felhalmo- zási bevétel XXXIV. MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA MMA Titkársága 1 1 MMA Titkárság Igazgatása, köztestületi feladatok Működési költségvetés 1 5 367,8 Személyi juttatások 1 491,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 465,0 Dologi kiadások 3 2 331,8 Ellátottak pénzbeli juttatásai 4 2,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 400,0 Beruházások 6 Magyar Építészeti Múzeum 2 Működési költségvetés 1 658,3 Személyi juttatások 1 90,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 181,5 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 20,0 Beruházások 6 MMA Kutatóintézet 3 Működési költségvetés 1 281,3 Személyi juttatások 1 41,7 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 162,0 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 10,0 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 99,0 1 Országos művészeti társaságok, szövetségek támogatása 1 877,4 16,0 2 Művészeti programok és gazdasági társaságok kulturális feladatainak támogatása 81,9 3 Nemzetközi programok, konferenciák, nemzetközi tagdíjak 270,0 7 Pályázati alapok 30,0 14 MMA műemlékvédelmi beruházásai 105,7 20 Makovecz Emlékközpont XXXIV. MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 13 983,2 0,0 -13 983,2 67 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXXV Felhalmo- zási bevétel XXXV. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS HIVATAL 5 980,9 NKFI Hivatal 1 495,5 Működési költségvetés 1 3 116,2 Személyi juttatások 1 396,2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 733,4 Dologi kiadások 3 2 000,1 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 573,3 Beruházások 6 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 17 536,7 1 Nemzetközi tagdíjak XXXV. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS HIVATAL Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 25 355,9 6 476,4 -18 879,5 68 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XXXVI Felhalmo- zási bevétel XXXVI. NEMZETI VAGYONVISSZASZERZÉSI ÉS VÉDELMI HIVATAL Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal 1 Működési költségvetés 1 791,9 Személyi juttatások 1 102,9 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 537,9 Dologi kiadások 3 Felhalmozási költségvetés 2 1 049,2 Beruházások 6 XXXVI. NEMZETI VAGYONVISSZASZERZÉSI ÉS VÉDELMI HIVATAL Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 2 481,9 0,0 -2 481,9 69 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XLI Felhalmo- zási bevétel XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai 1 1 Devizahitelek kamatelszámolásai 66 838,5 1 Nemzetközi pénzügyi szervezetektől felvett devizahitelek kamata 16 890,7 2 Egyéb devizahitelek kamata 2 Devizakötvények kamatelszámolásai 33 002,6 512 135,5 1 Nemzetközi devizakötvények 5 106,8 2 ECP Program 775,8 13 428,7 3 Belföldi devizakötvények 38 473,4 10 877,8 3 Egyéb devizaműveletek kamatelszámolásai A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai 2 1 Forinthitelek kamatelszámolásai 39 491,2 1 Nemzetközi pénzügyi szervezetektől felvett forinthitelek kamata 2 Államkötvények kamatelszámolása 1 Piaci értékesítésű államkötvények kamatelszámolásai 352 838,1 1 852 593,9 1 Hiányt finanszírozó és adósságmegújító államkötvények kamatelszámolásai 51 311,1 798 975,5 2 Lakossági kötvények 3 Kincstárjegyek kamatelszámolásai 196 113,4 1 Diszkont kincstárjegyek kamatelszámolása 18 834,1 2 Lakossági kincstárjegyek kamatelszámolása 6 905,2 44 423,4 4 Repóügyletek kamatelszámolásai 106 367,2 5 Kincstári egységes számla forintbetét kamatelszámolásai Adósság és követeléskezelés egyéb kiadásai 3 42 475,9 1 Jutalékok és egyéb költségek 1 926,3 2 Állampapírok értékesítését támogató kommunikációs kiadások 2 599,0 3 Adósságkezelés költségei XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 3 622 710,7 589 673,4 -3 033 037,3 70 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XLII Felhalmo- zási bevétel XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI Vállalkozások költségvetési befizetései 1 1 009 200,0 1 Társasági adó 490 200,0 4 Pénzügyi szervezetek befizetései 98 500,0 5 Cégautóadó 93 270,1 7 Bányajáradék 69 100,0 8 Játékadó 9 Ökoadó 4 711,7 2 Környezetterhelési díj 34 412,3 10 Egyéb befizetések 131 669,0 11 Energia ágazat befizetései 221 300,0 12 Rehabilitációs hozzájárulás 75 000,0 14 Kisadózók tételes adója 291 000,0 15 Kisvállalati adó 263 700,0 19 Kiskereskedelmi adó 21 777,0 20 Szén-dioxid kvóta adó Fogyasztáshoz kapcsolt adók 2 8 668 400,0 1 Általános forgalmi adó 1 576 400,0 2 Jövedéki adó 25 500,0 3 Regisztrációs adó 51 400,0 4 Távközlési adó 591 700,0 5 Pénzügyi tranzakciós illeték 227 300,0 6 Biztosítási adó 89 500,0 7 Turizmusfejlesztési hozzájárulás Lakosság költségvetési befizetései 3 4 996 900,0 1 Személyi jövedelemadó 277 300,0 4 Lakossági illetékek 109 800,0 8 Gépjárműadó Egyéb költségvetési bevételek 4 24 139,9 1 Vegyes bevételek 2 Központosított bevételek 109 707,4 1 Bírságbevételek 14 493,3 2 Környezetvédelmi termékdíjak 26 828,0 3 Egyéb központosított bevételek 552 575,0 4 Megtett úttal arányos útdíj 15 862,4 5 Hulladéklerakási járulékból származó bevétel 140 439,8 6 Időalapú útdíj 26 820,9 7 Élelmiszerlánc felügyeleti díj Költségvetési befizetések 5 350 867,5 1 Központi költségvetési szervek 32 192,2 4 Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap befizetése Uniós programok bevételei 6 194 600,0 15 KAP Stratégiai Terv Vidékfejlesztési Intézkedései 10 400,0 1 000,0 16 Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz 3 000,0 635,3 17 Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek 2021-től 31 130,6 4 701,8 18 Egyéb programok 2021-2027 18 807,2 162 713,6 19 Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) 2 106 206,4 293 976,9 20 Kohéziós Operatív Programok 2021-2027 685 946,2 71 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XLII Felhalmo- zási bevétel Egyéb uniós bevételek 7 34 600,0 2 Vámbeszedési költség megtérítése 90 000,0 4 Uniós támogatások utólagos megtérülése 274 502,6 Babaváró támogatások 24 11 477,4 Diákhitel konstrukciók támogatása 25 32 011,7 Munkáshitel 26 117 300,0 Kiegészítő bányajáradék visszafizetése 27 14 535,4 414 887,1 Lakástámogatások 29 150 000,0 Szociálpolitikai menetdíj támogatás 31 Egyéb költségvetési kiadások 32 1 Vegyes kiadások 3 600,1 1 Kárrendezési célelőirányzat és egyéb kártalanítási feladatok 2 500,0 4 Felszámolásokkal és szanálással kapcsolatos kiadások 200,0 6 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése 161 033,4 11 Egyéb vegyes kiadások 18 239,8 12 1% SZJA közcélú felhasználása 30,0 19 Mehib és Eximbank behajtási jutaléka 2 200,0 22 Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés 233 500,0 23 EU Bírósági döntés a Szén-dioxid kvóta adó és kamatai visszafizetésével összhangban Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése 33 3 000,0 4 MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség 45 000,0 5 Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség 4 000,0 7 Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség 4 000,0 10 Babaváró kölcsönökhöz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség 1 000,0 15 MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség 1 200,0 Pénzbeli kárpótlás 34 Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz 35 1 Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása 247 157,0 5 Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás 537 190,0 6 Tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésének támogatása 2 Egészségbiztosítási Alap támogatása 730 391,6 4 Járulék címen átadott pénzeszköz 1 140 985,6 9 Kiadások támogatására pénzeszköz-átadás Nemzetközi pénzügyi intézmények felé vállalt kötelezettségek kiadásai 36 3 145,4 1 IBRD alaptőkeemelés 44,4 4 Bruegel tagdíj 2 796,5 7 IDA alaptőke-hozzájárulás 1 874,1 9 A nemzetközi pénzügyi intézményekkel kapcsolatos egyéb kiadások 995,0 10 CEB tőkeemelés és tagdíj 2 623,9 11 EBRD tőkeemelés és országcsoport hozzájárulás 820 972,3 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez 37 690,0 Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások 38 63 000,0 Filmszakmai közvetett támogatások mozgókép törvény szerinti kiegészítő finanszírozása 40 72 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XLII Felhalmo- zási bevétel 1,5 Követeléskezelés költségei 41 Alapok támogatása 42 75 243,6 3 844,8 2 Bethlen Gábor Alap támogatása 53 974,7 3 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása 238 519,1 Gazdaságfejlesztési Keret 44 29 123,2 1,0 Árfolyam-kiegyenlítési Alap 45 Központi tartalékok 46 1 005 775,0 1 Céltartalékok 228 229,9 2 Közfeladatot ellátó intézmények rezsikompenzációja 98 486,3 93 513,7 3 Rendkívüli kormányzati intézkedések 1 000,0 4 Az állami vagyon növelését szolgáló tartalék 500 000,0 5 Havária Alap Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap 47 1 Családi támogatások 325 994,3 1 Családi pótlék 5 265,5 2 Anyasági támogatás 52 843,3 3 Gyermekgondozást segítő ellátás 9 301,3 4 Gyermeknevelési támogatás 5 943,8 5 Gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése 13 992,0 6 Életkezdési támogatás 2 591,3 7 Pénzbeli és természetbeni gyermekvédelmi támogatások 2 149,6 8 Gyermektartásdíjak megelőlegezése 2 Korhatár alatti ellátások 87 128,7 1 Szolgálati járandóság 34 964,9 2 Korhatár előtti ellátás, táncművészeti életjáradék 3 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások 80 710,6 1 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő ellátások 180 803,7 2 Járási szociális feladatok ellátása 4 Különféle jogcímen adott térítések 15 914,3 1 Közgyógyellátás 8 051,0 2 Egyéb térítések 103 410,0 Kamatkiegyenlítés 48 2 000,0 Peres ügyek 49 364,0 Tőkekiegyenlítés 50 100,0 Gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás 51 225 000,0 Közfeladatot ellátó munkavállalók otthontámogatása 52 XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 8 501 201,2 24 378 807,7 15 877 606,5 73 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XLIII Felhalmo- zási bevétel XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Az MNV Zrt. rábízott vagyonával kapcsolatos bevételek és kiadások 1 1 Az MNV Zrt. rábízott vagyonával kapcsolatos bevételek 1 Ingatlanokkal és ingóságokkal kapcsolatos bevételek 18 500,0 1 Ingatlan értékesítésből származó bevételek 1 355,0 3 Egyéb eszközök értékesítésből származó bevételek 2 229,3 4 Bérleti díjak 2 184,0 6 Vagyonkezelői díj 2 Társaságokkal kapcsolatos bevételek 5,0 1 Tulajdoni részesedések értékesítéséből származó bevétel 40,0 2 Osztalékbevételek 3 Egyéb bevételek 54 673,0 2 Vegyes bevételek 2 484,0 4 Állami örökléssel kapcsolatos értékesítési bevételek elszámolása 276,0 5 Az Európai Uniós finanszírozású projektek megelőlegezéseinek visszatérülése 5 900,0 2 Az MNV Zrt. rábízott vagyonával kapcsolatos kiadások 1 Ingatlanokkal és ingóságokkal kapcsolatos kiadások 13,0 58 087,0 1 Ingatlan beruházások, ingatlan és egyéb eszközök vásárlása 13 859,9 7 Ingó- és ingatlan vagyonelemek fenntartása és őrzése 29 490,6 8 Központi költségvetési szervek elhelyezésével kapcsolatos bérleti díjak 2 Társaságokkal kapcsolatos kiadások 550,0 54,8 1 Az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlásába tartozó társaságok forrásjuttatásai 11 800,0 2 A Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zrt. támogatása 10 000,0 3 Az MNV Zrt. működésének támogatása 3 A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai 9 000,0 1 Az állam tulajdonosi felelősségével kapcsolatos környezetvédelmi feladatok finanszírozása 635,0 3 Az államot korábbi tulajdonosi döntéseihez kapcsolódóan terhelő egyéb kiadások 2 646,2 7 ÁFA elszámolás 8 025,1 9 Egyéb vagyonkezelési kiadások 2 690,2 10 Állami örökléssel kapcsolatos kiadások elszámolása 4 236,3 11 Európai Uniós pályázatokhoz forrás biztosítása A PM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek és kiadások 2 1 A PM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos bevételek 94 805,2 1 Osztalékbevétel 7 000,0 2 Koncessziós díjak 2 A PM tulajdonosi joggyakorlásával kapcsolatos kiadások 9 500,0 1 A PM tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok forrásjuttatásai 50,0 6 Egyéb kiadások 1 000,0 Fejezeti tartalék 7 XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 161 638,1 189 451,5 27 813,4 74 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XLIV Felhalmo- zási bevétel XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek 1 1 Ingatlan értékesítéséből származó bevételek 14 000,0 2 905,3 2 Haszonbérleti díj 97,7 3 Vagyonkezelői díj 150,0 4 Egyéb bevételek A Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások 2 1 989,7 1 Termőföld vásárlás 8 161,2 2 Életjáradék termőföldért 961,5 3 Ingatlanok fenntartásával járó kiadások 4 A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai 150,0 4 Állami tulajdonú ingatlanvagyon felmérése és jogi rendezése 38,2 5 Bírósági döntésből eredő kiadások 2 159,3 6 Egyéb vagyonkezelési kiadások 200,0 7 Értéknövelő beruházások megtérítése 250,0 5 Fejezeti tartalék XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 13 909,9 17 153,0 3 243,1 75 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat XLV Felhalmo- zási bevétel XLV. ÁLLAMI BERUHÁZÁSOK Magasépítési beruházások 1 36 527,0 1 Egyedi magasépítési beruházások 2 000,0 4 A magasépítési beruházásokhoz kapcsolódó egyéb kiadások 20 000,0 5 Budavári ingatlanberuházások 14 000,0 19 Befejezés előtt álló építési beruházások Közlekedési beruházások 2 28 166,4 1 Állami vasútfejlesztési beruházások 2 Állami közútfejlesztési beruházások 219 495,3 1 Kiemelt útberuházások 123 078,5 2 Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése 47 637,9 3 Térségi jelentőségű közúti beruházások 10 000,0 Beruházások előkészítése 4 3 512,4 Egyes közmű és hulladékgazdálkodási beruházások 6 XLV. ÁLLAMI BERUHÁZÁSOK Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 504 417,5 0,0 -504 417,5 76 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat LXII Felhalmo- zási bevétel LXII. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ALAP 38 365,7 1 682,0 Kutatási Alaprész 1 50 200,2 5 331,0 Innovációs Alaprész 2 32 192,2 Befizetés a központi költségvetésbe 3 5 920,5 495,5 Alapkezelőnek átadott pénzeszköz 4 7 345,6 3 667,3 Missziók Alaprész 9 176 300,0 Innovációs járulék 19 914,0 Egyéb bevételek 20 86,0 LXII. NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 145 200,0 177 300,0 32 100,0 77 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat LXIII Felhalmo- zási bevétel LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP 12 630,0 7 370,0 Foglalkoztatási támogatások 1 66 266,3 733,7 Szakképzési támogatások 2 222 600,0 Passzív kiadások, álláskeresési támogatások 3 4 000,0 Bérgarancia kifizetések 4 1 400,0 Működtetési célú kifizetések 5 153 038,0 2 962,0 Start-munkaprogram 6 82 799,0 201,0 EU-s elő- és társfinanszírozás 7 69 000,0 Előfinanszírozott uniós programok kiadásainak visszatérülése 8 1 000,0 4 500,0 Egyéb bevétel 9 500,0 400,0 Bérgarancia támogatás törlesztése 11 474 700,0 Társadalombiztosítási járulék Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető része 12 LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 554 000,0 550 100,0 -3 900,0 78 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat LXV Felhalmo- zási bevétel LXV. BETHLEN GÁBOR ALAP Költségvetési támogatás 2 75 243,6 3 Eseti támogatás 3 844,8 Nemzetpolitikai célú támogatások 4 23 102,9 1 "Szülőföldön magyarul" program 2 785,2 2 Szociális támogatások 1 150,5 357,0 3 Pályázati eljárás útján nyújtott támogatások 32 172,0 3 387,8 4 Nemzeti jelentőségű intézmények és egyéb szervezetek részére nyújtott egyedi támogatások 3 724,4 Működtetési célú kifizetések 5 2 400,0 100,0 Rákóczi Szövetség támogatása 6 728,9 Tematikus programok támogatása 7 179,7 Magyarság Háza program támogatása 8 9 000,0 Határtalanul! program támogatása 9 LXV. BETHLEN GÁBOR ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 79 088,4 79 088,4 0,0 79 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat LXVI Felhalmo- zási bevétel LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP 8 896,5 Kis- és közepes aktivitású radioaktívhulladék-tárolók beruházása, fejlesztése 1 1 738,5 Nagy aktivitású radioaktívhulladék-tároló telephely kiválasztása 2 18 909,8 Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának bővítése, felújítása 3 135,6 Nukleáris létesítmények leszerelésének előkészítése 4 10 995,6 RHK Kft. működése, radioaktívhulladék-tárolók és a KKÁT üzemeltetési kiadásai 5 1 498,6 Ellenőrzési és információs célú önkormányzati társulások támogatása 6 83,5 Alapkezelőnek működési célra 7 35 580,0 Nukleáris létesítmények befizetései 15 3,1 Radioaktív hulladékok végleges, eseti elhelyezése 16 53 974,7 Költségvetési támogatás 18 LXVI. KÖZPONTI NUKLEÁRIS PÉNZÜGYI ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 42 258,1 89 557,8 47 299,7 80 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat LXVII Felhalmo- zási bevétel LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP 12 314,6 300,0 Alapból nyújtott támogatások 1 1 470,2 Működési kiadások 2 205,2 Kulturális célú központi költségvetési szervek működési kiadásainak támogatása 4 300,0 Egyéb bevételek 6 16 390,0 Játékadó NKA-t megillető része 7 2 600,0 Szerzői jogi törvény alapján a közös jogkezelőktől származó befizetések 9 LXVII. NEMZETI KULTURÁLIS ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 14 290,0 19 290,0 5 000,0 81 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat LXXI Felhalmo- zási bevétel LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP Nyugdíjbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek 1 3 085 800,0 1 Szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető része 3 238 700,0 2 Társadalombiztosítási járulék Ny. Alapot megillető része és nyugdíjjárulék 3 Egyéb járulékok és hozzájárulások 1 400,0 2 Megállapodás alapján fizetők járulékai 67 300,0 5 Egyszerűsített foglalkoztatás utáni közteher 15 700,0 5 Késedelmi pótlék, bírság 6 Költségvetési hozzájárulások 247 157,0 7 Kiadások támogatására tervezett pénzeszköz-átvétel 537 190,0 8 Tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésének támogatása 7 Nyugdíjbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek 15 122,0 3 Kifizetések visszatérülése és egyéb bevételek Nyugdíjbiztosítási ellátásokhoz kapcsolódó kiadások 2 1 Nyugellátások 1 Öregségi nyugdíj 5 484 320,0 1 Korhatár felettiek öregségi nyugdíja 556 200,0 2 Nők korhatár alatti nyugellátása 3 Hozzátartozói nyugellátás 55 050,0 1 Árvaellátás 566 030,0 2 Özvegyi nyugellátás 4 Egyösszegű méltányossági kifizetések 600,0 2 Egyszeri segély 537 190,0 6 Tizenharmadik havi nyugdíj 4 Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai 4 Egyéb, ellátáshoz kapcsolódó kiadások 7 156,0 2 Postaköltség 1 890,0 3 Egyéb kiadások 70,0 3,0 Vagyongazdálkodás 3 LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 7 208 439,0 7 208 439,0 0,0 82 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat LXXII Felhalmo- zási bevétel LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevételek 1 640 700,3 1 Szociális hozzájárulási adó E. Alapot megillető része 2 207 600,0 2 Társadalombiztosítási járulék E. Alapot megillető része és egészségbiztosítási járulék 134 400,0 3 Egyéb járulékok és hozzájárulások 7 600,0 5 Késedelmi pótlék, bírság 6 Költségvetési hozzájárulások 730 391,6 6 Járulék címen átvett pénzeszköz 1 146 385,6 10 Kiadások támogatására tervezett pénzeszköz-átvétel, egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos költségvetési hozzájárulás 10 954,1 7 Baleseti és egyéb kártérítési megtérítések, kifizetések visszatérítése és egyéb térítési díj bevétel 8 Gyógyszergyártók és forgalmazók befizetései 41 446,3 1 Szerződések szerinti gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések 90 992,9 2 Folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek 1,0 3 Nagyértékű gyógyszerfinanszírozást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések 1,0 4 Szerződések szerinti és egyéb gyógyászati segédeszköz forgalmazással kapcsolatos bevételek 9 504,5 9 Nemzetközi egyezményből eredő ellátások megtérítése 280,0 10 Egészségügyi szolgáltatók visszafizetése 91 700,0 12 Népegészségügyi termékadó Egészségbiztosítási ellátások kiadásai 2 182 603,8 1 Csecsemőgondozási díj 281 660,8 2 Táppénz 450,0 3 Egyszeri segély 12 529,2 4 Kártérítési és baleseti járadék 455 498,4 5 Gyermekgondozási díj és örökbefogadói díj 419 852,3 6 Rokkantsági, rehabilitációs ellátások 7 Gyógyító-megelőző ellátás 296 534,0 1 Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás 27 283,3 2 Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem 86 612,2 3 Fogászati ellátás 12 980,8 4 Otthoni szakápolás 12 852,3 5 Betegszállítás és orvosi rendelvényű halottszállítás 38 771,1 6 Művesekezelés 1 044 277,3 7 Célelőirányzatok 45 781,5 8 Mentés 30 295,6 9 Laboratóriumi ellátás 10 Összevont szakellátás 221 118,0 1 Járóbeteg-szakellátás 2 717,5 2 Népegészségügy fejlesztése 4 000,0 3 Többletkapacitás befogadás fedezete 2 000,0 4 Működési költségelőleg 10 802,1 5 Molekuláris diagnosztikai (PCR) ellátás 762 602,0 6 Fekvőbeteg-szakellátás 1 000,0 7 Extrafinanszírozás 74 382,8 8 Speciális finanszírozású szakellátás 83 Cím szám Al- cím szám Kie- melt előir. szám Al- cím név Jog- cím- csop. név Kiemelt előirányzat neve . F E J E Z E T millió forintban Működési bevétel Működési kiadás Felhalmo- zási kiadás Jog- cím szám Jog- cím név Elő- ir. csop. név Jog- cím- csop. szám Elő- ir. csop. szám Cím név 2026. évi előirányzat LXXII Felhalmo- zási bevétel 7 460,1 12 Gyógyító-megelőző ellátás céltartalék 80 000,0 13 Egészségügyi szolgáltatók kiegészítő finanszírozása 243 300,0 14 Nagyértékű gyógyszerfinanszírozás 2 514,2 8 Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása 200,0 9 Anyatej-ellátás 10 Gyógyszertámogatás 474 523,3 1 Gyógyszertámogatás kiadásai 132 439,2 2 Gyógyszertámogatási céltartalék 11 Gyógyászati segédeszköz támogatás 63 458,1 2 Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás és kölcsönzés támogatása 15 867,0 3 Egyedi készítésű gyógyászati segédeszköz támogatás 6 161,3 13 Utazási költségtérítés 14 Nemzetközi egyezményből eredő és külföldön történő, tervezett ellátások kiadásai 27 039,2 1 Sürgősségi ellátás 106,0 2 Külföldön tervezett egészségügyi ellátások megtérítése 3 220,0 3 Külföldön történt speciális egészségügyi ellátások, igénybevett egészségügyi szolgáltatások 1 003,6 15 Természetbeni ellátások céltartaléka 16 Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadások 6 178,7 1 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés 4 604,5 2 Postaköltség 235,2 3 Egyéb kiadások 8 800,0 5 Gyógyszertárak juttatása és szolgáltatási díja 46,7 5,7 Vagyongazdálkodás 3 Egészségbiztosítási költségvetési szervek 5 600,0 1 Központi hivatali szerv Működési költségvetés 1 5 960,8 Személyi juttatások 1 863,1 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 2 1 653,0 Dologi kiadások 3 180,0 Egyéb működési célú kiadások 5 Felhalmozási költségvetés 2 226,0 Beruházások 6 LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 5 112 604,0 5 112 604,0 0,0 Központi alrendszer Kiadás Bevétel Egyenleg Összesen 49 025 644,9 41 915 521,8 -7 110 123,1 84 2. melléklet a 2026. évi … törvényhez 1. A Kvtv. 2. melléklet 3.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „3.4. A legfeljebb 30 000 fő lakosságszámú, továbbá a városi jogállású 30 000 fő feletti lakosságszámú támogatásra jogosult önkormányzatok a tárgyévben e jogcímen kapott támogatásnak a tárgyévet megelőző évi, önkormányzati hivatal működésének támogatása jogcímen kapott támogatáshoz képesti növekményét az önkormányzati hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetményének emelésére fordíthatják. Amennyiben a köztisztviselők tekintetében legalább 15%-os mértékű tárgyévi illetményemelés megvalósul, úgy a növekmény fennmaradó összege a 2.2.1. pont szerinti feltételek szerint használható fel.” 85 3. melléklet a 2026. évi … törvényhez A központi alrendszer azon előirányzatai, melyek teljesülése módosítás nélkül eltérhet az előirányzattól A B C D 1 1. A teljesülés külön szabályozás nélkül is eltérhet az előirányzattól: 2 X. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben 3 Igazságügyi miniszter feladatkörébe tartozó jogszabályok alapján teljesítendő fizetési kötelezettségek (20. cím, 2. alcím) 4 XII. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁGÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM fejezetben 5 Állat-, növény- és GMO-kártalanítás (20. cím, 6. alcím) 6 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezetben 7 Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvény végrehajtásához (8. cím, 2. alcím, 7. jogcímcsoport) 8 XVII. GAZDASÁGI ÉS ENERGETIKAI MINISZTÉRIUM fejezetben 9 Uránbányászok és szénbányászok járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása (21. cím, 5. alcím) 10 XXII. TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM fejezetben 11 Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék (20. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport) 12 XXVI. OKTATÁSI ÉS GYERMEKÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben 13 Fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának támogatása (20. cím, 2. alcím, 4. jogcímcsoport) 14 Fiatalok vezetői engedélyének megszerzésével összefüggő hozzájárulás (20. cím, 2. alcím, 5. jogcímcsoport) 15 XXVIII. SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben 16 Gyermekvédelmi Lakás Alap (10. cím, 2. alcím, 5. jogcímcsoport) 17 GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása (10. cím, 4. alcím, 4. jogcímcsoport) 18 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése (10. cím, 6. alcím) 19 XLI. ADÓSSÁGSZOLGÁLATTAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetben 20 Devizában fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai (1. cím) 21 A forintban fennálló adósság és követelések kamatelszámolásai (2. cím) 22 Jutalékok és egyéb költségek (3. cím, 1. alcím) 23 XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezetben 24 Babaváró támogatások (24. cím) 25 Diákhitel konstrukciók támogatása (25. cím) 26 Munkáshitel (26. cím) 27 Lakástámogatások (29. cím) 28 Szociálpolitikai menetdíj támogatás (31. cím) 29 Kárrendezési célelőirányzat és egyéb kártalanítási feladatok (32. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport) 30 Felszámolásokkal és szanálással kapcsolatos kiadások (32. cím, 1. alcím, 4. jogcímcsoport) 31 Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése (32. cím, 1. alcím, 6. jogcímcsoport) 86 32 Egyéb vegyes kiadások (32. cím, 1. alcím, 11. jogcímcsoport) 33 1% SZJA közcélú felhasználása (32. cím, 1. alcím, 12. jogcímcsoport) 34 Mehib és Eximbank behajtási jutaléka (32. cím, 1. alcím, 19. jogcímcsoport) 35 Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés (32. cím, 1. alcím, 22. jogcímcsoport) 36 Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése (33. cím) 37 Pénzbeli kárpótlás (34. cím) 38 Tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésének támogatása (35. cím, 1. alcím, 6. jogcímcsoport) 39 Nemzetközi pénzügyi intézmények felé vállalt kötelezettségek kiadásai (36. cím) 40 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez (37. cím) 41 Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások (38. cím) 42 Filmszakmai közvetett támogatások mozgókép törvény szerinti kiegészítő finanszírozása (40. cím) 43 Követeléskezelés költségei (41. cím) 44 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása (42. cím, 3. alcím) 45 Árfolyam-kiegyenlítési Alap (45. cím) 46 Céltartalékok (46. cím, 1. alcím) 47 Az állami vagyon növelését szolgáló tartalék (46. cím, 4. alcím) 48 Családi támogatások (47. cím, 1. alcím) 49 Korhatár alatti ellátások (47. cím, 2. alcím) 50 Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások (47. cím, 3. alcím) 51 Közgyógyellátás (47. cím, 4. alcím, 1. jogcímcsoport) 52 Peres ügyek (49. cím) 53 XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetben 54 Az államot korábbi tulajdonosi döntéseihez kapcsolódóan terhelő egyéb kiadások (1. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 3. jogcím) 55 ÁFA elszámolás (1. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 7. jogcím) 56 XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetben 57 Bírósági döntésből eredő kiadások (2. cím, 4. alcím, 5. jogcímcsoport) 58 LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezetben 59 Passzív kiadások, álláskeresési támogatások (3. cím) 60 Bérgarancia kifizetések (4. cím) 61 EU-s elő- és társfinanszírozás (7. cím) 62 LXXI. NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezetben 63 Öregségi nyugdíj (2. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport) 64 Hozzátartozói nyugellátás (2. cím, 1. alcím, 3. jogcímcsoport) 65 Tizenharmadik havi nyugdíj (2. cím, 1. alcím, 6. jogcímcsoport) 66 Nyugdíjbiztosítás egyéb kiadásai (2. cím, 4. alcím) 67 Vagyongazdálkodás (3. cím) 68 LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP fejezetben 69 Csecsemőgondozási díj (2. cím, 1. alcím) 70 Táppénz (2. cím, 2. alcím) 71 Kártérítési és baleseti járadék (2. cím, 4. alcím) 87 72 Gyermekgondozási díj és örökbefogadói díj (2. cím, 5. alcím) 73 Rokkantsági, rehabilitációs ellátások (2. cím, 6. alcím) 74 Gyógyfürdő és egyéb gyógyászati ellátás támogatása (2. cím, 8. alcím) 75 Anyatej-ellátás (2. cím, 9. alcím) 76 Utazási költségtérítés (2. cím, 13. alcím) 77 Sürgősségi ellátás (2. cím, 14. alcím, 1. jogcímcsoport) 78 Külföldön történt speciális egészségügyi ellátások, igénybevett egészségügyi szolgáltatások (2. cím, 14. alcím, 3. jogcímcsoport) 79 Kifizetőhelyeket megillető költségtérítés (2. cím, 16. alcím, 1. jogcímcsoport) 80 Postaköltség (2. cím, 16. alcím, 2. jogcímcsoport) 81 Egyéb kiadások (2. cím, 16. alcím, 3. jogcímcsoport) 82 Vagyongazdálkodás (3. cím) 83 2. Az előirányzat a Kormány jóváhagyásával túlléphető: 84 VI. BÍRÓSÁGOK fejezetben 85 A polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel és ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségből és pervesztésből eredő kiadások célelőirányzata (4. cím, 4. alcím) 86 VIII. ÜGYÉSZSÉG fejezetben 87 Jogerősen megállapított kártérítések célelőirányzata (3. cím, 4. alcím) 88 XII. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁGÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM fejezetben 89 Peres ügyek (20. cím, 8. alcím) 90 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM fejezetben 91 NATO és EU felajánlás alapján kialakításra kerülő készenléti alegységek alkalmazásának kiadásai (8. cím, 2. alcím, 1. jogcímcsoport) 92 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben 93 Tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások (20. cím, 21. alcím) 94 A terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadások (20. cím, 22. alcím) 95 XVI. KÖZLEKEDÉSI ÉS BERUHÁZÁSI MINISZTÉRIUM fejezetben 96 Nemzetközi szerződésen alapuló vasúti fejlesztések (10. cím, 1. alcím, 2. jogcímcsoport, 2. jogcím) 97 Gyorsforgalmi úthálózat rendelkezésre állási díj (11. cím, 3. alcím, 1. jogcímcsoport) 98 M5, M6 autópálya rendelkezésre állási díjak (11. cím, 3. alcím, 2. jogcímcsoport) 99 Autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások költségtérítése (11. cím, 4. alcím, 3. jogcímcsoport) 100 Autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások ellentételezése (11. cím, 4. alcím, 5. jogcímcsoport) 101 Közlekedési közszolgáltatások energiaköltségének támogatása (11. cím, 4. alcím, 6. jogcímcsoport) 102 XVII. GAZDASÁGI ÉS ENERGETIKAI MINISZTÉRIUM fejezetben 103 Lakossági Rezsivédelmi Alap (21. cím, 23. alcím) 104 XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben 105 Kötött segélyhitelezés (7. cím, 1. alcím, 2. jogcímcsoport) 106 Peres ügyek (7. cím, 5. alcím) 107 XXV. VIDÉK- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM fejezetben 108 Kormányhivatalok peres ügyei (10. cím, 5. alcím) 109 XXVI. OKTATÁSI ÉS GYERMEKÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben 88 110 Köznevelési célú humánszolgáltatás és működési támogatás (20. cím, 1. alcím, 1. jogcímcsoport) 111 Hit- és erkölcstanoktatás, hittanoktatás és tankönyvtámogatás (20. cím, 1. alcím, 2. jogcímcsoport) 112 Állami szakképző intézmények szakképzésről szóló törvény szerinti ingyenes képzéseinek kiegészítő finanszírozása (20. cím, 5. alcím) 113 XXVII. EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben 114 Peres ügyek (10. cím, 2. alcím) 115 XXVIII. SZOCIÁLIS ÉS CSALÁDÜGYI MINISZTÉRIUM fejezetben 116 Szociális célú nem állami humánszolgáltatások támogatása (10. cím, 2. alcím, 1. jogcímcsoport) 117 XXIX. ÉLŐ KÖRNYEZETÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM fejezetben 118 Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás (10. cím, 5. alcím) 119 XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezetben 120 Gazdaságfejlesztési Keret (44. cím) 121 Közfeladatot ellátó intézmények rezsikompenzációja (46. cím, 2. alcím) 122 Kamatkiegyenlítés (48. cím) 123 XLIII. AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK fejezetben 124 Központi költségvetési szervek elhelyezésével kapcsolatos bérleti díjak (1. cím, 2. alcím, 1. jogcímcsoport, 8. jogcím) 125 LXIII. NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI ALAP fejezetben 126 Start-munkaprogram (6. cím) 127 3. Az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások felhasználása érdekében, illetve ha az átcsoportosítási szabályokban foglalt lehetőségek kimerültek, az együttes eredeti kiadási előirányzat 30%-ig az államháztartásért felelős miniszter engedélye, e fölött a Kormány döntése alapján túlléphető: 128 XII. AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁGÉRT FELELŐS MINISZTÉRIUM fejezetben 129 Uniós programok kiegészítő támogatása (21. cím, 2. alcím) 130 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM fejezetben 131 Európai Uniós és nemzetközi projektek/programok megvalósításához kapcsolódó kiadások (21. cím, 4. alcím) 132 Belügyi Alapok 2021-2027 (21. cím, 6. alcím) 133 XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK fejezetben 134 Európai Területi Együttműködés (2021-2027) (3. cím, 3. alcím) 135 Svájci-Magyar Együttműködési Program II. (3. cím, 5. alcím) 136 Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek 2021-2027 (3. cím, 7. alcím) 137 Vidékfejlesztési Program (3. cím, 8. alcím, 1. jogcímcsoport) 138 Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (3. cím, 8. alcím, 3. jogcímcsoport) 139 KAP Stratégiai Terv Vidékfejlesztési Intézkedései (3. cím, 8. alcím, 4. jogcímcsoport) 140 Gazdaságfejlesztési és Innovációs OP Plusz (GINOP Plusz) (3. cím, 9. alcím, 1. jogcímcsoport) 141 Integrált Közlekedésfejlesztés OP Plusz (IKOP Plusz) (3. cím, 9. alcím, 2. jogcímcsoport) 142 Emberi Erőforrás Fejlesztési OP Plusz (EFOP Plusz) (3. cím, 9. alcím, 3. jogcímcsoport) 143 Terület- és Településfejlesztési OP Plusz (TOP Plusz) (3. cím, 9. alcím, 4. jogcímcsoport) 144 Környezeti és Energiahatékonysági OP Plusz (KEHOP Plusz) (3. cím, 9. alcím, 5. jogcímcsoport) 89 145 Digitális Megújulás OP Plusz (DIMOP Plusz) (3. cím, 9. alcím, 6. jogcímcsoport) 146 Végrehajtás OP Plusz (VOP Plusz) (3. cím, 9. alcím, 8. jogcímcsoport) 147 Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) (3. cím, 10. alcím) 148 Transznacionális és Interregionális Együttműködés (2021-2027) (3. cím, 12. alcím) 149 4. A nyugdíjszerű ellátásban részesülő személyek évközi ellátás-emelése végrehajtásával összefüggésben tételes elszámolás alapján a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter engedélyével túlléphető: 150 XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI fejezetben 151 Egyéb térítések (47. cím, 4. alcím, 2. jogcímcsoport) 90 4. melléklet a 2026. évi … törvényhez 1. A Kvtv. 9. melléklet 1.2.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „1.2.4. A Kincstár a nemzetiségpolitikáért felelős minisztert (a továbbiakban: miniszter) 2026. január 10-éig tájékoztatja a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett helyi nemzetiségi önkormányzatokról. Ha a helyi nemzetiségi önkormányzat év közben alakul, akkor a Kincstár a helyi nemzetiségi önkormányzat törzskönyvi bejegyzését követően haladéktalanul tájékoztatja ennek tényéről a minisztert.” 2. A Kvtv. 9. melléklet 2.2 pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „2.2. A feladatalapú támogatás fajlagos összegének meghatározása A helyi nemzetiségi önkormányzatok 2026. évi feladatalapú támogatásának fajlagos összegét az 1.1.2. A települési és területi nemzetiségi önkormányzatok feladatalapú támogatása jogcím előirányzat összege és a 2.3. pont szerint a támogatásra való jogosultsági szabályoknak megfelelő helyi nemzetiségi önkormányzatok részére meghatározott összes pontszám hányadosaként kell meghatározni. A fajlagos összeg meghatározása a települési nemzetiségi önkormányzatok és a területi nemzetiségi önkormányzatok esetében külön-külön történik.” 3. A Kvtv. 9. melléklet 3.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „3.1.1. Az Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása előirányzat összege – a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata kivételével – 2 453,3 millió forint.” 4. A Kvtv. 9. melléklet 3.1.2. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „3.1.2. A Magyarországi Romák Országos Önkormányzata működési és média támogatása előirányzat összege – a Magyarországi Romák Országos Önkormányzata vonatkozásában – 483,2 millió forint.” 91 Az általános indokolás 92 A 2026. évi költségvetés módosítása A módosítás célja, hogy a költségvetési törvény a tényleges gazdasági és államháztartási folyamatokat tükrözze, és egyúttal erősítse a közpénzügyi gazdálkodás átláthatóságát, kiszámíthatóságát és hitelességét. Az elmúlt években a költségvetés elvesztette irányadó szerepét és komolyan vehetőségét, mert a tényleges folyamatok számottevően eltértek a tervezettől anélkül, hogy ezeket a változásokat a költségvetési törvények lekövették volna. A költségvetések megbízhatatlansága az egész gazdaságpolitika hitelességét ásta alá, aminek a teljes nemzetgazdaság és Magyarország minden polgára fizette meg az árát. Az előző kormány tizenhat éves kormányzásának végére odáig jutott Magyarország, hogy az elfogadott költségvetés egyre kevésbé a valóságot, egyre inkább az aktuális politikai célokat tükrözte. A 2026. évi hiány kormányváltás és további intézkedések nélkül a GDP 8,3 százaléka lett volna a tervezés során túlbecsült gazdasági növekedés és a választási költekezés következtében. A Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló 2025. évi LXIX. törvényt az Országgyűlés a bruttó hazai termék 3,7 százalékának megfelelő hiánnyal fogadta el. A Pénzügyminisztérium által elvégzett és 2026 júliusában nyilvánosságra hozott átvilágítás szerint azonban kormányváltás és korrekciós intézkedések nélkül a 2026. évi hiány elérte volna a GDP 8,3 százalékát. Az eredeti 3,7 százalékos hiánycél és a feltárt 8,3 százalékos valós hiány közötti különbség mindennél világosabban mutatja, milyen pénzügyi helyzetet hagyott maga után az előző kormány. A kormány a hivatalba lépése után néhány hónap alatt érdemben javította az örökölt 2026. évi hiányt, így a júliusban közzétett költségvetési „leltár” 7,5 százalékos várható hiánnyal kalkulált. A költségvetés rendbetétele tehát már az első hónapokban mérhető eredményt hozott. Az Európai Unióval kötött megállapodás 0,5 százalékponttal, a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi kör (KEKVÁ-k) átalakítása 0,2 százalékponttal, a forint erősödése és az állampapírhozamok csökkenése további 0,1 százalékponttal javítja várhatóan az egyenleget. A módosított költségvetés – hiánynövelő és hiánycsökkentő változások átvezetése után – a „leltár” eredményével megegyező, GDP-arányosan 7,5 százalékos ESA-hiányt tartalmaz. A számos ponton terhelt örökség, az aszály és az energiaválság miatt szükség van egy 500 milliárd forintos Havária Alap létrehozására. Ennek a hatását azonban a pazarlást és a közpénzek eltulajdonítását felváltó felelős gazdálkodás ellensúlyozni tudja. A felelős gazdálkodás érdekében a kormány áttekintette a korábban tervezett kiadásokat, és megkezdte a túlárazott, pazarló és nem hatékony kiadások felszámolását. Ennek részeként célzottan, már meghozott intézkedésekkel csökkent egyes konkrét kiadásokat a törvénymódosítás a GDP 0,4 százaléka mértékében, valamint a május óta követett felelős közpénzügyi gazdálkodás folytatását várja el, ami várhatóan mintegy 300 milliárd forint további megtakarítást hoz és a GDP 0,3 százalékával mérsékli az előirányzatok felhasználását. Utóbbit úgy realizálja a költségvetés, hogy jelen törvényjavaslat a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési fejezetek számára összesen 300 milliárd forintos befizetési kötelezettséget ír elő. A költségvetés módosítása emellett tartalmazza az új kormány által hozott szociális intézkedések hatását is. A költségvetés 100 ezer forintos támogatást biztosít több mint 400 ezer rászoruló gyermek számára az iskolakezdéshez, a vényköteles gyógyszerek áfamentessé válnak, míg a tűzifa áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra csökken. Ezen túlmenően a kormány létrehozza a Havária Alapot 500 milliárd forintos összeggel az aszály és az energiaválság kezelése, valamint egyéb, előre nem látható kiadások teljesíthetősége érdekében. A kormány elkötelezett az államadósság-ráta csökkentése mellett. A megörökölt magas hiány és a költségvetési törvényben eredetileg tervezettől lényegesen elmaradó 2026-os nominális GDP miatt az 93 államadósság-ráta 2026-ban átmenetileg emelkedhet a tavaly év végi 74,6 százalékról 77,5 százalékra. A kormány a 2027-es költségvetési törvénytervezet előkészítésével párhuzamosan októberben benyújtja középtávú költségvetési-strukturális tervét az európai uniós intézményeknek, amely az uniós előírásokkal összhangban biztosítani fogja, hogy az államadósság-ráta megalapozottan csökkenő pályára kerüljön. A GDP-arányos államadósság csökkenése 2026 után tud újraindulni. 94 1. GAZDASÁGI HELYZETKÉP A kormány előrejelzése szerint a magyar gazdaság 2026-ban 2,0 százalékkal bővülhet, miközben a növekedés szerkezete kiegyensúlyozottabbá válik. A gazdasági növekedés motorja továbbra is a háztartások fogyasztása marad. Ezzel szemben a nettó export hozzájárulása negatív lehet, mivel az új exportkapacitások és a külső kereslet lassú helyreállása nem tudja ellensúlyozni az élénk fogyasztás és a beruházások magas importtartalmát. 1.1 Számottevően kedvezőtlenebb a gazdasági helyzet a költségvetés készítése során feltételezettnél Nemzetközi környezet A nemzetközi környezetet 2026-ban továbbra is jelentős bizonytalanság jellemzi. Az iráni konfliktus és annak energiapiaci következményei ismét ráirányították a figyelmet a geopolitikai kockázatokra, amelyek rövid idő alatt nagymértékű ármozgásokat idézhetnek elő az olaj- és földgázpiacokon. A külső kereslet kilátásai a korábbi várakozásokhoz képest romlottak. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Európai Bizottság és a vezető piaci elemzők egyaránt lefelé módosították az euróövezet 2026-os növekedésére vonatkozó előrejelzéseiket. Magyarország számára a szoros ipari és külkereskedelmi kapcsolatok miatt különösen meghatározó a német gazdaság vártnál gyengébb teljesítménye, amely továbbra sem nyújt érdemi támaszt a magyar export bővüléséhez, így 2026-ban az export élénkülése is mérsékelt maradhat. Ugyanakkor a német ipari rendelésállomány és üzleti bizalmi mutatók javulása, valamint a hazai ipari termelés egyes nagy ágazatainak erősödő teljesítménye a külső kereslet lassú erősödésére utal, ami az új termelőkapacitások üzembe állásával egyre inkább támogatja a kivitel bővülését. A nemzetközi pénzpiaci folyamatok Magyarország számára kedvező irányba változtak, ami a hazai eszközök kockázati megítélésének javulásában is tükröződött. Az országgyűlési választásokat követően a forint számottevően felértékelődött, miközben a hazai állampapírhozamok valamennyi lejáraton mérséklődtek. A tízéves állampapírhozam a választásokat követő hónapokban mintegy 200 bázisponttal csökkent, és a lengyel hozamszint alá süllyedt. A kedvezőbb pénzügyi feltételek több csatornán keresztül támogatják a gazdaságot: az alacsonyabb hozamkörnyezet mérsékli a vállalatok és az állam finanszírozási költségét, javítja a beruházások megtérülését, valamint fokozatosan csökkenti az államadósság kamatterheit. Összességében a pénzpiaci folyamatok a makrogazdasági stabilitás irányába hatnak. Helyzetkép és előrejelzés A magyar gazdaságban fokozatos konjunkturális fordulat bontakozik ki. A beérkező adatok alapján a belső kereslet tovább élénkül, miközben az ipari ciklus stabilizálódásának első jelei is megjelentek. A második negyedévben a GDP éves alapon 1,7 százalékkal bővült, elsősorban a szolgáltatások és az ipar teljesítményének köszönhetően, ugyanakkor a mezőgazdaságot sújtó aszály továbbra is visszafogja a növekedést. Az év egészében a gazdasági bővülést továbbra is elsősorban a belső kereslet támogathatja. A háztartások fogyasztása továbbra is a gazdasági növekedés fő hajtóereje marad. A javuló fogyasztói bizalom, a gyors reálbér-növekedés és a növekvő rendelkezésre álló jövedelmek egyaránt támogatják a lakossági keresletet, ami a kiskereskedelmi forgalom élénkülésében is megjelenik. A háztartások fogyasztása az idei évben 4,4 százalékkal bővülhet, miközben a magasabb jövedelmek a megtakarítások és a lakossági beruházások növekedését is lehetővé teszik. 95 Az infláció az első félévben a vártnál kedvezőbben alakult, ugyanakkor az év második felében mérsékelten emelkedhet. Az alacsony inflációhoz az erős forint, a kedvező nemzetközi energia- és élelmiszerárak, valamint egyedi nemzetközi tényezők is hozzájárultak. Az év hátralévő részében az élelmiszerárakat a világpiaci árak emelkedése és a hazai aszályhelyzet, míg a szolgáltatások árait a továbbra is magas bérdinamika emelheti, de az infláció ezzel együtt is alacsony szinten marad. Mindezek mellett az éves átlagos infláció 1,6 százalék körül alakulhat. A beruházásokban négy év visszaesés után fokozatos fordulat bontakozhat ki. A nemzetgazdasági bruttó állóeszköz-felhalmozás idei bővülését a lakossági beruházások élénkülése támogathatja, a vállalati beruházások egyelőre visszafogottak, ugyanakkor a javuló pénzügyi környezet és az uniós források fokozatos beáramlása javítja a kilátásokat. A vállalati szektor érdemibb élénkülése 2027-ben várható. A külkereskedelemben továbbra is a gyenge külső kereslet és az élénk belső kereslet kettőssége érvényesül. A visszafogott európai konjunktúra mérsékli az export növekedését, miközben a fogyasztás és a beruházások élénkülése emeli az importot. A nettó export várhatóan negatívan járul hozzá a GDP növekedéséhez az idei évben. Az új ipari kapacitások fokozatos termelésbe állása ugyanakkor egyre inkább támogatja az exportot, a javuló cserearányok és a beérkező uniós források pedig hozzájárulnak a külső egyensúly fennmaradásához. Eltérések a makrogazdasági pályában a korábbi költségvetési tervekhez képest A makrogazdasági pálya lényegesen kedvezőtlenebbül alakult, mint amit a 2025 júniusban elfogadott költségvetés tartalmazott. A 2026. évi központi költségvetést az előző Országgyűlés olyan feltételezések mellett fogadta el, amelyek már akkor sem voltak köszönőviszonyban a reális várakozásokkal, és amelyeket az azóta eltelt időszak gazdasági folyamatai egyáltalán nem igazoltak vissza. A 2026. évi költségvetés a magyar gazdaság 4,1 százalékos növekedésére épült, ugyanakkor a kedvezőtlenebb külső környezet következtében a GDP bővülése várhatóan 2,0 százalék körül alakul. Az előző kormány tehát egy olyan növekedési pályára építette az ország költségvetését, amelynek a gazdasági folyamatokhoz egyre kevesebb köze volt. A valóságtól elszakított növekedési tervre épített költségvetés szükségszerűen maga után húzta a bevételi és hiánytervek tarthatatlanságát is. A költségvetési tervhez viszonyított eltérés részben már a 2025. évi makrogazdasági folyamatokból ered, mivel a GDP növekedése a tervezett 2,5 százalék helyett 0,5 százalék lett, így a nominális GDP is a költségvetés készítésekor feltételezettnél alacsonyabb szinten alakult, miközben a növekedés szerkezete is eltért a várakozásoktól. A növekedés elmaradása mindkét évben elsősorban a beruházások és a nettó export gyengébb teljesítményére vezethető vissza. Ezzel szemben a háztartások fogyasztása és a bértömeg 2025-ben és 2026-ban is kevéssé tér el a feltételezett pályától, és leginkább ezen tényezők határozzák meg a legfontosabb adóalapok tervtől való elmaradásának mértékét. Ennek eredményeként a makrogazdasági pálya módosulása a 2026. évi adóbevételeket összességében a GDP mintegy 0,4 százalékával csökkenti, amelyből hozzávetőleg 0,1 százalékpont a 2025. évi alacsonyabb bázis, míg 0,3 százalékpont a 2026. évi makrogazdasági folyamatok következménye. A fentieken túlmenően a vártnál alacsonyabb nominális GDP – a kisebb nevező hatásán keresztül – a GDP további 0,2 százalékával rontja a GDP-arányos hiányt. Ez utóbbi hatást elsősorban az okozza, hogy a 2026-os makropálya elmarad a várakozásoktól. 96 1. táblázat: A GDP növekedés tényezői (éves változás, %) 2025 2026 2026. évi költségvetési terv* 2025. évi tény Eltérés** 2026. évi költségvetési terv 2026. évi várható Eltérés** Háztartások fogyasztása 3,5 2,9 -0,6 4,4 4,4 0,0 Közösségi fogyasztás 0,4 3,2 2,8 0,5 2,1 1,6 Bruttó állóeszköz felhalmozás 2,3 -2,8 -5,1 5,9 2,1 -3,8 Export 3,0 -1,1 -4,1 6,4 0,1 -6,3 Import 3,6 1,2 -2,4 6,8 2,3 -4,5 GDP 2,5 0,5 -2,0 4,1 2,0 -2,1 Nominális GDP*** 87 837 87 046 -0,9 95 747 92 284 -3,6 Bértömeg 8,4 9,2 0,8 10,7 10,0 -0,7 Infláció 3,2 4,4 1,2 3,6 1,6 -2,0 *A 2026-os költségvetés leadásakor (2025 közepén). **Százalékpont, kivéve a nominális GDP, ahol az eltérés százalékban van. ***Milliárd forintban. 2. A JÚLIUS ELEJÉN NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT KÖLTSÉGVETÉSI ÁTVILÁGÍTÁS EREDMÉNYE 2.1 Az új kormány költségvetési leltárja: 8,3 százalékos örökölt hiány A 2026-os költségvetési hiány további intézkedések nélkül a GDP 8,3 százaléka lett volna a költségvetés 2025. júniusi elfogadásakor tervezett 3,7 százalék helyett (2. táblázat). A tervezettnél számottevően magasabb hiányt okozó tényezőket három csoportba soroltuk. 1. A kormányváltást követő átadás-átvétel során megismert belső előrejelzés 6,8 százalékos hiányt jelzett előre. Vagyis miközben a hatályos költségvetési törvény még 3,7 százalékos hiányt mutatott a nyilvánosságnak, az államigazgatáson belül már ennek csaknem kétszeresével számoltak. A GDP- arányos 3,1 százalékpontos eltérés kialakulásában döntő szerepet játszottak az előző kormány kampánykiadásai, az állam számára előnytelen szerződések, a kontrollálatlan, pazarló kiadások, a jogszabályellenes adóintézkedéseket eltörlő uniós bírósági döntések, valamint a vártnál gyengébb gazdasági pálya. 2. A részletes átvilágítás további, a GDP 0,4 százalékának megfelelő hiánynövelő tételt tárt fel. A budapesti tömegközlekedés finanszírozásával összefüggésben az önkormányzati alrendszer nagyobb hiányát, az N7 állami hadiipari céggel és egy űrkutatási szolgáltatási szerződéssel kapcsolatos be nem tervezett kiadást, az M49-es útfejlesztések többletkiadását, valamint az egészségügyi kiadások további emelkedését kellett számba venni. Ennek következményeként a további intézkedések nélküli hiány- előrejelzés a GDP 6,8 százalékáról 7,2 százalékára emelkedett. 3. Az eredeti költségvetés a GDP 1,1 százalékát kitevő 969 milliárd forint összegben számolt olyan európai uniós forrással, amelyet az előző kormányzat a jogállamisági és antikorrupciós ún. szupermérföldkövek teljesítésének hiányában nem tudott volna lehívni a Helyreállítási és 97 Ellenállóképességi Eszközből (RRF). Ezekre a forrásokra már a tervezés pillanatában sem volt esély, mivel a mérföldkövek teljesítésére a politikai szándék teljes mértékben hiányzott, így az előző kormány a szükséges jogállamisági és antikorrupciós szupermérföldköveket nem teljesítette. Vagyis olyan európai uniós bevételeket írtak be a magyar költségvetésbe, amelyek mögött a szükséges feltételek teljesítése híján nem állt ténylegesen lehívható forrás. Ennek következményeit már az új kormánynak kellett kezelnie. A valós örökséget ezért az ezen bevételek nélkül számított hiány jelenti. 2. táblázat: A 2026. évi örökölt ESA-hiány levezetése Megnevezés Egyenleghatás (Mrd Ft) GDP arányosan A.) 2026. évi előirányzat szerinti ESA hiány -3 452 -3,7% I. Tervezettnél alacsonyabb GDP -269 -0,3% 1. Adó- és járulékbevételek alacsonyabb összege -133 -0,1% 2. Alacsonyabb nominális GDP -136 -0,1% II. Intézkedések a kampány során -1 174 -1,3% 1. Nyugdíjkiadások többlete (döntően a 14. havi nyugdíj miatt) -212 -0,2% 2. Béremelések többlete -200 -0,2% 3. Korábban eldöntött béremelések tervezettet meghaladó kiadása -59 -0,1% 4. Otthontámogatás a közszférában dolgozók számára -225 -0,2% 5. Politikai célú többletköltések -241 -0,3% 6. Sportakadémiák támogatása társasági adóból -42 0,0% 7. Januári rezsicsökkentés -68 -0,1% 8. Védett üzemanyagár bevezetése -127 -0,1% III. Két EU-s bírósági döntés -424 -0,5% 1. CO2-kvótaadó megsemmisítése -289 -0,3% 2. Kiegészítő bányajáradék megsemmisítése -135 -0,1% IV. Előnytelen szerződés, illetve költségkontroll hiánya -852 -0,9% 1. Nem államháztartási szervezetek egyenlegének romlása -58 -0,1% 2. PAKS II. kiadások túlteljesülése -111 -0,1% 3. Vagyonkiadások többlete -74 -0,1% 4. 35 éves útkoncesszió többletkiadása -176 -0,2% 5. Budapest-Belgrád vasútfejlesztés -88 -0,1% 6. Iváncsai ipari parki vasútfejlesztés -22 0,0% 7. Uniós agrártámogatások hazai többletkiadása -217 -0,2% 8. Egészségügyi kiadások -106 -0,1% V. Egyéb -108 -0,1% 1. Lakossági rezsicsökkentés többletkiadása (magasabb energiaárak miatt) -79 -0,1% 2. Egyéb tételek -29 0,0% B.) Átadás során kommunikált hiány (I.+ … +V.) -6 279 -6,8% VI. Átvilágítás során azonosított tételek -398 -0,4% 1. Megnövekedett hiány az egészségügyben -46 -0,05% 2. Önkormányzati egyenleg romlása -112 -0,12% 3. M49-es és egyéb útfejlesztések -56 -0,06% 4. Űrkutatási szolgáltatási díj -72 -0,08% 5. N7 vállalat hadiipari fejlesztéseinek többlet költsége -112 -0,12% C.) Áttekintés utáni hiány (uniós forrásokkal együtt) (B.+VI.) -6 677 -7,2% VII. Korábban végrehajtott RRF programokra elszámolt források -969 -1,1% D.) Teljes örökölt hiány (C+VII.) -7 646 -8,3% 98 2.2 A kormány első intézkedései és az RRF megállapodás 7,5 százalékra mérsékelték a várható hiányt Az új kormány első intézkedései és az EU-val történt megállapodás összességében az örököltnél kedvezőbb, 7,5% százalékos további intézkedések nélkül várható hiányt eredményeztek (4. táblázat). A kedvezőbb várható hiányhoz főként a forint árfolyamának erősödése, az állampapír hozamok csökkenése, az RRF megállapodás hiányjavító hatása, valamint a KEKVÁ-k átalakítása járult hozzá. 1. A hiány 0,1 százalékpontos csökkenését eredményezi a forint árfolyam erősödése és az állampapír hozamok csökkenése, ami az új kormány hitelesebb gazdaságpolitikája, az EU-val való megállapodás és az euróövezethez való csatlakozás feltételeinek megteremtését célzó törekvések révén alakult ki. A számítás nem csak az adósságszolgálati terheket, hanem a különféle kamattámogatott lakossági és vállalati programok hozamcsökkenés miatt mérséklődő kiadásait is figyelembe veszi. 2. Az RRF (Recovery and Resilience Facility, Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz) vissza nem térítendő komponenséből beérkező támogatások idei hiánycsökkentő hatása a GDP 1,2%-a (3. táblázat). A korábban végrehajtott programokra beérkező források teljes egészében javítják az ESA- hiányt (2,7 Mrd euró, a GDP 1,1%-a). Ez az a tétel, ami szerepelt a költségvetésben, de amit az előző kormányzat a jogállamisági és antikorrupciós szupermérföldkövek teljesítésének hiányában nem tudott volna lehívni, így a megállapodás révén hiányjavítónak tekinthető a korábban várható pályához képest. Ezen felül a hazai forrásokból finanszírozott, de RRF-be bekerülő tételek, illetve a kohéziós programokból RRF-be kerülő tételek 15%-os önrésze szintén hiányjavító (+0,2%). Az elektromos hálózatfejlesztési programnak és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) RRF támogatásból végrehajtott tőkeemelésének nincs hatása a hiányra, mert a tőkeemelés hiánynövelő hatását a megkapott támogatás ellensúlyozza. 3. táblázat: Az RRF-megállapodás hiányjavító hatása* Megnevezés Összeg Mrd euróban Egyenleg- hatás (Mrd Ft) GDP arányosan I. RRF-támogatás 6,5 1086 1,2% 1. Végrehajtott programokra elszámolt források 2,7 969 1,1% 2. Hazai beruházások beforgatása RRF-be 0,2 70 0,1% 3. Kohéziós programok átforgatása RRF-be 1,0 47 0,1% 4. Elektromos hálózati projekt RRF-támogatásból 1,5 0 0,0% 5. MFB tőkeemelés RRF-támogatásból 1,1 0 0,0% II. RRF-hitel 3,5 -595 -0,6% 6. ROSCO RRF-hitelből 1,8 0 0,0% 7. MFB tőkeemelés RRF-hitelből 0,7 -245 -0,3% 8. IRIS2 RRF-hitelből 0,5 -175 -0,2% 9. AI Giga RRF-hitelből 0,5 -175 -0,2% Az RRF-megállapodás hiányjavító hatása mindösszesen (I.+II.) 10,0 491 0,5% *A kerekítések miatt a GDP-arányos összegek eltérhetnek. 99 3. Az EU-hitelek 2026-os hiánynövelő hatását a jelenlegi információk alapján a GDP 0,6%-ára becsüljük. Az RRF hitelek esetében finanszírozási előnyről van szó, nem pedig a költségvetésben elszámolható bevételről, így a hitelekből finanszírozott kiadások következtében nő az ESA-hiány. A hiány növekedésének időpontja attól függ, hogy a kormányzati szektoron kívüli vagy belüli entitás kiadásáról van-e szó. Az új intercity motorvonatok és HÉV-szerelvények beszerzésére alapított Magyar Vonatflotta Zrt. (ún. ROSCO) esetében a társaság valószínűleg a kormányzati szektorba kerül besorolásra, ezért nem a tőkeemeléskor, hanem a vállalat kiadásainak megvalósulásakor jelentik meg a hiánynövelő hatás. Az MFB tőkeemelés, az EU műholdas összeköttetés (IRIS 2) program és a Mesterséges Intelligencia szuperszámítógép fejlesztés (AI Giga) esetében ugyanakkor az államháztartási szektoron kívülre megy a tőkejuttatás, ezért a tőkeemelés időpontjában, idén augusztusban nő a hiány (összesen a GDP 0,6%-ával). 4. A nem felsőoktatási KEKVÁ-k átalakításának hiánycsökkentő hatása a július eleji számítások szerint a GDP 0,2 százaléka. Az egyetemi autonómia helyreállítása érdekében és az uniós források hazahozatalának egyik feltételét teljesítve megszüntetésre kerülnek a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok. A hiányjavító hatás döntő részben abból fakad, hogy a KEKVÁ-k közül egyetlenként a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. mint magáncég alapításban játszott szerepe miatt az államháztartási szektoron kívülre besorolt MOL – Új Európa Alapítványtól (a továbbiakban: Alapítvány) visszakerülő pénzügyi eszközöknek egyszeri ESA bevételnövelő hatása van. Itt érdemes felidézni, hogy ezzel szimmetrikusan, amikor az állam átadta ezt a részvénycsomagot az Alapítványnak 2021-ben, akkor az a statisztikában teljes összegében hiánynövelő kiadásként volt elszámolva. 4. táblázat: A kormány első lépéseinek hatása Megnevezés Egyenleghatás (Mrd Ft) GDP arányosan A) Örökölt hiány -7 646 -8,3% I. Árfolyamerősödés és hozamcsökkenés 73 0,1% II. Az RRF-megállapodás hiányjavító hatása 491 0,5% III. KEKVÁ-k átalakítása 144 0,2% B) Javulás összesen 708 0,8% C) Várható hiány mindösszesen 2026. júniusban (A+B) -6 938 -7,5% 3. A KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNYMÓDOSÍTÁS FŐ LÉPÉSEI 3.1 A kormány új intézkedései, és a tervezettnél alacsonyabb adóbevételek A költségvetés módosítása tartalmazza a kormány által eldöntött szociális intézkedések költségvetési hatását. 40 milliárd forint hatása van annak, hogy a költségvetés 100 ezer forintos támogatást biztosít több mint 400 ezer rászoruló gyermek számára az iskolakezdéshez. A vényköteles gyógyszerek áfamentessége nettó értelemben 2 milliárd forint, a tűzifa áfakulcsának 27%-ról 5%-ra csökkentése, valamint a szociális tűzifa-keret emelése együttesen 21 milliárd forint költséggel jár idén. A költségvetés jelentős havi többleteket ért el az új kormány megalakulása óta, ami elsősorban a kiadási oldal folyamataihoz köthető, miközben a bevételek alacsonyabbak lettek a várakozásnál. Az alacsonyabb bevételek a GDP 0,1 százalékpontjával növelhetik az éves hiányt a korábban feltételezetthez képest. 100 5. táblázat: A kormány által eldöntött szociális intézkedések költségvetési hatása Megnevezés Egyenleghatás (Mrd Ft) GDP arányosan 1. Iskolakezdési támogatás -40 -0,04% 2. Gyógyszer ÁFA-csökkentés -2 0,00% 3. Tűzifa ÁFA-csökkentés és tűzifa keret duplázás -21 -0,02% Összesen -63 -0,1% 3.2 Havária Alap létrehozása az aszály és az energiaválság kezelésére Az aszály és az energiaválság kezelésére, valamint egyéb előre nem látható kiadásokra a kormány létrehozza a Havária Alapot 500 milliárd forintos összeggel. Az Alap fő rendeltetése, hogy elkülönített fedezetet biztosítson két, egymást erősítő sokk költségvetési következményeire. Az idei szárazság az ország csaknem teljes területét érinti, és ugyanez a vízhiány az energiaellátásban is közvetlenül megjelenik. A folyók rekordalacsony vízállása miatt a hazai villamosenergia-termelés kieső mennyiségét drágább forrásokból kell pótolni, ami a költségvetés kiadásait és osztalékbevételeit is érintheti. Emellett a Havária Alap egyéb, külső körülmények miatt felmerülő nem tervezett kiadások fedezetéül is szolgál. 3.3 A felelős állami gazdálkodás a túlárazások és pazarlás felszámolása révén 0,8 százalékkal csökkenti hiányt A kiadások mérséklése során az alapelv a túlárazások és pazarlások megszüntetése volt, hogy kevesebb közpénzből lehessen megvalósítani ugyanazt vagy jobb teljesítményt. A kormány május- augusztus hónapokban több területen feltárta az előző kormány által megkötött előnytelen, túlárazott, közpénzpazarló vagy közérdekkel ellentétes szerződéseket és kiadási döntéseket, valamint azonosította az ezekből fakadó megtakarítási lehetőségeket. Ezeket érvényesítette is jelen törvénymódosítási tervezetben az érintett konkrét kiadási előirányzatok csökkentésével, mintegy 400 milliárd forint összegben. Ugyanezen megközelítést alkalmazva további hiányjavításra is mód van, melynek beazonosítása folyamatos, elvárt idei hatása 300 milliárd forint. A célzott lépések négy csoportra oszthatók: 1. túlárazások letörése, 2. pazarló támogatások csökkentése, 3. az állam saját működési költségeinek mérséklése és 4. a beruházási kiadások ésszerűsítése. 1. A túlárazások letörése során ugyanazért a szolgáltatásért kevesebb közpénzt kell fizetni. Jelentős megtakarítás érhető el az űrkutatási szolgáltatási díjnál, valamint a kormány által igénybe vett infokommunikációs szolgáltatásoknál. A hatályos szerződések felülvizsgálatával és kifutásával középtávon ennél számottevően nagyobb pozitív hatás érhető el a teljes államháztartásban, amely a következő évek költségvetéseit fogja tehermentesíteni. 2. Csökkennek a pazarló, a közérdeket nem mindig szolgáló támogatások. A külföldi és belföldi szervezeteknek nyújtott támogatások csökkentésével összesen 55 milliárd forint megtakarítás keletkezik, beleértve többek között egyes külgazdasági fejlesztési célú támogatások, a Hungary Helps program és a Nemzeti Kulturális Alap kiadásainak csökkentését. Ezeken felül a nem hatékony 101 gazdaságtámogatási programok átalakításával idén 2 milliárd forint megtakarítás érhető el, ami számottevően tovább növekedhet a következő években. 3. Az állam takarékosabbá teszi a saját működését. A megtakarítás jelentős része a kiemelt állami intézmények (pl.: Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Magyar Államkincstár) esetében, valamint a képviselői illetményalap csökkentésénél jelentkezik. 4. Beruházások racionalizálásával számottevő hiányjavulás érhető el a korábbi tervekhez képest. A megtakarítás számos beruházás között oszlik meg. A Budapest-Belgrád vasútfejlesztés kapcsán 23 milliárd forint megtakarítás lehetséges, a mohácsi Duna-híd esetében 5 milliárd forint, valamint a honvédelmi szerződések felülvizsgálata is várhatóan kiadáscsökkenéseket eredményez. 6. táblázat: A túlárazások és pazarlások felszámolása Megnevezés Egyenleghatás (Mrd Ft) GDP arányosan I. Túlárazások letörése 88 0,10% 1. Űrkutatási szolgáltatási díj 72 0,08% 2. További IT és kommunikációs kiadások 16 0,02% II. Pazarló támogatások csökkentése 57 0,06% 1. Külföldi szervezeteknek 28 0,03% 2. Belföldi szervezeteknek (NFA, NKA stb.) 27 0,03% 3. Nem hatékony gazdaságtámogatási programok (1+1 KKV, kezesség) 2 0,00% III. Állam saját működése 41 0,04% 1. Képviselői illetményalap csökkentése 7 0,01% 2. Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése 2 0,00% 3. Kiemelt állami intézmények gazdálkodása (NAV, Kincstár, KEF, DKÜ) 22 0,02% 4. Külképviseletek megtakarításai (erősebb árfolyam, ésszerűsítés) 6 0,01% 5. Polgármesterek juttatásának csökkentése 5 0,00% IV. Beruházási kiadások ésszerűsítése 217 0,24% például: mohácsi Duna-híd, Budapest-Belgrád vasút, honvédelmi szerződések V. Felelős gazdálkodás folytatása 300 0,33% B) Új költségvetési intézkedések hatása (I.+II.+…+V.) 703 0,8% 5. A célzott, nevesített lépések mellett további megtakarítást tesz lehetővé az elmúlt hónapokban követett felelős államháztartási gazdálkodás folytatása. A központi alrendszer május-július havi többlete 2026-ban 992 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 144 milliárd forintos pozitív egyenleggel. A különbség közel 850 milliárd forint. Néhány hónap alatt ennyivel kedvezőbb egyenleget produkált az államháztartás, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban. A változásban kiemelt szerepet játszottak a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai, amelyek a központi alrendszer összes kiadásának mintegy harmadát teszik ki. Ezek az előirányzatok a költségvetési gazdálkodás igen széles területét ölelik fel, de általánosságban az jellemző rájuk, hogy a többi kiadáshoz képest magasabb éven belüli költségvetési kontroll gyakorolható felettük. Az előző kormány választási költekezése rendkívül magas kiadásokat eredményezett az év első négy hónapjában, amikor a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok éves várható kiadásainak több mint 40 százaléka 102 elköltésre került a szokásos 31-32 százalék helyett. Május-július folyamán azonban az ilyen típusú kiadások 21,4 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban, és egy egyedi tényezővel korrigálva is 14,3 százalékos a csökkenés. A törvénymódosítás célja ennek a felelős gazdálkodásnak a folytatása az év egészében. A tervezet 300 milliárd forinttal megemeli a költségvetési szervek befizetése bevételi előirányzatot. Ennek alapját az a normaszövegben megjelenő előírás képezi, amely a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési fejezetek részére 300 milliárd forint befizetési kötelezettséget ír elő október 31-ig és felhatalmazza a kormányt, hogy a befizetési kötelezettség költségvetési fejezetekre történő felosztásáról október 15-ig döntsön. Jelen tervezetben az előterjesztő azért választotta ezt a jogtechnikai megoldást, mert az új kormány szándéka az, hogy e befizetési kötelezettség tárcánkénti összegét a túlárazás és pazarlás megszűntetése terén tervezett további lépések hatásainak ismeretében lehessen meghatározni. A javaslat összhangban van a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak az elmúlt hónapokban megfigyelt alakulásával. A befizetendő összegek kormány általi, októberre eső meghatározását indokolja továbbá az a tény, hogy a központi költségvetési szervek és a tárcákhoz tartozó szakmai programok (ún. fejezeti kezelésű előirányzatok) tekintetében hagyományosan a december hónapra esik a legtöbb kiadás, egy átlagos havi költésnek közel kétszerese. 3.4 A 7,5 százalékos költségvetési hiány kialakulása A bemutatott új költségvetési fejleményekkel és a tervezett megtakarítási lépésekkel együtt 7,5 százalékos költségvetési hiány várható 2026-ra. A hiány három kiemelt tényező eredőjeként áll elő: az örökölt nehéz költségvetési helyzet, az aszály és energiaválság kezelése érdekében szükséges többletkiadások, valamint az új kormány által megkezdett felelős költségvetési gazdálkodás. A leltárban bemutatott várható hiány a GDP 7,5%-a volt, ami már tartalmazta az örökölt 8,3%-os hiányhoz képest megjelenő javító tényezőket, amelyek az új kormány első intézkedéseihez és az RRF megállapodáshoz köthetők. A leltárhoz képest a hiánynövelő lépések és hatások 0,7 százalékponttal magasabb hiány irányába mutatnak. Ez már tartalmazza a bejelentett, szociális célú kormányzati intézkedések hatását, a Havária Alap létrehozását, valamint figyelembe veszi a leltár óta felmerülő új költségvetési információkat. Ezt ellensúlyozzák a túlárazások és pazarlások megszüntetése érdekében tett célzott hiánycsökkentő lépések, és a május óta folytatott felelős gazdálkodás folytatása, amelyek a hiányt a GDP 7,5 százalékán tartják. 7. táblázat: Hiánynövelő és hiánycsökkentő lépések és hatások* Megnevezés Egyenleghatás (Mrd Ft) GDP arányosan A) Várható hiány a költségvetési leltár szerint -6 938 -7,5% I) A kormány által eldöntött, új intézkedések -63 -0,07% II) Adóbevételek tervezettől való további elmaradása -105 -0,11% III) Célzott lépések a túlárazás és pazarlás csökkentésére 403 0,44% IV) Felelős gazdálkodás folytatása 300 0,33% V) Havária Alap -500 -0,54% B) A hiánynövelő és hiányjavító tételek összesen (I+II+III+IV+V) 36 0,04% C) Összesen (A+B) -6 902 -7,5% *A kerekítések miatt az összegek eltérhetnek. 103 4. A MAASTRICHTI BRUTTÓ, KONSZOLIDÁLT ÁLLAMADÓSSÁG ALAKULÁSA A magasabb hiány és alacsonyabb gazdasági növekedés következtében a GDP-arányos államadósság átmenetileg emelkedni fog 2026-ban. Az államadósság 357,5 forintos év végi euró árfolyam feltételezés és 92 284 milliárd forintos várható nominális GDP mellett a 2025 végi 64 913 milliárd forintról (a GDP 74,6 százaléka) 2026 végére várhatóan 71 518 milliárd forintra (a GDP 77,5 százaléka) emelkedik. Az adósságráta 2026-os növekedését jogi értelemben lehetővé teszi az, hogy az Alaptörvény adósságszabálya alól felmentést adó egyik tényező, a nemzetgazdaság tartós és jelentős visszaesésének definíciója nemrégiben kiterjesztésre került a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényben a középtávon érvényesülő gazdasági folyamatokra. Az új meghatározás szerint az államadósság-ráta csökkentési kötelezettségétől el lehet térni abban az esetben is, amikor a bruttó hazai termék reálértéke a megelőző három évben nem emelkedett összességében egy százalékot meghaladó mértékben. Ez a feltétel 2026-ra a 2023-2025 közötti gyenge makrogazdasági teljesítmény miatt zökkenőmentesen teljesül. A deviza adósságállomány 30 százalék körüli szinten várható. A deviza adósság a magas kibocsátások és az EU RRF hitelfelvételek következtében annak ellenére nő, hogy a forint árfolyam idei erősödése, azaz a 2025 végi 385 forintos euró árfolyam 357,5-re mérséklődése az államháztartás devizában fennálló adósságának értékét jelentősen csökkenti. A hazahozott RRF források – mind a támogatás, mind a hitel – beérkezése az év végén várható, ami hirtelen megnöveli a kormányzat rendelkezésére álló forrásokat, de azokat az év végéig hátralévő idő rövidsége miatt már nem feltétlenül tudja ésszerűen az államadósság csökkentésére fordítani. Úgy számolunk, hogy ez egyfelől magasabb év végi betétállományt, de egyben magasabb adósságszintet is jelent. A GDP-arányos államadósság csökkenése 2026 után újra fog indulni. A kormány a 2027-es költségvetési törvénytervezet előkészítésével párhuzamosan októberben benyújtja Magyarország felülvizsgált nemzeti középtávú költségvetési-strukturális tervét az európai uniós intézményeknek. A tervben lefektetetett költségvetési pálya az uniós előírásokkal összhangban biztosítani fogja hazánk kikerülését a 2024-ben megindult túlzott deficit eljárás alól, és azt, hogy az államadósság-ráta megalapozottan csökkenő pályára kerüljön. 104 A részletes indokolás 105 Részletes indokolás 1. §-hoz A törvényjavaslat preambulumának szövegcseréje, összhangban az örökölt gazdasági és költségvetési helyzettel, tartalmazva a TISZA Kormány túlárazás és pazarlás megszüntetése terén tett és tervezett lépéseit, valamint a Havária Alap létrehozását. 2. §-hoz Bevételi és kiadási főösszeg, illetve hiány a központi alrendszerben. 3. §-hoz A költségvetés főösszegeinek módosulására és a makrogazdasági paraméterek változására tekintettel szükséges új államadósság-mutató meghatározása a törvényben. 4. §-hoz A rendkívüli időjárási viszonyok, valamint az energiakrízis miatti kiadási többletek fedezetére létrehozásra kerül a Havária Alap, melynek felhasználásáról a Kormány (átcsoportosítással) nyilvános határozattal dönt. 5. §-hoz A Kvtv. 11. § (9) bekezdéshez: A Honvédelmi Minisztérium egyes fejezeti kezelésű előirányzatain teljesülő, egyes szervezetek és társaságok feladatellátásához kapcsolódó terven felüli befizetéseiből eredő többletbevételek központi költségvetés részére történő befizetésének előírása. A Kvtv. 11. § (10)–(11) bekezdéséhez: A 2026. évi új hiánycél elérése, a tartós megtakarítások feltárása érdekében befizetési kötelezettség előírása a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési fejezetek részére. A fejezetekre, s indokolt esetben előirányzatokra történő felosztásról a Kormány nyilvános határozattal dönt. A Kvtv. 11. § (12) bekezdéséhez: A Külképviseletek igazgatása cím tartós külszolgálaton lévő állományának a dollárban megállapított illetménye és költségtérítése előirányzatokon a Ft/USD árfolyam kedvező alakulása miatti megtakarítás befizetési kötelezettségét írja elő. A Ft/USD árfolyam alakulása a tárgyév végéig csak prognosztizálható, így a tényleges megtakarítás mértéke csak a valid árfolyam ismeretében meghatározható. A Kvtv. 11. § (13) bekezdéséhez: A határon túli gazdaságfejlesztési, egyéb fejlesztési programok felülvizsgálata alapján keletkező megtakarítást a hiánycél elérése érdekében a központi költségvetésbe befizetni szükséges. A Kvtv. 11. § (14) bekezdéséhez: Az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programból meghirdetett pályázatokra benyújtott támogatási kérelmek elbírálását követően, meghiúsulás miatt keletkező előirányzat-maradványból befizetés előírása. 106 A Kvtv. 11. § (15) bekezdéséhez: A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt., mint a kormányzati informatikai beszerzések központi koordináló szervezete működési költségének megtakarításából befizetés előírása. A Kvtv. 11. § (16) bekezdéséhez: A Közlekedési és Beruházási Minisztérium és az Élő Környezetért Felelős Minisztérium egyes térségi beruházásokhoz kapcsolódó támogatásainál keletkező megtakarításokból befizetés előírása. 6. §-hoz A költségvetés szerkezeti változása miatt szükséges módosítások átvezetése. 7. §-hoz A turizmusfejlesztési hozzájárulás tervezett összegét várhatóan meghaladó teljesülés esetén – a Kormány döntésével – a várható többletbevétel összegével megegyező összegű többletkiadás teljesíthető a Turisztikai fejlesztési feladatok alcímen. A tényadatok ismeretében ezt az év végén már az államháztartásért felelős miniszter is megteheti. 8. §-hoz A költségvetés szerkezeti változása miatt szükséges módosítások átvezetése. 9. §-hoz Kvtv. 1. melléklet módosításához: A költségvetési törvény számszaki mellékletének cseréje, a kormányzati struktúraváltás átvezetése, valamint a gazdasági és költségvetési helyzettel való összhang megteremtése érdekében. Kvtv. 2. melléklet módosításához: A mellékletben a köztisztviselők illetményemeléséhez kapcsolódó támogatás elszámolási szabályai az elvárt illetményemelés mértékével összhangban módosultak. Kvtv. 4. melléklet módosításához: A melléklet az 1. mellékletben történt szerkezeti változások miatt módosul. Kvtv. 9. melléklet módosításához: A módosítás célja az 1. melléklet szerinti nemzetiségi célú költségvetési előirányzatok, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026. (V. 13.) Korm. rendeletből eredő változások átvezetése. 10. §-hoz Kvtv. 35. § (3) bekezdés szövegcsere: Az egységes eljárásrend és a szigorúbb költségvetési politika érvényesítése érdekében a törvény a többlet- kötelezettségvállalások engedélyezését a 2021-2027-es programozási időszak operatív programjai és a Belügyi Alapok programjai esetében is az államháztartásért felelő miniszter hatáskörébe utalja. Kvtv. 3. melléklet. I. részében foglalt táblázat 3. és 12. sora számcsere: A TISZA Kormány részben csökkentette a polgármesteri illetményeket, továbbá megszüntette a 107 költségtérítést, így a polgármesteri illetményekhez nyújtott támogatás csökkenthető. Ez megteremti a fedezetet ahhoz, hogy a Szociális Tüzelőanyag Program támogatási kerete növekedjen. Kvtv. 9. melléklet szövegcsere: A módosító javaslat célja az 1. melléklet szerinti nemzetiségi célú költségvetési előirányzatok, valamint a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 90/2026. (V. 13.) Korm. rendeletből eredő változások átvezetése. A további módosítások szövegcserés pontosítások a költségvetés szerkezeti változása miatt. 11. §-hoz A 3. melléklet I. részében foglalt táblázat 28., 31. és 32. sora, 22., 25. és 26. pontja: A hatályát vesztő rendelkezések három önkormányzat fejlesztéseinek támogatását tartalmazzák. Az érintett beruházások azonban nem valósíthatók meg a rendelkezésre álló törvényi határidőn belül. A támogatások folyósítására nem került sor, mert a támogatói okirat kiadásának feltételei nem teljesültek. Mindezen indokok tették szükségessé a támogatási jogcímek hatályon kívül helyezését. 12. §-hoz Hatályba léptető rendelkezés. 108 Az indokolás mellékletei 109 Makrogazdasági mutatók 110 2025 2026 Tény Előrejelzés 1. GDP növekedése, % 0,5 2,0 2. GDP értéke folyó áron (milliárd forint) 87 046 92 284 3. GDP deflátor, % 6,3 3,9 4. Fogyasztói árindex változása (éves átlag) 4,4 1,6 5. Munkatermelékenység növekedési üteme 1,2 2,6 6. Bruttó bér- és keresettömeg 9,2 10,0 7. Beruházási hányad (a GDP %-ában) 21,9 21,8 8. Háztartások fogyasztása 2,9 4,4 8/a. Ebből: háztartások fogyasztási kiadása 3,1 5,0 9. Közösségi fogyasztás 3,2 2,1 10. Bruttó állóeszköz-felhalmozás -2,8 2,1 11. Belföldi felhasználás 2,3 3,7 12. Termékek és szolgáltatások exportja -1,1 0,1 13. Termékek és szolgáltatások importja 1,2 2,3 14. Folyó fizetési mérleg egyenlege (milliárd euró) 3,7 1,2 15. Folyó fizetési mérleg egyenlege (a GDP %-ában) 1,7 0,5 16. Foglalkoztatottak számának növekedése, % -0,7 -0,6 16/a. Ebből: versenyszféra- és non-profit szféra -0,8 -0,7 16/b. Ebből: közszféra 0,6 0,5 17. Bruttó átlagkereset növekedése, % 9,0 9,5 17/a. Ebből: versenyszféra- és non-profit szféra 8,9 8,2 17/b. Ebből: közszféra 9,6 15,1 18. Nettó átlagkereset (kedvezményekkel) növekedése, % 9,4 11,1 19. HUF/EUR árfolyam, éves átlag 397,9 364,7 20. HUF/USD árfolyam, éves átlag 353,2 314,1 21. HUF/SEK árfolyam, éves átlag 36,0 33,4 22. Brent olajár (USD/hordó, éves átlag) 69,1 85,1 23. Jegybanki alapkamat, év vége 6,5 5,0 Technikai feltevések A gazdasági fejlődés főbb jellemzői A növekedés forrásai: százalékos változás, változatlan áron Külső egyensúly Foglalkoztatás és bérek 111 A központi alrendszer 112 millió forint 2026. évi előirányzat 2026. évi módosított előirányzat Bevétel 39 562 775,9 41 915 521,8 Központi költségvetés 26 702 832,1 28 679 142,6 Gazdálkodó szervezetek befizetései 3 968 222,8 3 690 566,9 Társasági adó 1 258 400,0 1 009 200,0 Pénzügyi szervezetek befizetései 292 000,0 490 200,0 Kisadózók tételes adója 72 200,0 75 000,0 Kisvállalati adó 303 100,0 291 000,0 Ökoadó 5 000,0 4 711,7 Bányajáradék 108 000,0 93 270,1 Játékadó 69 100,0 69 100,0 Egyéb befizetések 40 700,0 34 412,3 Útdíjak 685 000,0 693 014,8 Egyéb központosított bevételek 182 622,8 193 712,0 Energia ágazat befizetései 195 900,0 131 669,0 Cégautóadó 103 200,0 98 500,0 Kiskereskedelmi adó 329 200,0 263 700,0 Szén-dioxid kvóta adó 75 000,0 21 777,0 Rehabilitációs hozzájárulás 228 800,0 221 300,0 Légiközlekedési környezetterhelési adó 20 000,0 Fogyasztáshoz kapcsolt adók 11 592 000,0 11 230 200,0 Általános forgalmi adó 8 793 000,0 8 668 400,0 Jövedéki adó 1 796 300,0 1 576 400,0 Regisztrációs adó 22 200,0 25 500,0 Távközlési adó 50 900,0 51 400,0 Pénzügyi tranzakciós illeték 605 600,0 591 700,0 Biztosítási adó 220 300,0 227 300,0 Turizmusfejlesztési hozzájárulás 103 700,0 89 500,0 Lakosság befizetései 5 264 600,0 5 384 000,0 Személyi jövedelemadó 4 837 400,0 4 996 900,0 Illeték befizetések 319 200,0 277 300,0 Gépjárműadó 108 000,0 109 800,0 Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei 2 425 833,8 2 425 833,8 Költségvetési szervek bevételei 1 895 359,6 1 895 359,6 Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei 530 474,2 530 474,2 Befizetések az államháztartás alrendszereiből 461 130,6 778 860,3 Központi költségvetési szervektől származó befizetések 33 137,8 350 867,5 Elkülönített állami pénzalapok befizetése 32 192,2 32 192,2 Helyi önkormányzatok befizetése 395 800,6 395 800,6 Állami vagyonnal kapcsolatos befizetések 664 256,4 711 256,4 Egyéb bevételek 98 204,9 127 328,1 Kamatbevételek 299 959,9 589 673,4 Uniós programok bevételei 1 894 023,7 3 706 823,7 Uniós programok uniós bevételei 1 700 318,0 3 513 118,0 Uniós programok egyéb bevételei 103 705,7 103 705,7 Uniós támogatások utólagos megtérülése 90 000,0 90 000,0 Vámbeszedési költség megtérítése 34 600,0 34 600,0 Elkülönített állami pénzalapok 918 336,2 915 336,2 Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 178 200,0 177 300,0 Nemzeti Foglalkoztatási Alap 552 200,0 550 100,0 Társadalombiztosítási járulék Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető része 476 800,0 474 700,0 Előfinanszírozott uniós programok kiadásainak visszatérülése 70 000,0 70 000,0 Egyéb bevételek 5 400,0 5 400,0 Bethlen Gábor Alap 79 088,4 79 088,4 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap 89 557,8 89 557,8 Nemzeti Kulturális Alap 19 290,0 19 290,0 Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 11 941 607,6 12 321 043,0 Nyugdíjbiztosítási Alap 6 996 039,0 7 208 439,0 Szociális hozzájárulási adó és járulékok 6 244 057,0 6 324 500,0 Szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető része 2 995 657,0 3 085 800,0 Társadalombiztosítási járulék Ny. Alapot megillető része és nyugdíjjárulék 3 248 400,0 3 238 700,0 Egyéb járulékok és hozzájárulások 96 900,0 68 700,0 Költségvetési hozzájárulások 625 990,0 784 347,0 Egyéb bevételek 29 092,0 30 892,0 Egészségbiztosítási Alap 4 945 568,6 5 112 604,0 Szociális hozzájárulási adó és járulékok 2 853 442,3 2 848 300,3 Szociális hozzájárulási adó E. Alapot megillető része 621 642,3 640 700,3 Társadalombiztosítási járulék E. Alapot megillető része és egészségbiztosítási járulék 2 231 800,0 2 207 600,0 Egyéb járulékok és hozzájárulások 123 500,0 134 400,0 Népegészségügyi termékadó 96 900,0 91 700,0 Költségvetési hozzájárulások 1 711 999,8 1 876 777,2 Egyéb bevételek 159 726,5 161 426,5 A központi alrendszer mérlege 113 2026. évi előirányzat 2026. évi módosított előirányzat A központi alrendszer mérlege Kiadás 43 781 310,5 49 025 644,9 Központi költségvetés 30 996 866,4 35 869 765,4 Állami közlekedési és közüzemi szolgáltatások 2 375 742,3 2 693 342,3 Úthálózat rendelkezésre állási díjak 390 000,0 566 000,0 Közösségi közlekedés költségtérítés és támogatás 1 037 500,0 1 037 500,0 Közüzemi szolgáltatások támogatása 948 242,3 1 089 842,3 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatása 141 268,4 141 268,4 Lakástámogatások 437 935,0 654 422,5 Családügyi és normatív támogatások 1 126 308,2 1 143 646,0 Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap 804 654,3 825 654,3 Babaváró támogatások 276 744,6 274 502,6 Diákhitel konstrukciók támogatása 12 197,8 11 477,4 Munkáshitel 32 711,5 32 011,7 Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai 13 550 251,4 13 427 434,6 Költségvetési szervek kiadásai 7 134 729,2 7 080 865,6 Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai 6 415 522,2 6 346 569,0 Az államháztartás alrendszereinek támogatása 3 885 056,0 4 203 585,0 Elkülönített állami pénzalapok támogatása 133 063,1 133 063,1 Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz 2 332 589,8 2 655 724,2 Helyi önkormányzatok támogatásai 1 419 403,1 1 414 797,7 Uniós programok kiadásai 2 761 183,3 3 467 283,3 Kamatkiadások 3 314 696,0 3 575 709,5 Tartalékok 1 169 504,9 1 926 004,9 Rendkívüli kormányzati intézkedések 192 000,0 192 000,0 Céltartalékok 749 275,0 1 005 775,0 Rezsikompenzáció 228 229,9 228 229,9 Havária Alap 500 000,0 Állami vagyonnal kapcsolatos kiadások 352 363,4 1 770 894,2 Állami beruházási fejezet kiadásai 486 328,4 504 417,5 Egyéb kiadások 607 256,8 1 540 784,9 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez 788 972,3 820 972,3 Elkülönített állami pénzalapok 842 836,5 834 836,5 Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 200,0 145 200,0 Nemzeti Foglalkoztatási Alap 557 000,0 554 000,0 Passzív kiadások 222 600,0 222 600,0 Start-munkaprogram 156 000,0 156 000,0 EU-s elő- és társfinanszírozás 83 000,0 83 000,0 Egyéb kiadások 95 400,0 92 400,0 Bethlen Gábor Alap 79 088,4 79 088,4 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap 42 258,1 42 258,1 Nemzeti Kulturális Alap 19 290,0 14 290,0 Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 11 941 607,6 12 321 043,0 Nyugdíjbiztosítási Alap 6 996 039,0 7 208 439,0 Nyugellátások 6 986 990,0 7 199 390,0 Egyéb kiadások 9 049,0 9 049,0 Egészségbiztosítási Alap 4 945 568,6 5 112 604,0 EA pénzbeli ellátásai 1 338 998,1 1 352 594,5 Gyógyító-megelőző ellátás 2 886 835,2 3 004 770,6 Gyógyszertámogatás 566 862,5 606 962,5 EA egyéb természetbeni ellátásai 123 765,8 119 569,4 TB költségvetési szervek kiadásai 8 882,9 8 882,9 Egyéb kiadások 20 224,1 19 824,1 Egyenlegek pénzforgalmi szemléletben Központi költségvetés -4 294 034,3 -7 190 622,8 Elkülönített állami pénzalapok 75 499,7 80 499,7 Társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 0,0 0,0 Nyugdíjbiztosítási Alap 0,0 0,0 Egészségbiztosítási Alap 0,0 0,0 Központi alrendszer összesen: -4 218 534,6 -7 110 123,1 114 A kormányzati szektor hiánya és adóssága az Európai Unió módszertana szerint 115 A kormányzati szektor hiánya és adóssága az Európai Unió módszertana szerint Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény előírásainak megfelelően ez a fejezet a 2026. évre tervezett adatok módosítása alapján ismerteti az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének összefüggését és kapcsolatát a Tanács 479/2009/EK számú az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló rendelet szerinti kormányzati szektor hiányával, és az ugyanott meghatározott kamatkiadásokat figyelmen kívül hagyó elsődleges egyenlegmutatóval. Az államháztartás költségvetési egyenlegének összefüggése és kapcsolata a maastrichti deficitmutatóval és elsődleges egyenleggel (GDP százalékában) 2026. évi előirányzat módosítás Államháztartás pénzforgalmi egyenlege -7,8 Alrendszerenkénti bontásban: - központi költségvetés pénzforgalmi egyenlege -7,8 - TB alapok pénzforgalmi egyenlege 0,0 - elkülönített alapok pénzforgalmi egyenlege 0,1 - helyi önkormányzatok pénzforgalmi egyenlege -0,1 Maastrichti egyenleg (kormányzati szektor ESA egyenlege) -7,5 - ESA kamatkiadás -3,9 - ESA elsődleges egyenleg -3,6 Alrendszerenkénti bontásban: - központi költségvetés ESA egyenlege -7,4 - TB alapok ESA egyenlege 0,1 - elkülönített alapok ESA egyenlege 0,1 - helyi önkormányzatok ESA egyenlege -0,1 - államháztartáson kívüli, kormányzati szektorba sorolt szervezetek egyenlege -0,2 GDP (milliárd forintban) 92 283,8 Az eltérések kerekítésből adódnak. 1. Az uniós és az államháztartási elszámolások főbb módszertani eltérései Az uniós statisztikai szabványok által definiált kormányzati szektor nagyobb szervezeti kört foglal magába, mint az államháztartás. Mindazon szervezetek beletartoznak, amelyek tevékenységük során közjavakat állítanak elő, a nemzeti jövedelem és a nemzeti vagyon elosztásában vesznek részt, irányításukat a kormányzati szervek végzik, és tevékenységük ellenértékében 50%-nál kisebb arányt képvisel az árbevétel. A kormányzati szektor statisztikai fogalma szervezeti besoroláson alapul: valamely szervezet vagy beletartozik, vagy nem. A korábbi, statisztikai hatóságok által követett gyakorlat az volt, hogy legalább 3-5 éves tartós tendencia alapján ítélték meg az adott szervezet gazdasági magatartását és így szektorbesorolását. Jelenleg egy új szervezetet lehetőleg már megalakulásakor, az üzleti tervek alapján be kell sorolni a megfelelő szektorba. 116 A fenti statisztikai ismérvek alapján a 2026. évi költségvetés tervezési időszakára a kormányzati szektorba tartozó, államháztartáson kívüli szervezetek száma meghaladta az ötszáznegyvenet. A kormányzati szektorba sorolt szervezetek mindenkori aktuális listáját a pénzügyminiszter közleményben hirdeti ki, illetve az megtalálható a Pénzügyminisztérium honlapján1. A kormányzati szektorba sorolandó nem államháztartási szervezetek körét statisztikai munkabizottság állapítja meg. A besorolt társaságok mellett más, jelentős támogatásban részesülő, vagy költségvetési szervi formából átalakított vállalatok megfigyelésére is sor kerül. Az uniós módszertan – a szervezeti kör különbözőségén túl – a számbavétel időpontját, értékét, valamint az elszámolandó tranzakciók körét illetően is eltér az államháztartási elszámolásokhoz képest. Az alkalmazandó uniós módszertant, az ESA2010 nemzeti számla rendszert egy uniós tanácsi rendelet2 tartalmazza, amely a magyar jogrend részévé vált. Az ESA2010 szerinti egyenleg a fenti szervezeti körre való kiterjesztést követően és a megfelelő korrekciókat alkalmazva áll elő a hazai elszámolások szerinti államháztartási egyenlegből. Az ún. maastrichti adósság mutató a kormányzati szektor konszolidált bruttó adóssága névértéken, melyet az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által kimutatott központi költségvetés bruttó adósságából kiindulva, azt korrigálva (névértékre kiegészítve), valamint a kormányzati szektorba tartozó többi alrendszer, illetve szervezet adósságát hozzáadva lehet megkapni, és amely 2020. január 1-je óta a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvényben definiált államadósság fogalom is egyben. 2. A kiemelt mutatószámok Az uniós tagországoknak évente két alkalommal (március és szeptember végéig) kell hivatalos jelentésben (az ún. áprilisi és októberi EDP Notifikációban) közölniük a két kiemelt kormányzati mutatót: a kormányzati szektor adósságát és hiányát. A Központi Statisztikai Hivatal állítja össze a Notifikációs jelentést valamennyi tényidőszakra a nem-pénzügyi számlák tekintetében, a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi számlák körében, míg a Pénzügyminisztérium az adott évi várható értékét mind az EDP egyenlegnek, mind a maastrichti adósságnak. 2.1. A hiánymutató módszertana és alakulása A maastrichti hiánymutató és a hazai deficitmutató tartalmi eltérése elsősorban a szervezeti kör különbözőségéből és az eredményszemléletű számbavételből (például adóknál és járulékoknál, dologi kiadásoknál, beruházásoknál, béreknél, kamatoknál), valamint a pénzügyi műveletek kiszűréséből adódik, de más jellegű tételek is befolyásolják azt. Ezek közül a 2026. évi módosított elszámolásokat is befolyásoló jelentősebb tételek a következők: - Az ESA2010 statisztikához kapcsolódó Eurostat módszertani kézikönyv megerősítette az uniós források és felhasználásuk elszámolási módját. Ennek lényege, hogy az uniós források nem befolyásolhatják a kormányzat egyenlegét, ugyanakkor a kormányzat bevételei és kiadásai között csak a kormányzati egységek, mint végső kedvezményezettek által felhasznált források vehetők számításba. A kormányzati szektoron kívüli felhasználás nem minősül ESA kiadásnak és bevételnek, e tételeket a központi költségvetésben elszámolt 1 https://kormany.hu/kormanyzat/nemzetgazdasagi-miniszterium/edpjelentes 2 Regulation (EU) No 549/2013 of the European Parliament and of the Council of 21 May 2013 on the European system of national and regional accounts in the European Union (Text with EEA relevance). 117 bevételekből és kiadásokból azonos összeggel kell kivonni. Az új RRF megállapodásra vonatkozóan 2026 évre némileg eltérő szabályt kell alkalmazni: • a korábban hazai forrásból megvalósított projektek RRF-ben történő megjelenítése 2026-ban javítja az egyenleget, • korábban kohéziós forrásból megvalósított, de RRF-be átforgatott források a hazai társfinanszírozás arányában javítják a 2026-os egyenleget, mivel az RRF források 100%-ban EU által finanszírozottak, • az RRF hitelből megvalósított kormányzati kiadások a hazai forrással azonos módon számolandók el, rontják az egyenleget a kormányzati szektor általi felhasználás időpontjában. - 2026-ban várhatóan 200 milliárd forint értékben történik ún. EUA típusú uniós rendszerben szabályozott széndioxid kvóta értékesítés tőzsdei úton. Ez pénzforgalomban bevételt jelent, ESA-ban azonban azonnal nem. A kvótakereskedelem tranzakcióinak statisztikai elszámolására az Eurostat 2013 februárjában iránymutatást adott ki. Az iránymutatás értelmében a szén-dioxid kibocsátásért a kibocsátó vállalatnak termelési adót kell fizetnie, amely adó megfizetése „természetben”, a kvóták leadásával történik. Az adófizetést eredményszemléletben a kvóta-leadás időszakára kell kimutatni (nem a kvóta vonatkozási évére). Mindez azonban csak a pénzért értékesített kvótákra vonatkozik, az EU által meghatározott tagországi kvótakeretekből történő ingyenes kiosztás nem jogosít fel ilyen kormányzati adóbevétel keletkeztetésére. A fentiek alapján Magyarország kidolgozott egy modellt az eredményszemléletben elszámolható adóbevételek kiszámítására, amelynek alkalmazását az Eurostat jóváhagyta. A korrekció 2026-ban összességében várhatóan nem okoz elmozdulást az egyenlegben (200,0 milliárd forint 2026. évi várható pénzforgalmi bevétel kiiktatása és a 200,0 milliárd forintnyi 2025. évi értékesítési bevétel eredőjeként). - A PPP-projektek statisztikai elszámolásánál a módszertan nemcsak a beruházás kockázatviselési mérlegelésen alapuló, a kormányzati mérlegen belüli vagy kívüli elszámolásra vonatkozó induláskori körültekintő mérlegelést és döntéshozatalt írja elő, hanem a megvalósult projektek folyamatos nyomon követését is. - A társadalombiztosítási rendszerbe visszalépők miatti egyszeri bevételek az ESA2010-ben nem voltak elszámolhatóak azok beérkezésekor, hanem csak a későbbiekben a nyugdíjkifizetésekkel (Magyarország esetében 2012-től kezdődően 35 év alatt) egyidejűleg. Ennek következtében a maastrichti egyenleg 2026-ban 49,5 milliárd forinttal javul. - A 2019 júliusában bevezetett babaváró hitelt az ESA2010 szabályai alapján a sztenderdizált kezességekkel azonos módon kell elszámolni: előre meg kell becsülni a későbbiekben várhatóan elengedésre kerülő részarányt és az ennek megfelelő összeget már a hitel nyújtásakor ESA kiadásként kell elszámolni, míg a későbbiekben a tényleges, pénzforgalomban teljesülő elengedéseket ki kell venni a kiadások közül az ESA elszámolásokban. Ugyanilyen elvek mentén kerül elszámolásra a 2024 januárjában bevezetett CSOK Plusz konstrukció is. - Távközlési koncessziók elszámolása: Az ESA módszertana szerint a távközlési koncessziók értékesítéséből származó bevételeket eredményszemléletben a szerződés teljes élettartamára szétterítve kell elszámolni bérleti díj bevételként. A bérleti díj bevételek elszámolhatóságának kezdő időpontja az, amikor a vevő a frekvencia használatára jogosulttá válik, vagy meghosszabbítás esetén annak fordulónapja, nem pedig a szerződés aláírásának dátuma vagy a díj beérkezésének időpontja. A frekvenciahasználati 118 jogosultságra a 2013 és 2020. közötti években megkötött szerződések eredményeként 2026- ban 29,5 milliárd forint eredményszemléletű bevétel számolható el. - Nukleáris hozzájárulás elszámolása: azon rendszeres befizetések, amelyek radioaktív hulladékok biztonságos kezeléséhez és a jövőbeni leszerelési költségek finanszírozásához járulnak hozzá, az ESA-elszámolásokban pénzügyi előlegnek, és nem a tárgyévhez kapcsolódó ESA-bevételnek minősülnek. A befizetett előlegek a tényleges leszerelési költségek elszámolásának időpontjában válnak ESA-bevétellé, vagyis semlegesítik a leszerelési költségek egyenlegrontó hatását. A fentiekből következően a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevételeinek azon része, amelyek nem folyó költségeket fedeznek, előlegnek minősülnek, ez a korrekció a 2026. évi ESA egyenleget 35,6 milliárd forinttal rontja. - A kormány döntött a KEKVA alapítványok megszűntetéséről. Az ESA egyenleget azon alapítványoktól visszajuttatott eszközök növelik, amelyek nem kerültek besorolásra a kormányzati szektorba, összesen 223 milliárd forint egyenlegjavulást okozva. A legjelentősebb ilyen tétel, hogy a korábban kormányzati szektoron kívül lévő MOL-Új Európa Alapítvány tulajdonában lévő részvények visszakerülnek a kormányzathoz, a részvénycsomag becsült piaci értéke 191 milliárd forint. - Az eredményszemléletű kamatkiadás az adott időszakban az államadósságon keletkező kamatkötelezettség, függetlenül attól, hogy mikor fizetik ki, tehát előző évről áthúzódó és a következő évre áthúzódó hatások egyenlegeként jelentkezik az ESA híd. A bevételi híd hasonló elven működik, az adott időszakban a pénzügyi eszközökön (pl: betétek) keletkező kamatjövedelem (tulajdonosi jövedelem), függetlenül attól, hogy mikor folyik be a költségvetésbe. Ezek összesen 2026-ban várhatóan 58,6 milliárd forint romlást eredményeznek. 2.2. Az adósságmutató módszertana és alakulása Az adósságmutató értékét és viszonyszámát nemcsak az adósságállomány alakulása, számbavételének módja befolyásolja, hanem az is, hogy a kormányzati szektoron belüli szervezetek milyen nagyságrendben birtokolnak ezekből az adósságokból. A maastrichti adósságmutató a statisztikai értelemben vett kormányzati szektor (az 1. pontban ismertetett szervezeti kör) konszolidált bruttó adósságát névértéken fejezi ki. A konszolidálás a kormányzati szektoron belüli adósságelemeket (pl. a helyi önkormányzatoknál lévő állampapírokat) kiszűri. A túlzotthiány-eljárás referenciaértékeként választott adósság bruttó szemléletű mutató: a különböző pénzügyi instrumentumokban fennálló kötelezettségek nem csökkenthetők (nem nettósíthatók) az azonos instrumentumokban fennálló követelésekkel (pl. külföldi tartozásaink nem nettósíthatóak a külfölddel szembeni követelésekkel, pl. egyes fejlődő országoknak nyújtott kormányhitelekkel) és nem csökkenthetők a más instrumentumban fennálló követeléssel sem. A névértéken számított adósság a visszaváltáskor ténylegesen fizetendő érték szerinti számbavételt jelenti. A derivatívák piaci termékek, névértékkel nem rendelkeznek, ezért nem részei az uniós adósságmutatónak. A magyar államháztartási számviteli szabályok szerint a diszkont- értékpapírokat kibocsátási áron tartják nyilván, így a kibocsátási és visszaváltási értékük (névértékük) különbözete az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által nyilvántartott értékpapír-adósságot növeli. Az ÁKK által kimutatott központi költségvetés bruttó adósságán felüli, maastrichti adósságállományba beszámító jelentősebb tételek a következők: 119 - A kormányzati szektor adósságába beletartoznak a helyi önkormányzatok hitelviszonyon alapuló tartozásai, valamint a központi költségvetés által biztosított megelőlegezések (utóbbiak azonban konszolidálásra kerülnek kormányzati szinten), míg az önkormányzatoknál eszközként felhalmozott állampapírok állománya csökkenti a kormányzati szektor egészének adósságát. Az önkormányzatok adóssága 2026 végén várhatóan 269,9 milliárd forint lesz. - Az államháztartás központi alrendszere és önkormányzatok adósságának egy része az kormányzati szektor más szerveivel, illetve alrendszereivel szemben áll fenn, ezek a tételek nem növelik az adósságmutatót. Az uniós statisztikai módszertan kiszűri a kormányzati szektoron belüli e tartozásokat a (konszolidált) államadósság-mutató számításakor. A helyi önkormányzatok esetében az általuk vásárolt államkötvények és kincstárjegyek, valamint önkormányzati kötvények kerülnek konszolidálásra. Ezek állománya várhatóan 310,0 milliárd forint lesz év végén. - A kormányzati szektorba besorolt, államháztartáson kívüli szervezetek adóssága 2026 végére várhatóan 5846,8 milliárd forint lesz. Ennek legjelentősebb tételét a Magyar Export-Import Bank Zrt. adja. A Diákhitel Központ Zrt.-től felvehető diákhitel 2 (kötött felhasználású hitel) konstrukció teljes kockázata az Államnál csapódik le, ezért az ESA2010 szabályai értelmében át kell azt futtatni a kormányzati számlákon, a konstrukció keretében kihelyezett teljes hitelállomány növeli a maastrichti adósságot (államadósságot), 2026 végén várhatóan 58,8 milliárd forinttal. - A kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek és egyéb költségvetési szervek nem állnak egymással finanszírozási kapcsolatban, így ebben az adósságkörben nincs konszolidálandó elem. Ezen szervezetek egy részénél azonban van a központi alrendszer adósságát képező állampapírok és konszolidálható betétek. melyek állománya 2026 végére várhatóan eléri az 1820,8 milliárd forintot. 120 A Költségvetési Tanács Véleménye Magyarország 2026. évi központi költségvetésének módosításáról szóló törvényjavaslat tervezetéről 121 A Költségvetési Tanács Véleménye Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló 2025. évi LXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tervezetéről A vélemény összefoglalása A kormány – a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Stabilitási törvény, illetve Gst.) alapján – 2026. augusztus 17-én megküldte a Költségvetési Tanácsnak (a továbbiakban: KT, illetve Tanács) a Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tervezetét (a továbbiakban: Tervezet, illetve 2026. évi költségvetési törvény módosítása). A Költségvetési Tanács 2026. augusztus 24-án 3/2026.08.24. számon elfogadta Véleményét Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről szóló 2025. évi LXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tervezetéről. Véleményében a Tanács megállapítja, hogy a 2026. évi központi költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tervezetének hitelességére és végrehajthatóságára nézve nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a tervezettel kapcsolatban az egyet nem értés jelzését. A Költségvetési Tanács üdvözli a gazdasági és fiskális mutatók jelentős változása miatt kezdeményezett törvénymódosítást. A Tanács megállapítja, hogy a 2026. évi költségvetési törvény módosításával tervezett 7,5 százalékos kormányzati szektor ESA-hiány és az éves összevetésben 2,9 százalékponttal, 77,5 százalékra emelkedő államadósság-mutató megfelelnek a jogszabályoknak, ha a 2026. évi értékük csak a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékben tér el az előírásoktól. Erre vonatkozóan számítást a kormány a Tanács részére nem adott át, ugyanakkor a mostani költségvetési törvénymódosítás hiány- és adósságterve a kormány indokolása szerint a fenti feltételeknek megfelel, mert olyan középtávú költségvetési tervbe illeszkedik, amely érdemben csökkenő hiány- és adósságpályát eredményez. A KT megállapítja, hogy a 2026. évi költségvetésről szóló törvény 2025-re vonatkozóan 2,5 százalékos, 2026-ra 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számolt. A gazdasági növekedés végül 2025-ben 0,5 százalékot tett ki, míg a jelenlegi törvénymódosítás 2026 folyamán 2,0 százalékos bővüléssel számol. A Tanács megítélése szerint a világgazdaságban kialakult kereskedelmi feszültségek, a háborús konfliktusok és az energiahordozók kínálatának szűkülése, a hazai energia válsághelyzet, valamint az ezekből következő energiaár-emelkedés és az aszály az alacsonyabb növekedés irányába mutató kockázatokat hordozhatnak. Ugyanakkor a GDP növekedését az idei év hátralévő részében az emelkedő reálbérekhez köthető, továbbra is erős fogyasztási dinamika és a beruházások várt bővülése támogathatja. A 2025. évi LXIX. törvény Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről a kormányzati szektor eredményszemléletű (ESA) hiányát 2026-ban a GDP 3,7 százalékában határozta meg. A 2026 májusában újonnan felálló kormányzat a költségvetés felülvizsgálatáról döntött. A kormány 2026. júliusi várakozása szerint a 2026. évre várható ESA-hiány további intézkedések nélkül a GDP 7,5 százalékát érné el, döntően az év elején felhalmozott magas hiány következtében. A júliusi várakozáshoz képest a Tervezetben szereplő GDP arányos hiánycél változatlan, ugyanis a kormány hiánynövelő (iskolakezdési támogatás, ÁFA-csökkentés, Szociális Tűzifa Program keretnövelés) 122 intézkedéseinek, az adóbevételek elmaradásának, valamint a Havária Alap felállításának a költségvetési hatását ellensúlyozták a kiadáscsökkentő intézkedések. A Tanács megállapítja, hogy a tervezet alapján a költségvetési hiány a 2025. évi értékéhez képesti emelkedését 2026-ban a lényegében stagnáló kamatkiadások mellett az elsődleges hiány érdemi növekedése okozza. A GDP-arányos bruttó eredményszemléletű kamatkiadások a törvénytervezet szerint a GDP 3,9 százalékára emelkedhetnek 2026-ban. A költségvetés kamatkiadások nélkül számított elsődleges egyenlege a törvénytervezet alapján a 2025. évi tényleges, -0,9 százalékos értékhez képest nagyobb hiányt mutatva 2026-ban a GDP -3,6 százalékán alakulhat majd. A Tanács véleménye szerint a 2026. évi költségvetési törvény módosítása az Európai Bizottság előrejelzésénél magasabb, 7,5 százalékos ESA-hiánnyal számol, ami a bizottsági várakozásnál is magasabb kumulált eltérést jelenthet a módosított kontrollszámlán. A Tanács továbbra is szükségesnek tartja, hogy a magyar gazdaság és a költségvetés egyensúlyának megteremtése érdekében a kormányzati szektor hiánya a GDP 3 százaléka alá csökkenjen. A felvetett észrevételekre, javaslatokra adott kormányzati válaszok A Költségvetési Tanácsnak átadott törvénytervezethez képest az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslatban sem a 7,5 százalékos ESA-hiányban, sem a 77,5%-os államadósság-mutatóban nem történt változás. A Tanács fontosnak tartja olyan robusztus költségvetési szabályok megalkotását, amelyek biztosítják, hogy az államadósság-mutató középtávon megalapozottan csökkenő páIyára kerüljön, hozzájárulva a kormányzati szektor kamatkiadásainak mérséklődéséhez. A kormány a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében vállalta a közpénzügyi jogi szabályozási környezet és a költségvetési keretrendszer teljes, szakpolitikai kérdésekre nem irányuló felülvizsgálatát, valamint a vizsgálat eredményén alapuló, átfogó közpénzügyi reform végrehajtását. Az ezzel kapcsolatos feladatokat a kormány 1247/2026. (VIII. 7.) számú határozata tartalmazza, melynek része egy munkacsoport felállítása, amely a középtávú költségvetési keretrendszer és a hazai költségvetési szabályok kialakítását is vizsgálja majd. A Tanács a Véleményében jelezte, hogy az új európai uniós költségvetési keretrendszerben kiemelten figyelt mutatószámokra (nettó kiadások, kontrollszámla egyenlege) vonatkozóan a Tervezet nem tartalmaz információt. A kormány a 2027-es költségvetési törvénytervezet előkészítésével párhuzamosan októberben nyújtja majd be Magyarország felülvizsgált nemzeti középtávú költségvetési-strukturális tervét az európai uniós intézményeknek, amely a nettó kiadásokra és a kontrollszámla egyenlegére vonatkozóan is részletes információkat tartalmaz majd. A Tanács véleménye szerint az államadósság-mutató 2026. évi növekedése nem ellentétes a Stabilitási törvényben meghatározott adósság-szabállyal, ugyanakkor az Alaptörvény 36. cikk (6) bekezdésében foglalt „nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges mértékű eltérés” részleteit a Tervezet nem tartalmazza. Az októberben benyújtandó felülvizsgált költségvetési-strukturális tervben lefektetetett költségvetési pálya az uniós előírásokkal összhangban biztosítani fogja hazánk kikerülését a 2024-ben megindult túlzottdeficit-eljárás alól, és azt, hogy a GDP arányos hiány és államadósság megalapozottan csökkenő pályára kerüljön. A mostani költségvetési törvénymódosítás hiány- és adósságterve tehát a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításához szükséges középtávú költségvetési tervbe illeszkedik. 123 A Tanács véleménye szerint a társasági adó, a pénzügyi szervezetek befizetései, a kisvállalati adó, az energia ágazat befizetései és a biztosítási adó Tervezetben szereplő előirányzatai kockázatot hordoznak, mivel a 2026. július végi tényleges teljesítés elmarad az előző évek alapján elvárt időarányos szinttől. Az időarányostól eltérő teljesülést azonban számos egyedi tényező, így például jogszabályi változások, valamint nagyobb összegű befizetések időzítése is eredményezheti. Ilyen egyedi tényező a társasági adónál, hogy az éves elszámoláshoz kapcsolódó nettó befizetések a tavalyinál kisebbek a várt előlegekhez képest. A pénzügyi szervezetek befizetéseinél az állampapír- állományhoz kapcsolódó levonhatóság maximumának csökkentése eredményezhet az adónem második részleténél magasabb befizetési kötelezettséget. Az energiaellátók befizetéseinél az Ukrajnán keresztüli olajszállítmányok év eleji szünetelése és az éves elszámolásokhoz kapcsolódó visszafizetések okozták az elmaradást, ugyanakkor az év végén a jogszabályváltozás magasabb bevételt hozhat. A kisvállalati adónál az értékhatár emelése miatt bővülő adóalanyi kör mutat a bevételek növekedése felé az év hátralévő részében. A biztosítási adónál az időarányos teljesülés alakulását elsősorban a januári és júliusi pótadó-elszámolások befolyásolták, e tényező kiszűrésével a tárgyévi teljesülési adatok összességében kedvezőbb tendenciát mutatnak. A Tanács szerint a kohéziós előirányzatoknál az első héthavi tényadatok alapján negatív kockázatok láthatóak, tekintettel arra, hogy a 979,9 milliárd forintos előirányzat alig egyharmada teljesült július végéig. A kohéziós programok bevételi előirányzatainak teljesülése ugyanakkor jellemzően az év végére koncentrálódik. 2025-ben például a 2021-2027-es Kohéziós programok soron a teljes éves 597 milliárd forintnyi bevételnek mindössze a 11 százaléka (65,5 milliárd forint) teljesült az év első hat hónapjában. Az uniós pénzforgalmi bevételek esetleges alulteljesülése a kormányzati szektor ESA- egyenlegét nem, vagy csak kismértékben érintené, ahogyan azt a Költségvetési Tanács véleménye is kiemeli. 124
PDF letöltése Eredeti PDF